❀

[etti]

Egy hónap.

Vicces, ahogyan kerek egy hónappal a szakítás után valaki más feltette nekem a kérdést, hogy lennék-e a barátnője...

(Mivel még csak 5 napja ismertem az illetőt, és nem is jött be, természetesen nemet mondtam neki, de vélemény szerint ez sem veszi a sztori értékét)

'20.07.10. 7:54

[etti]

Azt mondják, „az ölelés egy néma vallomás, hogy mennyire szereted a másikat”.

Tudod, aznap... Azt hiszem te még megölelni sem akartál. Én persze nem tudtalak úgy otthagyni, hogy legalább egy pillanatra ne fonjam a nyakad köré a karjaimat, de éreztem, hogy te ezt nem akarod. Később elgondolkoztam, hogy vajon magára az ölelésre nem vágytál, vagy nem szeretted volna, hogy elmenjek (elrohanjak, ahogy te fogalmaztál)... Vagy úgy egyáltalán a közelségem sem kellett? Hiszen meg sem csókoltál. Aztán jöttél azzal, hogy "az intim rész sem működik"... Nyilván nem működik, ha hozzám se érsz! Nem tudok minden téren én kezdeményezni, és ez pont a te asztalod lett volna. Persze mostmár teljesen hiábavaló ezeket leírnom, úgyse mondhatom el.

Mert már nem beszélünk. Három hete vége lett, stílusosan egy hozzánk és a történetünkhöz illő „Jó éjt!” üzenettel, de ez mellékes.

Tudod, egy kicsit még mindig fáj. Egy kicsit még mindig hiányzol. Egy kicsit még mindig szeretném kijavítani, amiket elrontottunk. Igen, mi. Mindketten hibáztunk. Nem is keveset... Nem állítom, hogy minden a te hibád lett volna, de eszem ágában sincs magamra vállalni az egészet. Talán tényleg nem illettünk össze. Előfordul. Mindkettőnk számára a másik volt az első, de nyilván nem az utolsó. Majd egyszer talán azt is belátom, hogy találhatok nálad jobbat is. Azt már most tudom, hogy megfelelőbbet biztosan, hiszen te nem voltál az. Csak az fáj egy kicsit, ha belegondolok, hogy te is találsz majd valaki jobbat nálam. Valaki mással leszel boldog... De legalább boldog leszel. Ami jó. És egyszer majd én is boldog leszek valakivel. Mondjuk veled is az voltam. Amíg tönkre nem tettük a kapcsolatunkat, egymást, és magunkat is.

Már nem lehet helyrehozni. Többé már nem fogjuk megölelni egymást. Többé már nem simogatod meg a hátamat, miközben a válladra hajtom a fejem. Többé már nem nevetünk azon, hogy összeakad a hajam a szemüvegeddel. Többé már nem mosolyogsz rám, nem nézel rám úgy. Úgy, ahogy akkor néztél sokszor, mielőtt megcsókoltál. Többé már nem is csókolsz meg. Többé már nem sétálunk kézen fogva, és többé már nem megyünk együtt kávézni sem. Többé már nem fogok miattad lejárkálni a suliban, és többé már nem állok be hozzátok csocsózni. Többé már nem.

'20.06.24. 12:55

[etti]

Ez maradt a néhány hónapja még virágzó rózsámból. Egy pár elszáradt virág.

És ilyesmi történt a néhány hónapja még oly szépen kapcsolatunkkal is... Elszáradt. Meghalt. Mi már nem létezünk egymásnak.

'20.06.08. 0:12

[the-wanna-be-writer]

Source: @the-wanna-be-writer

[etti]

I hit the ground and it hurts.

'20.06.08. 00:04

[etti]

"Szakítani szeretnék."

A mondat, ami után holtfáradtan is végigolvasod az üzenetét. Újra és újra, míg végül képes leszel válaszolni rá valamit. Közben és utána még legalább másfél óráig bőgsz. Aztán zenét hallgatsz. Egy időre talán abbahagyod a sírást, de aztán visszatér, nem hagy békén.

Hiába jogos, hiába gondoltam rá én is, ez borzasztóan fáj. Mintha végem lenne...

'20.06.04. 3:15

[etti]

Úgy hiányzik a barátom. Aki mondjuk két hónapja volt nekem. Akivel rendesen beszélgettünk. Aki időnként keresett. Jajj, úgy hiányzik, hogy láthassam. Hiányzik az ölelése, a csókja, hiányzik ő maga. Hiányzik, ami köztünk volt. Hiányzik, hogy odáig legyek érte, és a szerelemtől idiótán vigyorogva csakis rá tudjak gondolni, senki másra... Teljesen őszintén, igazán nagyon hiányzik. :(

'20.05.31. 22:38

[etti]

És már megint halasztjuk a találkozást, ezzel együtt pedig a beszélgetést, amit már nagyon meg kéne ejtenünk. Lassan el is felejtjük, hogy mit szerettünk volna megbeszélni egymással, addig húzzuk a dolgokat...

'20.05.31. 22:35

[etti]

Ajánlom, hogy jó okod legyen arra, hogy egész nap nem is láttad az üzenetem...

'20.05.31. 22:29

[etti]

Az egyik legidegesítőbb dolog, amikor látod, hogy elérhető, de egyszerűen nem képes megnézni, amit írtál Neki.

Majdnem rosszabb, mintha látná az üzeneted, de nem reagál rá semmit.

(még mindig nem látta a tegnapi "Jó éjt!" üzimet -_- )

'20.05.26. 11:32

[pantone]

[etti]

Drága Danim♡, hiányzol.

„Hiányzol. Meg hiányzik az is, hogy rendesen beszélgessünk, hogy feldobd a napomat, nem tudom, ami régebben volt... Mi történt velünk? Nem tudom te hogy érzed, de szerintem valami nagyon nincs rendben mostanában, csak kb fogalmam sincs, mit lehetne kezdeni ezzel a helyzettel :(( ”

Ezt írtam tegnap. Hiszen így van. Szétesünk.

Attól félek, hogy elveszítelek. Olyan helyzeteket képzelek el, amikor már nem vagyunk együtt. Hogy hogyan mondom majd el a barátnőimnek, vagy épp anyának, hogy szakítottunk? Hogy milyen lesz, ha majd nem írhatok rád?

A vicc az, hogy most se teszem. Vagyis.. Nem olyan gyakran, mint régen. Habár régen minden más volt. Könnyen beszéltünk naponta többször, csak le kellett sétálnom a büfé felé, Te pedig ott vártál a csocsóasztal mellett. Na jó, nem mindig vártál. De imádtam, amikor igen. Amikor amint megláttál, fogtad magad és eljöttél, hogy beszélgethessünk. Vagy amikor épp volt még egy hely (melletted, vagy nagy ritkán akár pont ellened), és beállhattam, nevethettem veletek.

Igazából nekem szinte csak ez hiányzik a suliból. Hogy láthassalak Téged és a barátnőimet. Hogy Veleted lehessek. Hogy minden nap megölelhesselek.

És tudod mi hiányzik és mit szeretnék még? Hogy keress, hogy szeress, hogy érdekeljelek, hogy megcsókolhassalak, hogy beszéljünk, hogy olyan aranyos emojikat írkálj egy-egy üzeneted végére... Egész egyszerűen azt szeretném visszakapni, ami korábban volt köztünk. A néhány hónappal ezelőtti helyzetet kérem. Igen, azt kérem vissza, és Téged, és azt, hogy minden rendben legyen. Mert most baromira nincs...

Drága Danim♡, hiányzol. Mindenestül.

Nem érdekel, hogy különbözőek vagyunk, hogy mások az érdeklődési köreink, hogy szar ez a helyzet a vírus miatt, oldjuk meg együtt. Kérlek. Ahogy a múltkor is megbeszéltük. Hogy mi vagyunk a cél. A cél, ami érdekében szenvedni kell. Hát most szenvedünk. De vajon még mindig ugyanaz a célunk? Még mindig ugyanoda szeretnénk kilyukadni mindketten, mint 2 hónapja? Bárcsak tudnám, hogy mit gondolsz, hogy mit érzel...

Téged is gyötörnek, kísértenek olyan alattomos gondolatok, mint engem? Például hogy jobb lenne nekünk egymás nélkül? Hogy adjuk fel? Hogy szakítsunk most, amikor lehet a körülményekre fogni a dolgot, és azt állítani, hogy valójában nem is miattunk ment tönkre a kapcsolatunk? Csak én szenvedek tőlük, vagy Téged is kínoznak? Vagy Téged nem kínoznak, inkább szándékosan Tőled származnak?

És miért ez a bizonytalanság? Miért nem tud egyikünk se semmit? Bárcsak vége lenne már ennek az egésznek. Szomorú, de azt mondom: akár így, akár úgy. Csak érjen már véget, kérlek.

Drága Danim♡, hiányzol. Nem tudom, számít-e bármit is, de én még mindig szeretlek. És egész biztosan szeretni is foglak, még sokáig.

'20.05.25. 19:03

[haeztlatodmegertesz]

Honvágy

Olyan karokba futnál, amik (már) nem akarnak ölelni téged

[etti]

Csak azt remélem, hogy veled kapcsolatban nem kerülök ilyen helyzetbe

~D-nek

‘20.01.28. 18:27

[etti]

Ohh, attól félek, dehogyisnem... Pont ez történik.

(Tetszik, hogy pár hónappal ezelőtt is milyen naiv voltam)

'20.05.29. 17:49

[etti]

Rég jártam már itt... Több, mint három hónapja.

Azóta mindig vagy volt mellettem valaki, akinek elmondhattam a kikívánkozó érzéseimet, gondolataimat, vagy nem voltak ilyenek. Nem volt, amit szerettem volna megosztani másokkal...

Hát most van. És nem pozitívak. De szerintem előbb visszanézem a korábbi kiírásaimat, és nosztalgiázom egy picit.

'20.05.25. 17:44

[etti]

Szerelmes vagyok.

És boldog. ♥

'20.02.15. 16:06

[etti]

Szeretlek.

Őszintén, feltétel nélkül, teljes szívemből. Tegnap, ma, és holnap is. Nem hiszek az örökkében, így azt nem is ígérem meg, de annyit mondok, hogy még biztosan sokáig.

Szeretlek, és köszönöm.

A törődést, a kedvességedet, a figyelmességet, az időt, amit rám áldozol, az öleléseket, a kávézásokat, a mozizást, az együtt töltött időt, a "Jó éjszakát!" üzeneteket, a csókokat, a vicceket, a nevetéseket, a csocsózásokat, a vigasztalásokat, a segítséget, a zenéket, és minden aranyos dolgot, amit Tőled kapok, ami Veled és velem történik.

Köszönöm, hogy ismerhetlek, és köszönöm, hogy vagy nekem.

Tényleg szeretlek.

'20.02.02. 14:28

[elvesztett-bizalom]

Miért félünk az érzéseinkről beszélni?

Egyáltalán miért félünk az érzéseinktől?

[lost-in-the-world07-deactivated]

Tudod mit? Kimondom, tessék:

Kedvellek! Igen, kedvellek és nem csak, mint barát. Korai lenne? Nem tudom. De azt tudom, hogy egyetlen szóval szebbé teszed a napom, hogy csak a te üzenetedre várok egésznap, hogy rajtad kívül nem érdekel semmi. Egésznap rajtad jár a fejem és amikor annyit írsz, hogy hiányzok, rögtön vigyorogni kezdek és abba se tudom hagyni.

Pár hét. Ennyi ideje beszélünk, de már vagy 1 teljes hete tudom, hogy kedvellek. Szokásom gyorsan beleszeretni az emberekbe, de eddig csak egyetlen embernél volt ez, hogy ilyen rövid idő alatt megszerettem és elég sokáig tartott az iránta érzett szerelmem.

Te pedig... Nem is tudom. Félek, hogy lelépsz, így jobbnak látom magamba folytani az irántad való érzéseimet. Remélem majd olvasod ezt és rájösz, hogy Rólad van szó.

[etti]

Ilyesmit én is írhattam volna rólad

~D-nek

'20.01.28. 18:33