Az alvás, az álom egy igen különös állapot. Sokat tud róla a tudomány, kikutatták, amit ki lehetett, de hogy miért járunk álmunkban, olyan helyeken ahol legközelebb 10 év múlva, honnan az a sok de ja vue, miért is kerülnek elő egyszer látott emberek, és hogy hogyan is létezhet olyan állapot, ami mintegy szorgos manó leás a tudatalatti rejtekébe, nem tudhatjuk.
Néha élesített gránátokat hordanak fel álommanóink, néha pedig válaszokat, de az is lehet, hogy olyan mélyen kopogtatnak bennünk 1-1 REM fázis keretein belül, amire képtelenség emlékezni.
Az alvás, az álomvilág: kincs. Olyan kincs, amit sosem rabolhatnak el, hiszen nem léteznek álomtolvajok. Nem bonyolult hozzájutni, hiszen nincs olyan, hogy valaki nem álmodik - csak olyan, hogy nem emlékezik.
Életünk annyi területe szól a rohanásról, az önkizsákmányolásról... legyen ez a kuckó, egy nyugodt sziget, ablak a belső világra. Itt mindig lesz hely, itt mindig lesznek jó-munkás-manók, tündérek, sárkányok, jók és gonoszak és legfőképpen: igazság. Itt azok lehetünk, akik csak akarunk, itt "maga ura, ki rab volt odakint, itt lehet örülni a magunk törvénye szerint"*.
A mi mitológiánk, a mi elménk, a mi lelkünk, a mi történeteink. Belső, legmélyebb önmagunk.
Nekünk, a Matrackuckóban ezt jelenti az alvás, az álom tisztelete. "Ki mint veszi ágyát, úgy alussz álmát" - szól a mottónk. Ne csak masszív ágyatok, tökéletes ergonómiával rendelkező matracotok, anatómiai párnátok legyen, hanem csendesített lelketek is.
Szép álmokat kívánunk!
* Az idézet Szabó Lőrinc- Semmiért egészen című versének átirata
