Juhász Bence

[juhaszbence]

Ágyad

Bevertem a szívemet az ágy sarkába:

Erősen káromkodom.

A trágár szavak közt

Csak nevednyi szünetekre állok meg.

[juhaszbence]

Kölcsönhatás

Mielőtt még itthagysz, és egy szűk emlékbe zársz, hazudd nekem azt, hogy egymástól elválni, nem elég nagy ez a világ. És én elhiszem majd, mert bár relatíve jelentéktelen méretű részecskék vagyunk - én és te - a kozmosz bármely két pontján a részecskék kölcsönhatásba lépnek. De mindez tudom, elhanyagolható... De lehetünk és lehet ez köztünk bármilyen apró, most erősebben szorít bárminél a közelséged. De vajon egymástól majd mekkora erővel taszít az idő? Mert most egy repülőre felszállsz és itthagysz és semmit sem hagysz nekem magadból csak egy elemi emléket, egy érzést, amely táguló életem egyetemében egyre csökken, és lehet az idő távlatában elhanyagolható, de e kölcsönhatás megszűnni képtelen.

/Juhász Bence/

[juhaszbence]

Útonálló

A boldogsághoz vezetőn Pont útba esel megint. Nekem te folyton, Folyton útba’ vagy.

/Juhász Bence/

[juhaszbence]

Visszavágó

nézel rám, hogy mi van már megint

nézem magunk, hogy ismét mi vagyunk

a múltból ránk még egy hibázó tükörkép tekint

farkasszemet a nappal: minek? de játszhatunk.

/Juhász Bence/

[juhaszbence]

Szád

az én szerencseszám.

[juhaszbence]

Költői kép

Tönkretett telek, tönkretett tél, kis írt “emlékszem”-ek. Sem mi, se tét.

/Juhász Bence/  2016. 09. 24.

[juhaszbence]

Eszmélet

Felocsúd a csönd a téli tó körül.

Most bennem is csak zsenge

A megszokott, zsibbasztó zsivaj:

Talán mégis

Egészen csendes vagyok én is -

Jövök rá hirtelen.

Az érzésekhez nincsen mit értenem.

/Juhász Bence/

[juhaszbence]

Ködös

Elmenő buszok közt

A köd foszló szövet.

Benne sivár vágyak

Vagyunk mi:

Nagy szavak egy lusta margón.

De ha leül a lárma,

A kemény zajok kint,

És eszedbe jutunk,

Némán és közönyösen

Kigyúl egy lámpa az utcasarkon.

/Juhász Bence/

[juhaszbence]

Zaj

Behorpadtam.

Mellkasom kongó,

mert dobogó

tartalmát neked adtam.

S így vagyok egymagamban

a semmi közepén itt.

Üres mellkasom zaja

Emlékképeddel tölti ki a semmit.

Én így lettem pontszerű test a rendszeredben.

Fájó frekvencián kérdem egyre:

Miért?

/Juhász Bence/

2017. 02. 21.

[juhaszbence]

Naplement-e

A tengerszemek kéke a mélyen ülő ég alatt,

A réz rúzsozta, meleg, cakkos árkok,

A két domb közt a fénnyel játszó verejtékpatak

Mellkasomat hol éri, nyikorgó s lágy rácsos kikaput hint rá ott.

Ha körbenézek, most látom, átölel e táj még,

Aztán tompulva minden szín a szürkületben elfogy.

Fájdalmas, gyermeteg egy játék

Kifestőzni mellkasomból kiömlött szavakkal.

/Juhász Bence/

[juhaszbence]

mellkasom szárnyékában őszi kép:

szöszlelkem szárnyait bicskanyitogató

őszikék közt Te ülsz.

versem rímzavaros röpképlet, no Te

őszgida szívem majd fel

mikor repülsz?

/Juhász Bence/

[juhaszbence]

5205💓

Annyian követtek, mint amennyien a szülőfalum lakják. Egy egész nagyközség vagyunk, Ti meg királyak! 😩💦

[juhaszbence]

Törzsvásár

Bordaszőtt kabátom kinyitom

S te el megint azt viszel, amit akarsz.

/Juhász Bence/

[juhaszbence]

Téli reggel

Kávét darálok. Majd ha végeztem felteszem kotyogni, S lassan a konyhából Elkezdek kocogni a mosdó felé, Hogy mire arcot mosok, Pont lefőjjön.

A tűzheről leveszem, Egy csészébe kiöntöm, S nézem e fekete Löttyöt a kezemben, Hogy fogy el, Míg felébredek.

Aztán kiviszem, Csap alá teszem és elmosom. Engedek rá valami szert és langyvizet. Majd erőt kapott kezemmel megfogom, Földhöz vágom. Megfizet.

/Juhász Bence/ 2017. 10. 27.

[oliverrakos]

Megjátszott

Elnyúlt a díványon

minden vágy

s az ágy megreccsent,

bárhogy kívánom

nem mozdul el az ágy,

rajta csüngök-

minduntalan-

vár a jó kedv,

melytől függök,

mert már meguntalak.

Savanyú szájam

tömködöm,

s csak hazug, nyájas,

édes-fájdalmas

szavakat köpködök.

Elnyúltam a díványon,

éltem már s még élnék,

csak a kettő között

megpihenek a halálon,

pedig nem kérték.

[juhaszbence]

Lusta vagyok jófejkedni, de kövessétek már szerencsétlent, mert tehetséges. Kösz

[dangra]

Karácsonyi készülődés

A dióról is

törés után derül ki:

belül rohadt volt.

[juhaszbence]

Schrödinger macskája

[juhaszbence]

Szakadás

Ma találkoztam veled utoljára - úgy. Megfogadtam, hogy nem fogom magunkat rímekben megörökíteni, Azt hogy ma is még, hogy szerettük egymást, az utolsó pillanatig, És hogy mi ezt hogy nem akartuk. Nem fogom magunkat megörökíteni úgy, Hogy legyen ebben bármire is emlékezni. Szeretlek, de most mennem kell. Ne haragudj.

/Juhász Bence/