Szóval kedves @foxaffair befejeztem végre a könyvet! Nem különösebben értek az irodalomhoz meg ilyesmikhez csak nagyon szeretek olvasni szóval én csak azt tudom mondani, hogy nagyon-nagyon tetszett. Alapból a főszereplő engem nagyon emlékeztet egy közös ismerősünkre, akit mindketten kedvelünk, uh nálam már az plusz pont, de maga a sztori is nagyon bejött, a vastüdős szál szerintem egyenesen zseniális meg az is, ahogy a végén összeérnek a szálak, akkor is ha maradnak az emberben kérdések. Szóval neked mert nem tetszett annyira?
Most lehet, hogy ilyen eltartott kisujjas kinyúlt pulcsis bölcsészes lesz a válasz, úgyhogy kedves @keserupirula, ha már most feljött egy kis hányás, akkor ne olvasd tovább. de sajnos ez van: eltartott kisujj és kinyúlt pulcsi nélkül is csak azt tudom mondani, hogy egy jó történet önmagában kevés, a nyelviség, a megírás hogyanja egyenrangú kellene hogy legyen azzal. Az meg, hogy hogy van megírva, már jobban elmondatott. érdemes meghallgatni vagy elolvasni az és-kvartettet. Én Bárány Tiborral értek egyet, amikor azt mondja:
“Valójában engem ez a regény nem bosszantott fel, hanem éppen az volt a problémám, hogy lényegében egyetlen másodpercre sem keltette fel az érdekelődésemet.”
meg azt hogy:
“sajnos a könyv tele van rossz mondatokkal. Képzavarokkal, klisészerű hasonlatokkal, miközben persze van benne egy csomó jó hasonlat is. Minden könyvben vannak rossz mondatok, de én itt ötvennél hagytam abba a számolást. Nagyon érdekel, hogy ezt mások miért nem veszik észre. Valószínűleg azért, mert ha egy könyv elkapja az embert, akkor nagyon sok mindent elnéz neki.”
Meg amit a történetről, illetve a nézőpontról Arató László így summáz:
“ Na most nekem az a bajom ezzel, hogy tökéletesen hiteltelen mind a nevelődési, mind a művészregény, azért, mert itt olvasunk egy regényt, amit az írt, aki a végén regényíróvá válik, de ez az ember előtte soha nem gondolkodott az irodalmon, az íróvá váláson. Teljes pszichológiai képtelenség szerintem, hogy valaki egy nagyregénnyel indít, de addig, 1986 és 2017 között egyáltalán nincsenek irodalmi ambíciói, majd 2017-ben elkezdi megírni a regényt. Ilyen nincs. Ez egyszerre narratológiai hiba és lélektani hiba.”
Kis személyes zárás: egy darabig jártam Lackfi János Kreatív írás foglalkozásaira (ezek most is vannak, hétfőn esténként 7-től a Marczibányi téren), és az ő “elvrendszere” egy bármilyen írásműről az, hogy egy bármilyen írásműnek három kitételnek kell megfelelnie: Pontatlanság, Közhely, Unalom. Vagyis, hogy ne legyenek benne pontatlanságok, aztán közhelyek, és végül ha mindezektől mentes, akkor ne legyen unalmas. hát ezzel zárom is a vérbölcsész (önirónia, kinőhetetlen) soraim! Írjatok, olvassatok! Krusovszky Dénesnek nagyon jó versei vannak egyébként.
Ui: sokat gondolkoztam, hogy hogy legyen ez a visszatérés. Nem térek vissza ide, de erre válaszolni kellett.
