Mostanában többször beszéltem róla, mert többször beszéltem vele. Tegnap nagyon kipletykáltuk egy ismerősömmel, akivel még nem vagyunk mélységes viszonyban, de ő amolyan "első látásra bizalom" ember. Nagyon ritkán adatik meg nekem ilyen viszony, nyilván azért mielőtt beavatnám a dolgaimba, alaposan kifigyelem. Vannak, akiket tovább kell figyelni, akár évekig és vannak, akikkel szinte azonnal együtt rezdülök.
Most nem akarok itt a részletekbe mélyen belemenni, hogy mi és hogy volt mostanában, csak egy kicsit arról írnék, hogy én mivel szembesültem magamban.
Ma jutott eszembe az az eset, amikor hosszú évekkel ezelőtt a kistámfal alatt ültem teljesen összezavarodva és azon gondolkodtam, talán be kéne jelentkeznem a pszichiátriára, mert valami kurvára nincs rendben velem.
Kicsit üldözési mániás lettem, nem mertem beszélni, nehogy olyasmit mondjak, ami a Nárcisznak nem teszik, mert akkor megint jön a csenddel büntetés. Semmit, amit láttam, megtapasztaltam, éreztem vagy gondoltam, nem tudtam elhinni magamnak, mert azok sosem voltak igazak, mert a Nárcisznak mindig jobban igaza volt és mindig meg tudta magyarázni, hogy miért nem úgy vannak a dolgok, ahogy én látom, tapasztalom, érzem vagy gondolom őket. Hogy micsoda egy mocskos, szemét érzés az, hogy az ember semennyire sem tud bízni vagy hinni magában. És a rettegésrohamok... Csak ültem a nyári napsütéssel bélelt előszobában és egyszercsak kivert a libabőr és elkezdtem félni. Nem tudtam, mitől, csak a félelmet éltem át. Néha ez a rettegés ébresztett fel. Nem álmodtam semmi rosszat vagy ilyesmi, csak arra ébredtem, hogy félek. Máskor meg elaludni nem tudtam, mert fölém tornyosult valami sötét, éjfekete, gonosz, ijesztő alak képe/gondolata és énekléssel próbáltam kirángatni magam ebből a helyzetből.
A legszarabb alak voltam, aki e bolygón létezhet. Hazudozott, hogy ő nem iszik, nem káPszizik, nem részegen baszta össze a felnit, csak rossz helyen volt a járdasziget. Egy evezős túrán magamra hagyott a parton, míg ő elment a haverjaival és a csajjal, akivel háromszögezett, inni, én meg egy másik sráccal, aki szintén a túrára jött és ismerőse, megmártóztunk a Dunában és dumáltunk, mert csak ott álltam és vártam volna őt egyedül, mint egy fasz. Erre lebaszott, hogy én hetyegek azzal a gyerekkel. ÉN! ÉN HETYEGEK! És aztán teperhettem, hogy ezt a "megrendült bizalmat" visszaszerezzem. Akkoriban még főztem. Neki. Csak sosem jött enni, mert valahol útközben vagy bebaszott vagy betépett és jó esetben csak aznap este, rossz esetben 3 napig nem lehetett elérni. Én meg csak ültem és vártam, sokszor a fotelben aludtam el.*
A kedvenc sztorim az volt, amikor szépen feltöltöztem és őt vártam, aki meg is érkezett és megkaptam a "nem a te hibád, te jobbat érdemelsz, maradjunk csak barátok, ölelés" forulatokat és ott álltam a saját házamban leforrázva, hogy mi a fasz volt ez az egész. Hátugye valamelyik piálós estéjén találkozott az új pultoslánnyal, akinek nagyon jó segge volt és meg kellett baszni. Az egész baráti társasága rajta röhögött. De aztán persze visszafogadtam. Az volt az álláspontja, hogy ő milyen jófej, mert nem csalt meg, hanem szakított velem azelőtt, hogy megdugta volna a nőt. Az. Jófej...
És mint minden klasszis nárcisz, megtört, összetört, széttépte a lelkem, elvette a gyermeki ártatlanságomat és elérte, hogy soha többé ne bízzak meg egyetlen férfiben sem. Persze van ennek a 6 évnyi megélésnek és az ebből való kilábalásnak jó oldala, de azért hálát nem érzek.
És amiért ez a poszt megszületik, az a vallomásom. Hihetetlen, milyen mértékű élvezettel tapicskolok, dagonyázok a nyomorúságában. Azt hiszi, minden rendben köztünk és én hagyom, hogy ezt higgye, hiszen egy nárcisz. Nem tiltottam le, már nem szövögetek terveket bosszúról, nem teszek neki keresztbe, sőt, nagyon ritkán még leülök vele dumálni is. És így közelről látom, hogy mibe' van. Hogy mennyire szenved saját magától, hogyan hozza meg a rossz döntéseket egymás után, mennyire képtelen normális párkapcsolatot kialakítani. A szakítás után sokáig féltettem azt a nőt, aki összejön vele és azon gondolkodtam, hogyan óvhatnám meg, de hát nem jött össze vele senki. Én voltam az utolsó kapcsolata. 6 éve, gyerekek! És ez engem mérhetetlenül boldoggá tesz.
Nézem, ahogy előadja, mennyire fáradt a sok munkától, míg én megközelítőleg meg tudom mondani, hány sört és cigit kellett elfogyasztania ahhoz, hogy abban a szögben álljon a bal szeme, amelyikben éppen áll. Hazudik a családjának, az ismerőseinek, a barátainak, magának és nekem. Csak én sokkal jobban ismerem őt annál, mint azt ő feltételezi, ha feltételez egyáltalán bármit is, mert nem hiszem, hogy kilát a dobozából, nem hiszem, hogy felismeri a működését. Sőt, biztos, hogy nem tudja, mit csinál. Hallom, amikor manipulálni akar, jó, hát ők mindig manipulálnak, csak ismerem azokat a szófordulatokat, amelyekkel anno levett a lábamról és ilyenkor csak mosolygok magamban, miközben egy diszkrét beszólással botot dugok a küllői közé. De sose veszi fel, apám se vette fel soha, mert nárciszok mindketten, úgy folytatja a történetét, mintha nem nyomtam volna bele az ujjam a szemébe.
Nem érnek ezek semmit, tudom. De régen annyit fantáziáltam arról, hogy hogyan veszek majd elégtételt azért, amit azzal a lánnyal tett, aki voltam, hogyan olvasok be neki, hogyan alázom meg. És ez most az. EZ az elégtétel, mert ő alázza meg saját magát. Látni, ahogy áll az élete, ahogy nem jönnek össze a dolgai, ahogy egyre jobban kezd hasonlítani az apjára, amitől a leginkább fél ezen a világon. Nézni, ahogy részegen tántorog, ahogy az agya nem tudja a szemgolyóját a helyén tartani, figyelni, amikor már nem tud beszélni, nézni, ahogy koszos, szagolni, amikor büdös, nézni, ahogy totál készen egyedül nevet a saját viccein egy józan társaságban. Mert bizony ő gyakran ítél mások felett, az olyan emberek felett, amilyenné ő maga is vált. Nekem ettől megtelik melegséggel a mellkasom. És nem sajnálom. Kiélvezem, hagyom, majd el fog múlni, tudom.
Néha megkérdezem Gábort, hogy régen is ilyen volt-e. Akkor, amikor "jártam" vele. És Gábor azt mondja, hogy igen. És én olyankor nagyon szégyellem magam. Az a baj, hogy Gábor amolyan passzív fajta, pedig kibaszott jó meglátása volt még a szenvedéstörténetem hajnalán. Azt mondta nekem: Nem kéne ennyire csodálnod. És én megsértődtem. Pedig ő már akkor látta, még ha nem is értette, amit én csak évekkel később. Hogy valami furcsa mágia, egy nárcisz manipulációjának áldozata lettem.
Tudom, hogy nem ez a legdicsőbb emberi magatartás, de még muszáj dagonyáznom benne egy kicsit. Ezt még nem tudtam elengedni. Már nem haragszom rá, nem gyűlölöm, csak úgy érzem, ennyi jár annak a lánynak, akit megalázott, akinek elvette az önbizalmát, a hitét, akinek szétbaszta a lelkét. Miközben azt is tudom, hogy neki a legrosszabb. Nagyon nehéz gyerekkora volt, csak hát nem mindenki lesz ettől pszichopata.
És látom őt kívülről és látom magamat is, látom a játszmáit és látom az enyéimet is. Látok. Ezt tette velem. Felnyitotta a szemem. És ez nem kevés. Ez is ajándék, még ha nem is volt könnyű megkapni. Ezt kell majd egyszer megköszönnöm neki. Mert amikor már majd kiélveztem a szenvedéseit, amikor már nem érzem azt, hogy oda kell böknöm az ujjammal, ahol fáj neki (még ha fel se fogja, mert magának is hazudik), akkor majd megköszönöm neki. Ahogy apámnak is megköszöntem, hogy nem a jelenlétével, hanem a hiányával tett engem ilyen klassz emberré. Jó, ez a poszt nem arról árulkodik, hogy micsoda klassz ember vagyok (:D), de hát azt szoktam mondani,
nem kell tökéletesnek lennem, épp elég, hogy csodálatos** vagyok.
*Ezek után talán nem olyan furcsa, hogy nem igazán főzök és nem sikerül még úgy funkcionálnom, mint egy gondoskodó nőnek. Mert ezek a Nárcisznak főzések kihűlt ételekkel, több napos várakozásokkal, összetört reményekkel végződtek. Hihetetlen, hogy mennyire ijesztő, hogy próbálsz bízni egy emberben, de sosem tudhatod, hogy mikor koppansz. Gábor, Fiúm és Együttlakós nem ilyenek voltak, rájuk azért bőven lehetett és lehet is még mindig számítani.
*Édesebbiket hívta a saját nárcisza mindig csodálatosnak, innen ered ez. De annyira megtetszett nekem, hogy gúny nélkül, puszta szeretetből magamra is használom. :)
Ez a lejtmenet múlt hét szombaton kezdődött, mikor indexeltem, hogy elfoglalnám a parkolóhelyet, de nagy fekete autó nem fért el mellettem, legalábbis azt hittem, mert csak állt, úgyhogy hátrébb tolattam neki. Erre beparkolt oda, hova vártam, melyet a nemeztközi kormány feletti kétkaros kézfenntertással jeleztem, miközben ki is mondtam, hogy "de hát oda várok". A fiatalember kitolatott, majd lehúzta az ablakot és átszólt hozzám, hogy "nem kell káromkodni, tanuljál meg vezetni". Egyrészt még egy bazmeg sem hagyta el a számat, másrészt én ugye indexeltem is.
Egyre jobban ki vagyok hegyezve arra, hogy a férfiak hogyan viselkednek vagy beszélnek velem. Tegnap lent vásároztunk a faluban, két férfi nézte végig, hogyan ciepljük anyámmal a dobozokat. A raktérbe este már volt, aki segített behordani, de csak azért, mert ő az egyik barátom volt. Este a kis ösvényen mentem a kocsihoz, kezemben elemlámpa, lábamon papucs, szemből pedig jött egy srác, lehúzódtam, hogy elférjen, közben meg is csúsztam, majdnem fejjel a patakba. Azt sem mondta, kösz, csak elgyalogolt mellettem. Másnap reggel két férfi nézte végig, hogyan cipelem ki a dobozokat, majd többen, ahogy a sörpad asztalát, majd ugyanezt a mutatványt este még több férfi. Három asztalt hordtam be a kezemben nézőközönséggel, egyiknek se jutott eszébe, hogy esetleg talán segíthet-e.
Nem voltak nehezek. Vagyis hát nekem nem voltak nehezek, mert elbírtam őket. De ez nem jelenti azt, hogy én ezt AKAROM csinálni. Attól, hogy erős, önálló nő vagyok, még nem feltétlenül akarok minden pillanatban az lenni, sokszor inkább tündérkirálylány szeretnék lenni.
Persze aztán a pultnál megbámulni is teljesen valid volt a részükről. Mondjuk körbe se néztem, nem volt kit nézni, mert nem voltak férfiak, mert attól, hogy faszuk van, még nem lesznek azok. Csak ezt ők nem értik.
Tegyük fel, hogy balfaszkodok a parkolóban, tegyük fel, hogy hibázok. Legyen. De ez egyetlen férfit sem jogosít fel arra, hogy úgy beszéljen velem, mint a szarával.
Ha meg megbámul a pultnál és esetleg szívesen megbaszna, akkor legyen már udvarias, előzékeny, segítőkész, figyelmes. Mert nem a fizetett italok száma fog gerincre vágni (dolgozom, nekem is van pénzem italra), hanem az, ha annyira férfi a férfi, hogy nőnek érezhetem magam mellette. És ez nem a sörszagú böfögéstől lesz.
Szóval csalódott vagyok. Nyilván kicsi a merítés meg mittomén, de jóideje, ahányszor csak férfiakkal kerülök interakcióba, azok a helyzetek mindig ilyenek.
Viszont megvan ennek az az oldala is, hogy élesen kezd elválni bennem a nő és a szükség teremtette kemény nő közti vonal. Hatalmas igényem lett arra, hogy nőként bánjanak velem és úgy érzem, ettől még magasabbra került a léc.
A hétvégét nők között töltöttem, összesodort minket a vásár, annyira klassz kört alkottunk. A hennás lány olyan szép, finom, szelíd jelenség volt, hogy a korábbi események fényében megpuhultam mellette, sokkal befogadóbbá váltam. Ma átrajzolta a tegnapi hennát, hogy tovább tartson. Lovagóülésben ültünk a padon egymással szemben és úgy rajzolt a mellkasomra, hogy a térde a combjaimhoz simult, az alkarja meg néha a mellemhez. Hátugye én nem szoktam emberekhez hozzáérni a munkán kívül, így dióta viccekkel próbáltam kikönnyíteni ezt a számomra teljesen idegen és feszélyezett helyzetet. Végül ezt megbeszéltük, ő azt hitte, nagyon otthonosan mozgok, azért viccelek, mert ő igen, neki teljesen természetes, hogy ilyen közelségbe kerül nőkkel. De mondtam, hogy nem baj ez, fejlődni mindig fontos, nekem ezek kellemetlen szituációk, de az érzés belőlem fakad és úgyis dolgoznom kell rajta. Egyébként az első perctől kezdve egy hullámhosszon voltunk, ő is könnyen oldódott a társaságomban. Valahogy olyan... sokkal ismerősebb volt vele lenni, mint akárki mással. Nem voltak elvárások, nem volt megfelelés, csak együtt voltunk, sokat nevettünk és ez az egész együttlét annyira új és kellemes volt a számomra, hogy máris hiányzik.
Ez a telihold egyébként is valami különleges volt, de részletekre nem emlékszem. 😃 Annyi biztos, hogy most lett életemben először hennám és végre vettem magamnak egy tanzanit köves gyűrűt, amilyet én eljegyzésinek szerettem volna kapni, de ez olyan távol van most tőlem, hogy nem is látszik, így magamnak kellett gondoskodnom erről. Hova várjak, mire, meddig?
Megvan annak a maga oka, hogy miért kezdtem el ilyen egészen hirtelen finomodni és megérezni a bennem rejlő nőiséget, ahogy annak is, hogy 7 év után végre újra elkezdtem írni. Már a második novellám is kész, de lehet, hogy abban még benne maradok egy kicsit, utána viszont elkezdem a harmadikat.
Nagyon vágyom arra, hogy megélhessem valaki mellett ezt a nőiséget, de olyan keményen kijelölt határai vannak ennek a térnek, hogy nehéz lesz ehhez férfit találni.
Ellenben most még nagyon sok minden formálódik és változik bennem, úgyhogy ez most csak egy pillanatkép.
Meg a Durga yantra a mellkasomon.
De most alapvetően mindegy, hogy van-e férfi vagy nincs, tapasztalom, ízlelgetem, mi történik bennem és ha így is maradok, akkor is jó. Ezt is meg kell élni. És ha mégis nővé tudok válni magamban, egyedül, akkor azt már senki nem veheti el tőlem.
Pici ma megint teliszájas óbégatással jelezte, hogy bejönne.
Verebet hozott. Beengedtem, elkaptam a grabancánál, így a szájából a tenyerembe ejtette a madarat. Még élt, de már nem volt remény.
A markomba fogtam és azon gondolkodtam, hogyan könnyítsem meg a végét, csapjak rá egy kővel vagy tekerjem ki a nyakát, hogy ne szenvedjen? Végül arra jutottam, hogy várok, nem teszem még ennél is rosszabbá az utolsó perceit.
Leültem vele, finoman a tenyerembe zárva őt és bocsánatot kértem tőle a haláláért. Mikor már biztos volt, hogy meghalt, átraktam a szomszéd használaton kívüli kertrészébe, hogy ne a kutyáink menjenek rá. Ki is dobhattam volna a testét a kukába, de sokkal helyesebbnek éreztem, ha visszakapcsolom az természet körforgásába.
Nem tudom, hogy jelent-e egy madárnak bármit is, hogy egy ember ott van vele az utolsó perceiben, de tőlem ennyi telt, így megtettem, amit helyesnek éreztem.
(Nem tudom kikapcsolni a macskán a terminátor üzemmódot, ő már 12 éve megszületett, ha nem itt irtaná a madarakat, akkor máshol tenné. Tarthatnám a lakásban vagy építhetnék neki a kertben lehálózott kifutót, de az vajon nem állatkínzás, hogy egy nagymacska lelkű állatot bezárok? Én azzal tudok hozzájárulni a madárpopulációk jövőjéhez, hogy Pici nem szaporodhat tovább és igyekszem kimenteni a szájából mindent. Még az egereket is.)
Éppen tegnap este hallgattam az Innen és túl műsorát, amiben Dull Szabolcs azt mondta (nem szó szerinti idézet), hogy Hegedűs Zsolt tánca azt is hivatott volt elérni, hogy közelebb hozza az embereket a politikusokhoz, mert mi lesz, ha Hegedűsnek népszerűtlen döntéseket kell meghoznia. Ezeket csak úgy tudják majd jól elmagyarázni az embereknek, ha ők továbbra is szimpatizálnak velük.
Nem kellett sokat várni, ma bejelentették, hogy Karikó Katalin elfogadta a felkérést, így lett -többek között ő is- az egészségügyi miniszter melletti tanácsadó testület tagja.
A nagy megbékélés hirtelen vett éles kanyart, mert sokan nem bíznak Karikóban és a fb posztok alatt egymást szedik darabokra azok, akik szombaton még együtt örültek a rendszerváltásnak.
Karikó Katalin, szerintem, politikai szempontból nem volt jó döntés most, amikor a kormánnyal szemben fennálló megelőlegezett bizalom törékeny. Egyrészt a covid oltások miatti, máig tisztázatlan, zavaros helyzet fennállása, másrészt a pletykák miatt, melyek szerint III/II-es ügynök volt. Véleményem szerint ezeket a dolgokat először tisztába kellett volna tenni, nyílt és megbízható kommunikációt használva széleskörűen tájékoztatni a lakosságot, majd miután mindenki megértette, mi történt valójában, kik és milyen mértékben felelősek vagy nem felelősek, mi az objektív igazság (ha van ilyen), akkor napirendre venni Karikó felkérését.
Tehát a kommentszekciókban tovább folytatódik egymás lekicsinylő minősítgetése, a széthúzás és a gyűlölködés, pedig még a tisza-fidesz-mh sem csengett le.
Mivel nincsenek információim, így nem tisztem állást foglalni Karikó covid oltás körüli zűrzavarban fennált szerepe és esetleges ügynök volta kérdésében és nem is szándékozom ezt megtenni. Csupán a politikai szándék vonatkozásában lennék kíváncsi a véleményetekre. Hogy szerintetek is félresiklott-e, függetlenül attól, hogy ki oltatta be magát és ki nem. Mert, véleményem szerint, a jelen kormány egészen pontosan tudhatta, milyen széthúzást okozott és máig tartó mély és széles árkot ásott a vakcina témája a társadalomban.
Arra szeretnélek kérni titeket, ha lehet ilyet, hogy most már egy új, békés hangulatú Magyarországon, jelzők és minősítés nélkül reagáljatok a kérdésemre, hiszen, elvileg, ezen az új Magyarországon senki nem billogozható meg azért, ha más a véleménye.
És ha békés országban szeretnénk élni, akkor nekünk is másképpen kell kommunikálnunk. Ezért fáj nekem a kormány ezen lépése, mert az látszik az embereken, hogy ilyen rövid idő alatt nem tudott beérni ez a gondolat, a kormány döntése pedig azt mutatja számomra, hogy nem fogták fel, milyen mértékű ellenérzést váltanak ki ezzel az emberek között. Illetve most hirtelen sokan érezhetik azt, hogy kár volt a megelőlegezett bizalomért és később minden magyarázkodás és tisztázásra való törekvés hiteltelen, utólagos szarmaszatolás lesz.
Tudom, hogy nem lehet minden döntés mindenkinek jó. De ez, a megbékélés szempontjából, szerintem, borzasztóan rossz politikai döntés volt. Akkor is, ha Karikó Nobel-díjas, akkor is, ha világszinten elismert kutatóbiológus, mert Magyarországon minden embernek, képviseljen bármilyen álláspontot, ptsd-je van a covidtól, Karikó neve pedig összeforrt a covid vakcinával. A félelem, a rettegés, a veszteségek, a túlerőltetés, a kilátástalanság, a munkanélküliség, a gyűlölet stb. miatt. Megkönnyebbültünk, hogy túl vagyunk rajta, de jól látszik, hogy a sebek még nem gyógyultak be és ezzel a lépéssel most fel is tépik őket.
Nem az a problémám, hogy bekerült a tanácsadó testületbe, hanem az, hogy ezzel felszították a régi tüzet.
(Remélem, csak túlgondolom és holnapután megint minden szép lesz.)
Egész pontosan mi is az a "covid oltások miatti, máig tisztázatlan, zavaros helyzet" Karikóval kapcsolatban? Mármint nem azokra lennék kíváncsi, amit a holdkóros oltásellenes kretének terjesztenek, hanem valami tényekkel megtámogatható bármire.
Hát például pont azok a híresztelések, amelyek emberek százait, ezreit zavarták meg Karikóval és a covid vakcinával kapcsolatban.
És persze lehet őket továbbra is "holdkóros oltásellenes kreténeknek" nevezni, bár kértem, hogy ezt mellőzzük, ahogy bárki a meleg szobából hívhatta a mélyszegénységben és fenyegettségben élő romákat "krumplival megvásárolható ostobáknak", amíg A szavazat árával pofán nem baszta a minősítgető fél országot a valóság, csak ez nem vezet sehova. Ebből nem lesz párbeszéd. És éppen emiatt született meg a posztom is.
Látod, benned is negatív érzelmi hullámot indított meg a téma, de a másik oldal pont ugyanúgy azt gondolja, hogy neki van igaza. Mindegy, hogy melyiknek van alapja és melyiknek nincs, mert ettől még mindenki ember. És szerintem ezt a "felismerést" a szavazás idején épp elég riport támogatta meg.
Véleményem szerint elsősorban arra lenne szükség, hogy a kormány letisztázza azokat a kommunikációs hibákat, amelyek miatt most itt tartunk, mert a fidesz covid kommunikációja ezer sebből vérzett, azt nem is említve, hogy milyen bűnöket követtek még el a vírus kapcsán.
Nem az a kérdés, hogy melyik "tábornak" a kurva anyját, hanem az, legalábbis az enyém, itt, ebben a bejegyzésben, hogy úgy vélik-e mások is, mint én, hogy nem ez volt a legjobb húzás a társadalom összebékítésére, mert ez sokkal inkább feszültséget szít.
Ahogy politikai hipnózissal meg tudtak vezetni egy csomó embert, úgy az oltásellenes propagandával is megvezethettek rengeteg embert.
És én nem arról szerettem volna beszélgetni, hogy kinek van igaza az oltás kapcsán, hanem arról, hogy mások hogyan vélekednek, jó politikai döntésnek tartják-e a békés Magyarország megeteremtésének útján MOST felkérni Karikót.
Mert úgy látom, ennek most az az eredménye, hogy a két oldal egymást szidja. Pont úgy, mint a politikai feszültség állapotában. És elvileg éppen ezt kívánja a tisza felszámolni.
Éppen tegnap este hallgattam az Innen és túl műsorát, amiben Dull Szabolcs azt mondta (nem szó szerinti idézet), hogy Hegedűs Zsolt tánca azt is hivatott volt elérni, hogy közelebb hozza az embereket a politikusokhoz, mert mi lesz, ha Hegedűsnek népszerűtlen döntéseket kell meghoznia. Ezeket csak úgy tudják majd jól elmagyarázni az embereknek, ha ők továbbra is szimpatizálnak velük.
Nem kellett sokat várni, ma bejelentették, hogy Karikó Katalin elfogadta a felkérést, így lett -többek között ő is- az egészségügyi miniszter melletti tanácsadó testület tagja.
A nagy megbékélés hirtelen vett éles kanyart, mert sokan nem bíznak Karikóban és a fb posztok alatt egymást szedik darabokra azok, akik szombaton még együtt örültek a rendszerváltásnak.
Karikó Katalin, szerintem, politikai szempontból nem volt jó döntés most, amikor a kormánnyal szemben fennálló megelőlegezett bizalom törékeny. Egyrészt a covid oltások miatti, máig tisztázatlan, zavaros helyzet fennállása, másrészt a pletykák miatt, melyek szerint III/II-es ügynök volt. Véleményem szerint ezeket a dolgokat először tisztába kellett volna tenni, nyílt és megbízható kommunikációt használva széleskörűen tájékoztatni a lakosságot, majd miután mindenki megértette, mi történt valójában, kik és milyen mértékben felelősek vagy nem felelősek, mi az objektív igazság (ha van ilyen), akkor napirendre venni Karikó felkérését.
Tehát a kommentszekciókban tovább folytatódik egymás lekicsinylő minősítgetése, a széthúzás és a gyűlölködés, pedig még a tisza-fidesz-mh sem csengett le.
Mivel nincsenek információim, így nem tisztem állást foglalni Karikó covid oltás körüli zűrzavarban fennált szerepe és esetleges ügynök volta kérdésében és nem is szándékozom ezt megtenni. Csupán a politikai szándék vonatkozásában lennék kíváncsi a véleményetekre. Hogy szerintetek is félresiklott-e, függetlenül attól, hogy ki oltatta be magát és ki nem. Mert, véleményem szerint, a jelen kormány egészen pontosan tudhatta, milyen széthúzást okozott és máig tartó mély és széles árkot ásott a vakcina témája a társadalomban.
Arra szeretnélek kérni titeket, ha lehet ilyet, hogy most már egy új, békés hangulatú Magyarországon, jelzők és minősítés nélkül reagáljatok a kérdésemre, hiszen, elvileg, ezen az új Magyarországon senki nem billogozható meg azért, ha más a véleménye.
És ha békés országban szeretnénk élni, akkor nekünk is másképpen kell kommunikálnunk. Ezért fáj nekem a kormány ezen lépése, mert az látszik az embereken, hogy ilyen rövid idő alatt nem tudott beérni ez a gondolat, a kormány döntése pedig azt mutatja számomra, hogy nem fogták fel, milyen mértékű ellenérzést váltanak ki ezzel az emberek között. Illetve most hirtelen sokan érezhetik azt, hogy kár volt a megelőlegezett bizalomért és később minden magyarázkodás és tisztázásra való törekvés hiteltelen, utólagos szarmaszatolás lesz.
Tudom, hogy nem lehet minden döntés mindenkinek jó. De ez, a megbékélés szempontjából, szerintem, borzasztóan rossz politikai döntés volt. Akkor is, ha Karikó Nobel-díjas, akkor is, ha világszinten elismert kutatóbiológus, mert Magyarországon minden embernek, képviseljen bármilyen álláspontot, ptsd-je van a covidtól, Karikó neve pedig összeforrt a covid vakcinával. A félelem, a rettegés, a veszteségek, a túlerőltetés, a kilátástalanság, a munkanélküliség, a gyűlölet stb. miatt. Megkönnyebbültünk, hogy túl vagyunk rajta, de jól látszik, hogy a sebek még nem gyógyultak be és ezzel a lépéssel most fel is tépik őket.
Nem az a problémám, hogy bekerült a tanácsadó testületbe, hanem az, hogy ezzel felszították a régi tüzet.
(Remélem, csak túlgondolom és holnapután megint minden szép lesz.)
Az egereken, lóhangyákon, lódarazsakon túl van ám klassz oldala a kertes háznak.
Loki
Miután eltemettem, 15 hónap telt el, mire képes voltam a raklapot levenni a sírról (az védte, hogy a kretén Feri ne ássa ki) és végre rendezni a helyzetet a lelkemben és körülötte. Loki már nem él, de egy ideig még a nefelejcsek, később már csak a ginkgo áll ott emlékeztetőül, hogy alatta egy valahai élet rejtezik. Egyszer majd már senki nem fogja tudni, egyszer majd már senki nem fog emlékezni, senki nem fogja tudni mi van a földben, csak lát egy fát, ami túlélte a jégkorszakot. Lassan eltűnik majd a napelemes katica, a kavics, a szegély. Loki már nem él. De fölötte zajlik az élet, ami megállíthatatlanul halad tovább.
Hogy hiányzik-e? Amíg élek, fog. De már nem markol a szívembe a fájdalom és nem sírok. A részemmé vált örök igazságként, volt egy Lokim, aki mindig lelkemben marad.
Kígyó
Miután elvirágzik a lila akác, mindig levágom a virágokból születő magházakat, hogy ne terheljék le a növényt, mert akkor betetvesedik.
Állok alatta, fejemmel a lombjában, mikor egszercsak meglátok egy pikkelyes farkat az ágra simulva.
Én: KÍGYÓ!!!
Szintén én: Te hülye, itt nem élnek kígyók! Nézd meg, mi van a végén.
Pici
Mit is mondhatnék, Picinek nagyon nehéz az élete.
Tudom, hogy tök sokan éltek/élnek lakásban. De mivel én világéletemben kertes házban laktam, amiért nagyon hálás vagyok, valószínűleg igen hamar megőrülnék 40 m²-en a harmadikon. Nem tudnék mit kezdeni a rengeteg szabadidőmmel. Mondjuk itthon is jobbára a teraszon üldögélek és nézem az elburjánzott kertet. 😃
Mivel mi hosszú telken lakunk, anyámék elöl a nagy házban, én meg, a "szegény rokon" a telek végében A Kisházban, gyakorlatban megosztottuk a telket a fűnyírás és kertrendezés miatt. Bárki, aki még sosem járt itt, pontosan tudhatja, hol kezdődik az én részem. A lenti szakasz a "tiszta udvar, rendes ház" kategóriája, amire nem tudnak mit szólni a mások. Az enyém egy átgondolatlanul teleültetett, belátásgátló dzsungel, mindenből egy van, olyan növények, amik megtetszettek és hazahoztam őket. Olyan növények, amiket a madarak kakkantottak ide vagy a szél fújta a magjukat hozzám. Olyan növenyek, amiket valahol kiástam és itthon elültettem. És ha a szomszéd vén kurva elköltözik, akkor végre azt az oldalt is beültethetem. Méghozzá prágai bangitákkal!❤️
Utálom a kerti munkát, de a kertet nagyon szeretem. ❤️
A kígyóhoz visszatérve.
Vajon ez a félelem genetikaliag hordozott vagy a felmenőknek a tévézések során kialakult alapfélelme/undora programozza a gyerekbe? Magyarországon, de legalábbis itt mifelénk, nem élnek mérgeskígyók, tehát soha senkinek nem is kellett felkészítenie minket arra, hogy ezt a tényt szem előtt tartsuk, amikor kimegyünk a kertbe. Ausztráliában pl. tök jogos lenne, de a Dunakanyarban... Úgyhogy ez a zsigeri reakció teljesen irracionális. Így hát kettőnk közül a gyík nagyobb pánikot élhetett át, míg fotózgattam és metszegettem, mint én. Megpróbált úgy tenni, mintha ott sem lenne és miután "kibuliztam" magam, én is úgy tettem, mintha tökéletes mimikrije lenne.😃
Akinek van szeme a szimbólumokra, az tudja, hogy a tavaszi szél nem nemzeti, hanem politikai jelkép. Szerepeltetése az alakuló ülés programján valójában kisajátítás.
Abszolút filmszínház jeligére kissé túltolódott a szimbóleumépítgetés tegnap, de nekem egyelőre ez belefér, pontosabban szerencsére nem üti át egyelőre az ingerküszöbömet.
A helyzet túlhevültségébe belefér részemről és nem érzem többnek (egyelőre), mint egy vállalat átlagos pr stuntja. A megállapításodat ettől még nem vitatom.
meg az is segített a szimbólumok túltolásának az elfogadhatóvá tételében, hogy Radnai, ha nem bassza el annak idején a karrierjét, az ország egyik legjobb rendezője lehetett volna, és tegnap is kiváló színpadi érzékkel rendezte meg az egészet. ugyanezt egy dilettáns Kerényi próbálja megrendezni, a negyedénél belehalunk a cringe-be.
én nagyon remélem, hogy kap valami különdíjat a színikritikusok céhétől ezért a tegnapiért, komolyan megérdemelné.
Az a tancolo miniszterjelot nagyon-nagyon cringe volt. Vegtelenul kellemetlenul ereztem magam kozben. Az eredeti spontan anno nagyon kedves-vicces dolog volt, de ez a rakeszules, tultolas borzasztoan eroltetett volt.
Ha már a szimbólumoknál tartunk, szerintem HZs is az. Annak a szimbóluma, hogy nem kell folyton a seggünkbe dugott bottal élni, le lehet lazulni, el lehet engedni a korlátozó gátlásokat. Állítása szerint nem ez volt megbeszélve, meglepetésként érte. 04.12. óta ország-világ rajong a táncáért, mondhatnám, a felszabadultságáért, a boldogságáért, az őszinteségért, azért, ahogy felvállalja önmagát, a rendezők tehát reagáltak erre a minden emberben elrejtve létező igényre (arra az igényre, hogy ők is/mi is tudjunk ilyen felszabadultan, örömmel ünnepelni, létezni) és felküldték táncolni. Ő pedig nem mondott nemet, mert ez is a népakarat egyfajta szolgálata, a felé áradó szeretet viszonzása. Sokkalsokkal borzasztóbb lett volna, ha nem megy fel.
A Tavaszi szél annak a pártnak a kampánydalává avanzsált, amit ~3,5 millió magyar választott meg, akik az elnyomó kormány alól fel akartak szabadulni. Számukra/számunkra ez a szabadság dala lett. Hogy a sükösdiek választották-e ki ezt a dalt tiszta szívvel, szeretettel és elismeréssel vagy a tisza kérte, nem tudom. Ha előbbi, akkor hála és ajándék a tiszának és nekünk, ha utóbbi, akkor fricska, ~3,5 millió ember fricskája. Az enyém is.
Máskülönben, ha a fidesz vagy a mh (😃😃😃) nyert volna 2/3-os többséggel, ugyanígy megtehettek volna bármit a maguk, a szavazóik kedvére. És akkor azt nem néztem volna és nem meghatottságomban sírtam volna. Hátigen, minden szentnek...
De inkább zenéljék el kissrácok a 2/3-dal győztes kormánypárt kampánydalát az Országházban, minthogy a győztesek a hatalmukat felhasználva lopjanak, csaljanak, erőszakoljanak, gyűlöletet keltsenek és tönkreverjék az országot. Szóval, akiket zavar, azokkal együtt azt kívánom, ez legyen a tisza legnagyobb hibája.
Forsthoffer Ágnes az Országgyűlés elnöki székében, a fehér ruhájában, elképesztően felemelő lávány volt, mintha a jelenléte egy igazabb, tisztességesebb ország ígérete lenne. Olyan, mint egy őrangyal. (Remélem, sosem bánom meg ezt a mondatomat.)
A sükösdi srácokat imádtam és legalább a fideszesekbe szorult annyi jólneveltség (tisztességnek nem mondanám), hogy, még ha kényszeredetten is, de felálltak nekik. Mégiscsak gyerekek, basszátok meg!
A bocsánatkérések!❤️
Hogy Oláh Ibolya, a roma származású, leszbikus (ha jól emlékszem, gyermekotthonban nevelkedett) előadó az Országház lépcsőjén, ahol 16 éve elnyomó, rasszista, homofób kormány uralkodott, elénekelte Magyarország című dalát, egyrészt gesztus, másrészt ígéret. (Remélem, ezt se fogom megbánni, még eufórikus hangulatban vagyok.)
Presser meg... ❤️
Nagyon szerettem a beszédek közbeni orvoskéréseket és családtagkereséseket. Ezek számomra ráutaló gesztusok. Nincs az a szöveg, beszéd, előadó, miniszerelnök, ami/aki fontosabb lenne azoknál, akik részt vettek a rendezvényen. Nálad, nálam, bárkinél.
Dúró Dórán reggel ultra módon felbasztam magam, délután kinevettem, de még kommentelni is kénytelen voltam a fb-on. Felül a lóra szoknyában, széttárt lábakkal. Egy ilyen, ILYEN eseményen! Nem a 4 fal között, hanem ott kurválkodik a Kossuth téren. Nem illendő. De nem várhatok tőle többet, ő nem okos és fogalma sincs, hogyan kell viselkedni. De legalább még magának is ellentmondott, merthogy neki NŐKÉNT DÁMANYEREGBEN kéne ülnie. Kivéve, ha drag queenek a dadusok segítségével átműtötték férfivé az oviban. Vagy nővé, ez még nem tisztázott. Nevetséges az a fotó, az a nő, az a párt és felháborító az a viselkedés, amit a kivonulásukkal tanúsítottak (meg minden megnyilvánulásuk). Mondjuk a fasznak se hiányoznak, ki is vonulhatnak végleg.
Hegedűs Zsoltról majd írnak mások. 😃❤️
Azt is nagyon szerettem, ahogy a beszéd végén összehívták az embereket a térre. Ez is gesztus. Gondolnak ránk. Remélem, elfelejteni sem fognak.
Na, szóval amióta először találkoztam a Tóthmajorral, azóta azt érzem, hogy nem politikusokat választottunk, hanem embereket. Nem érzem a távolságot, a különbséget köztünk. Remélem, ez is így marad.
Kicsit sírtam is, többször is.
Végre kimondhatom, hogy szeretem ezt az országot és büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem.❤️
Hosszú-hosszú hónapok, vajúdás, szenvedés, "mi lesz akkor" után MA megmondtam 2 vendégemnek is, hogy júniustól nem fognak tudni jönni hozzám, mert elértem a fizikai teljesítőképességem határára és 18:00 után már nem vállalok vendéget.
A végső döfést az adta meg, hogy néhány hete épp valamelyiküket masszíroztam és ez úgy odabaszta a vállam, hogy azóta sem jött rendbe. Évek óta tépem a számat, hogy ha mást nem is, legalább esténként 5-10 perc nyújtásnyi időt szánjanak már magukra, mert egyedül nem fogom tudni megoldani a problémáikat. Sosem titkolom, hogy a masszázs csak egy pontig visz, ott már csak szinten tart, kell bele a kedves vendég munkája is, mert másként nem lesz változás. (Az én masszázsom legalábbis ilyen.) Tehát az lett, hogy a karomat nem tudom 90 fokig úgy felemelni oldalra, hogy ne fájjon. Az utóbbi időben sokat jógázok, az segít, de amikor 19:30-kor végzek, már a faszomnak sincs kedve ehhez és a hétvége, meg a reggeli 15 percek nagyon kevesek ahhoz, hogy tényleg meggyógyítsam magam.
Na, deszóval úgy felbasztam magam azon, hogy úgy tűnik, én mások problémáiba és lustaságába akarok belerokkani, hogy eljutottam a végső elhatározásra.
Igen. Lehet, hogy nem én vagyok a világ legkeményebb masszőre, de nem baj. Viszont ha kizsigerelem magam a kemény vendégekkel késő este, senki mást nem fogok tudni megmasszírozni, márpedig én ebből élek. És az se fair, hogy van heti 2-4 esti vendégem, de annyira lerohadok tőlük, hogy a napi 5-6 vendégemet már nem tudom megfelelően megmasszírozni.
Sokáig azt gondoltam, micsoda szar alak vagyok, mások mennyit dolgoznak, én meg nem bírom, de azért már 6 éve dolgozom reggel 9től este fél8ig. És nem vagyok mások. Én én vagyok és akkor vagyok boldog és kiegyensúlyozott, lelkes, vidám, lendületes és kreatív, ha van időm pihenni és van életem a munkám mellett. Egyébként a mások közül az egyik púpos, a másik még annyira se tudja felemelni mindkét karját, mint én az egyiket, a harmadik két csípőprotézissel él. Hát nekem igazán nem kell eddig eljutnom, így is túltoltam.
Szóval lelkiztem magammal, aztán számot vetettem, láttam, hogy nem fogok éhenhalni és szar volt, mert kedvelem őket (szerencsére jobbára kedvelhető vendégeim vannak) de... haaaaaaaaa!
Most jut ám el a tudatomig!
Magamat választottam!
Magamat választottam!
Magamat választottam!
Ilyen se nagyon vót még az életemben...
Még lesz egy nagyon kellemetlen szakításom és ha belelendülök, lehet, hogy még egy, mert ő az idegrendszeremet zabálja fel.
És amúgy tegnap óta úgy néz ki, 1 biztos, de lehet, hogy 2 új vendégem is lesz. ❤️
Azt mondtam már, hogy múlt héten újra nekiálltam a jógaoktató képzésnek? (Remélem, most kitartóbb leszek. 😁) Illetve lehet, hogy a későbbiekben befizetek egyéb tanfolyamokra is, amikkel a masszázst ki tudom egészíteni.
17 éves korom óta védekezek fogamzásgátlóval, spirállal, majd újra tablettával a teherbeesés ellen, így valójában soha nem élhettem meg, milyen az, amikor a testem teljes természetességében működik és nagyon izgalmas figyelni, hogy mi történik benne és az elmémben ennek hatására.
Az ovulációt megelőző és követő események
Az első napon diszkrét szomorúság tört rám, hogy talán sosem fogok teherbe esni. A következő 3 napban a medencém tájékát fájdalom szorongatta, azt hittem, súlyosbodik az egyébként is fennálló, jógával szinten tartott csípőfájdalmam, de szerencsére nem ez volt a helyzet. A peteérés napján igencsak kívánós voltam, de fejben rendeztem le. Este romantikus képzelgésekkel ringattam magam álomba, majd ezekkel keltem. Most így, az utolsó napon van némi hiányérzetem, hogy ezt a romantikát csak a képzeletemben élhetem meg, de holnapra véget ér ez az időszak és várhatóan visszakapom a testem és lelkem nyugalmát és izgalmak nélkül folytathatom az életemet.
Bízom benne, hogy a továbbiakban is ilyen tudatosan fogom kezelni ezeket a napokat, hogy ne váljak a környék baszófantomjává, mert a tünetek ciklusról ciklusra erősebbek. 😃🙈
De mindentől függetlenül nagyon érdekes és izgalmas, ami történik, lehet, hogy újra elkezdek gagyi, cukormázas romantikus történeteket írni a magam kedvére, hogy így manifesztálhassam ezeket a vágyakat, ne pedig úgy, hogy rámegyek minden férfire, aki egy kicsit kedves velem. 😃 Mert még az is borzasztóan meglepő, hogy nem azt érzem, mint 16 évesen, hogy nem vagyok elég "valamilyen" a férfiaknak, hanem azt, hogy csodálatos vagyok és hát ki ne akarna egy ilyen nőt?! 😃 Veszélyes ez, nagyon veszélyes. 😅
Tegnap és ma is úgy végeztem a melóval, mint a normális emberek.
Ennek köszönhetően, amikor ma hazaértem, bár kicsit viaskodott bennem a megszokott fáradt lustaság, az éhség és a kívánás, végül mégis nekiálltam nokdelit keverni és szaggatni, hogy összetojásozhassam.
Nem szoktam főzni, de főleg nem hétköznap, így ez most egy igazi gondoskodó hőstett magamtól magamnak és plusz egy érv arra, hogy optimalizáljam a munkaidőmet.
@quinqueecclesiensis örökkön-örökké te fogsz eszembe jutni a tojásos nokedliről!😃❤️
megsértődött, mert meghallotta, hogy a húgom levénkurvázta, miközben a legújabb, általa kitalált feladatot végezték anyámmal. Itthon, a kertünkben.
Ennek megvan a maga előélete, mert amióta az eszemet tudom, az öregasszony mindenféle mondvacsinált ok miatt baszogat minket. Persze a nagyanyámmal üzenget, mert annyira azért nem bátor, hogy velünk beszélje meg a problémáit, de lehet, hogy csak nem tart minket érdemesnek arra, hogy szóba álljon velünk. Amikor a jobbos szomszéd kerítésére nádat tettem fel, hogy intimebb legyen a kertem, azt üzente, hogy feljelent, ha megpróbálom a mi közös kerítésünkre is feltenni. Nem próbált köztes megoldást találni, nem próbálta konstruktívan megbeszélni a dolgot, rögtön fenyegetőzött. Nekünk meg, természetesen, mindig mások diktáltak, mert nekünk mindig jól kellett viselkednünk, mert mitszólnakmások, úgyhogy a járda mellé ültettem szanitereket, tehát a teraszom intim, de a kertem felét nem tudom használni, mert akkor egymást kéne néznünk. És azért sem kívánok konfliktusba bocsátkozni vele, mert kinézem belőle, hogy megmérgezi az állatainkat. Nemrég kiderült, hogy nemcsak minket baszogat, hanem a másik szomszédját is és neki is tele van már vele a fasza.
Az öregasszony 80 és a halál között van, mi már nagyon várjuk, hogy elköltözzön egy kedves helyre és a családja eladja valakinek a házat, aki majd idebasz egy betonkerítést és így végre visszakaphassam a kertemet, a szomszédok meg a nyugalmukat. Pedig pont velünk, de leginkább velem kéne jóban lennie, hiszen én lakom hozzá a legközelebb, ha rosszul lesz vagy elesik vagy betörnek hozzá, csak én hallom meg az ordítást, mert a családom süket, mint az ágyú. Ebben a korban illene okosabban viselkedni. Szerintem. Mert sajnos én sem mindig hallok jól...
Na, de mindegy is, mert ma reggel az jutott eszembe, végre(!), hogy mi lenne, ha most már egyáltalán nem foglalkoznék vele. Annyi energiámat viszi el az, hogy gondolok rá és felbaszom magam rajta, hogy nem akarok neki ebből többet adni. Csak nem tudom, hogyan kell csinálni, mert állandóan hallom és látom őt és egyébként is be van költözködve a gondolataim közé.
Beteges, hogy egy gonosz öregasszony jár-kel a fejemben, pedig annyi szép és kedves dolog van még a világon.
Úgy tűnik, 2 darab nap alatt kilakoltattam az egereket a tetőből, így a helyükre beköltözhettek a lódarazsak.
Az egereknek nem esett bántódásuk, csak kinyitottam a padlás ajtaját és a macskák és nyestek számára egy pallót helyeztem a bejárathoz, hátha ettől az egerek kellemetlenül érzik majd magukat, és bedugtam a konnektorba egy ismerősömtől kapott ulthanagos eszközt is. A darazsak viszont meg fognak halni, ahogy a tavalyi kolónia is, melynek tagjai a fürdőszobai szellőzőn át jutottak be a lakásba. (Kurvára nem volt vicces.) De hogy ne unatkozzak nagyon, megjöttek a lóhangyák is.
Miért mindenki az én tetőmben akar lakni?! De bezzeg hozzájárulást senki nem akar adni. Ha esetleg bekopognának, hogy csá, Lámpi, becuccolnánk, mennyi lóvét adjunk, mik a szabályok, meg tudnánk beszélni a részleteket. De ez így egyértelműen illegális padlásfoglalás és mint olyan, tűrhetetlen. Én sem költözködök be szó nélkül a hangyabolyba vagy a méhkaptárba.
De legalább idén már a lakásbiztosításom fedezi a rovar- és kártevőirtást.
Azt értem, hogy a képzelet nem ismert határt ennél a ritka, vissza nem térő lehetőségnél, de hol van benne a művészet, az elegancia és a páratlan ízlésesség?
10 évvel ezelőtt elfogott az életközépi válság vagy mi a fasznak nevezzem, 29 évesen kezdtem el inni, mert mindjárt itt a 30, nincs semmim, nem értem el semmit, nincsenek terveim, nincs pénzem, van párkapcsolatom, csak olyan, mint a szar.
Most így 39 évesen ott tartok, hogy van 2 autóm, egyik szarabb, mint a másik, egy robogóm, lett egy saját vállalkozásom, ami jó, csak néha eléggé kicsinál, már csak egy macskám maradt, továbbra is anyámékkal élek egy telken, mert beszart a párkapcsolatom és hazaköltöztem, de most az utóbbi napokban az kezdett el baszogatni, hogy nagyon úgy tűnik, gyerekem se lesz. Nem vagyok az az ősanya, azt mondtam, ha lesz jó, ha nem, úgy is. Aztán most meg tessék, itt mardossa a kis szívemet. Ideje lesz lassan beszereznem egy kutyát. Inni meg nem fogok, esetleg kábszizni. 😃 Nem, azt se, öreg vagyok én már ilyesmiket elkezdeni. Remélem, ez a rühes-nyomorú érzés csak a peteérésem miatt van és néhány nap múlva vele együtt elmúlik, mert egyébként meg szeretem az életem, ami viszont 10 évvel ezelőtt nem így volt.
Azt hiszem, immár két éve tettem tönkre a világ legjobb kávéját főző kotyogósomat, amit még a nagyszüleimtől örökötlem. Nem zártam le a gázt alatta és kiégettem a picsába. Azóta díszként üzemelt, de mikor ránéztem, lüktetett, vérzett a seb: soha többé nem iszom már olyan jó kávét.
Néha belaszagoltam, hátha elmúlt a kiégés vagy nem is tudom, miben bíztam. Aztán ma, amikor levettem, hogy elmosogassam őt és a tesóját, nem volt büdös. Félve-reménykedve kipróbáltam.
Főnixként emelkedett ki hamvaiból.
Kicsit zaccos, de nagyon finomra darált kávét tettem bele, demegnemisérdekel, mindig ilyen volt.
annaxmalina
jacobvanloon
janainaart
stormborns
germansingergirl
