A

[the-female-cactus]

A tiéd vagyok

A szívem már rég nem a mellkasomban dobog.

Ott van a zsebedben.

[the-female-cactus]

Te vagy…

A boldog végzetem

A lelki társam

A legjobb barátom

A valóra vált álmom

Az első és az egyetlen

A támaszom

A horgonyom

A szárnyam

A mindenem

Az életem

A szerelmem

Örökkön örökké

[the-female-cactus]

Ha egyszer újra láthatnálak, valóra válna egy álmom.

Ha hallhatnám a hangodat, a legboldogabb lennék a világon.

Ha megérinthetnélek, azzal a mennyek kapujába repítenél.

A lelkemet is eladnám az ördögnek egy csókodért.

[the-female-cactus]

Ha úgy gondolod valakiről (rólam), hogy aranyos, akkor el kellene mondanod neki (nekem)

[the-female-cactus]

Hogy mi vonz benned annyira?

Az, hogy egy kicsit sem vagy olyan, mint én.

És mégis teljesen egyformák vagyunk.

[the-female-cactus]

Azért, mert neked nem olyan életed lett, mint amilyet elterveztél, még nem kell másét is tönkretenned!

Egyetlen tanácsom, kedves Szüleim

[the-female-cactus]

Mikor ma délután elindultam otthonról, reméltem, hogy ma végre találkozhatunk. Lehajtott fejjel, sebesen kanyarogtam az utcákon, és végig azon járt az eszem, hogy milyen érzés lesz újra látni téged.

Most itt állok, egyedül. Nem jöttél. Nem vagy itt velem. Agyamat az alkoholgőz homályosítja el, emlékképek sorozata villan be rólad, de ez sajnos nem a valóság. Csókjaid édes íze helyett csak a cigaretta keserű füstjét érzem a számban. Nem tudom megfogni a kezed, igy a sajátjaimat tördelem. Nézhetném ragyogó arcodat, de ehelyett az eldobált söröskupakokat bámulom a könnyeim mögül. Nem érzem bódító illatodat, csak a számhoz emelt, félig üres vodkásüveg szaga szúrja az orromat. Még egy korty. Ezzel hátha sikerül leöblítenem a szégyent. Kettő. Lenyeltem a bánatot. Még három. Négy. Öt. Nagy levegő. Összeesek a hidegben. Meleg érintésed helyett a fagyos januári szél fut végig az arcomon. Csak fekszek, reszketek és várom, hogy valahogy megtalálj. Vagy azt, hogy most végre kijöjjön belőlem meggyötört, fáradt, halálra ítélt lelkem is.

[the-female-cactus]

Az a fajta ember vagyok, aki képes tönkretenni magát csak azért, hogy segíthessen annak, akit szeret.

[the-female-cactus]

Tanulás

Az iskola holnap sem pihen, készülnöm kell a dolgozatokra. Nem sokat írok órákon, van olyan tárgy, amihez füzetem sincs, csak mások lefotózott jegyzeteire számíthatok.

Fekszem az ágyon, benyomom a “motiváló” zenét, megnyitom az első képeket. Olvasom, pörgetem digitális füzetem oldalait…nagyjából 5 percig. Mi az ott a lap sarkán? Ránagyítok: egy apró szivecske. Nem nagy dolog, haladok tovább. Pár oldallal később egy dátum, mellette egy kezdőbetű. Érdekes…a Te neved is ezzel a betűvel kezdődik. És az ott a margónál? Egy kis rajz egy lányról az osztályból. Egyszerű, mégis bájos. Az egyik fiú rajzolta le a füzetébe…de a múzsa ezt a titkot soha nem fogja megtudni. Lapozok tovább. Egy szem, ami gyönyörűen csillog, tele érzelmekkel, boldogsággal, egy lehelletnyi pimaszsággal. Egy széles mosoly, édes mosolyráncokkal. Egy könnycsepp, végigfolyva az arcon, de nem a bánat, hanem az öröm eltévedt könnye, egy lehetetlenül vicces pillanatra adott reakció. Vidámság, szépség, az élet értelme.

Már rég nem a jegyzetek fotóit nézegetem. Ezeken a képeken mi vagyunk. Te és én. Zenét váltok. Úgy érzem, ma sem fogok tanulni semmit.

[the-female-cactus]

Corrida

Ádáz, kínzó sötétség. Tágra nyitom a szemem, de semmit sem látok. Be vagyok zárva, nincs kiút. Kintről csak az őrjöngést hallom, amitől egyre feszültebb és dühösebb leszek. Pánik tépi az idegeimet, rettegek. Egy kattanást hallok, nyílik az ajtó. A résen erős fény sugárzik be, nagyon bántja a szememet, ezzel mégjobban felbőszítenek. Mi lesz most? Nem bírom. Nekilódulok teljes erőből és kirontok az ajtón.

Minden ember ordít, minden tekintet rám szegeződik. Kiabálnak, mert gyűlölnek. A halálomat akarják. Az erős fény és a hangzavar kínoz. Csak kapkodom a tekintetemet zavartan, pánikolok, nem tudom, mit tegyek. Egy pillanatra megállok. Nagy levegő, össze kell szednem magam. Felnézek, és nem hiszek a szememnek. Feltűnik egy ismerős körvonal. Te vagy az. Tényleg, valóban te vagy. Talpig díszes ruhában, piros köpennyel a kezedben, fájdalmas, kínzó színekben. Nem tudom, mit tegyek. Dühös vagyok, szörnyen dühös. Gyűlölök minden hangot, fényt, az egész helyzetet. A te jelenléted is egyre jobban ingerel. Nem akarok itt lenni, nem akarom ezt az érzést. Téged sem akarlak. Pattanásig feszülnek az idegeim, nem megy tovább: neked rontok, de könnyű szerrel hárítasz. Megoróbálom újra. És újra, és újra és újra. Nem járok sikerrel, de a kudarc egyre jobban dühít, összeszedem minden erőmet. Fújtatok, tajtékzok, őrjöngök magamban. Újabb ugrás, most sikerül, menni fog. Már majdnem elérlek…

Éles fájdalom hasít a vállamba. Felordítok, de nem állok meg. Újabb szúrás, a lapockám alá. Nem adom fel. Egy végső szúrás a tarkómba. Összeesek. A fájdalom megbénít, képtelen vagyok felállni. A belémdöfött tőrök minden mozdulatommal egyre beljebb és beljebb fúródnak. Szánalmasan fekszek a földön, zihálok és nagyon félek. Csak vérzek és szenvedek…ennyi volt, végem van.

Lépéseket hallok, te vagy az. Megállsz előttem. Nézel rám, komor arccal, egy félmosolyt látok csak a szád sarkában. A kést forgatod a kezedben, eljött a vég. Meg fogsz ölni, mert meg kell tenned, akkor is, ha nem akarod. Te vagy a keserédes végzet, a drága matadorom, aki kifárasztott, megalázott és legyőzött engem, a nyughatatlan, halálra ítélt, vágóhídra szánt bikát.

Egyébként a bikaviadal szörnyű, undorító hagyomány, be kellene tiltani…

[narnia]

[bled]

[dribbblepopular]

[nadine-i-deactivated20140907]

[madame-amour]

[declinate]

[minuty]