Életem

Napló egy zárkózott férfiemberről

[mumukli]

Online társkeresés

Az első sikertelenségek után talán mindenki erre adja a fejét. A “biztos siker“ érdekében egy ingyenes fiatalos és egy komolyabb előfizetéses oldalra is regisztráltam. Pár kép, egy rövidke bemutatkozás feltöltése után elkezdtem keresni potenciális hölgyek után. Sok-sok adatlap átböngészése után már az első benyomásom sem volt teljesen pozitív erről a módszerről, azonban a válaszadási arány méginkább lehangoló képet festett. Bátran kijelenthetem, hogy az oldalakra regisztrált lányok 90 %-a abszolut királynőnek érzi magát, amivel nem is lenne gond, ha ezek az oldalak nem egészen mást sugallnának. Az első körben esetleg válaszolók 3-4 levélváltás után szintén nyomtalanul tűnnek el, minden esetben teljesen megmagyarázhatatlanul. Talán csak megunják a dolgot... Összességében azt mondhatom, hogy ez őrületes időpazarlás, felesleges idegtépés. Órákig böngészgetve az adatlapok között, olvasgatva az aktuális hölgy írásait, jellemzőit hosszabb távon nem tartható. Rövid úton pedig a siker kizárt, hiszen egy lány az üzenetek között nem azok tartalma alapján fog szelektálni, csupán a feladók profilképei alapján, ami megjelenik mellette. Az üzenetek nagy részét meg sem nyitják, ígyhát kár mindig valami személyre szabottal előrukkolni, tekintve, hogy senkit sem érdekel. Hasonló képet fest az előfizetéses társkereső is, annak ellenére, hogy fizetnei kell érte a regisztált hölgyek szándéka semmivel sem komolyabb. Mindenki az elérhető legjobbat szeretné érthető módon, csak ehhez nem kéne az összes többi, az ideába nem illő emberen átgázolni.

[mumukli]

Miért ez a sok rinyálás?

Sokakban ez a kérdés fog megfogalmazódni korábbi soraim elolvasása után. Fontos tudni, hogy nem ezen a naplón keresztül szeretnék megismerkedni valakivel, vagy megsajnáltatni magam valakivel, hogy szánalomból beszélgessen velem. Épp ezért semmilyen kapcsolati információ vagy személyes adat nincs az oldalon. Egyszerűen csak szeretném megosztani, kiírni magamból, ami nyomaszt.

[mumukli]

A felnőtté válás rögös útja

A középiskolai éveimet egy közeli kisvárosban töltöttem. Itt már egy fokkal jobban éreztem magam, de továbbra is nagyon nehezemre esett nyitni valaki felé is. Jól megvoltam a magam kis dolgaival, kezdetben, míg az új helyhez hozzászoktam jobban is esett, hogy mindent a magam kis ritmusában csinálhattam. Persze a gimis szerelmek elkerültek, amit én ekkor szintén nem is bántam. Na jó, persze eljátszadoztam a gondolattal, hogy talán egy lány, talán egy rokon lélek jobban megérthetne, kicsit kizökkenthetne világomból, hiszen én is éreztem már akkor is, hogy a magányosság nem feltétlenül a helyes út. Utóbb persze már cikiztek is emiatt, hiszen 4 év alatt a közösség változatlan maradt, én pedig változatlanul különc módon közöttük, teljesen egyedül.

Érettségi után egy nagyobb egyetemi városba kerültem. Itt annak ellenére, hogy kezdetben sok nehézségbe ütköztem tanulmányi téren is, úgy döntöttem lesz, ami lesz, próbálkozni fogok. Szerettem volna én is részese lenni a közösségi nagyvilági életnek, ahonnan aztán már bekerülés előtt szépen lassan kiszorultam, nem lett meg a közös hang, pedig próbáltam simulékony lenni, amennyire csak lehetett. Ők, a közösség, a hallgatótársak azonban egy teljesen más szemléletet képviseltek, nem feltétlenül jó szándékkal irányulva a másik ember felé. Sok csalódás ért a hallgatótársak terén is, a sűrűn hangoztatott összetartás max egymás között is csak a bulikban nyilvánult meg köztük is, azonban ez őket egyáltalán nem zavarta, mindenkinek megvolt a maga élete. Azt hittem, hogy itt, egy nagyobb városban talán már nagyobb szerencsém lesz a lányoknál, hiszen itt már szinte kivétel nélkül mindenkinek volt barátnője. Ebben láttam egy kis kiugrási lehetőséget, új ismeretséget. Persze hamar be kellett látnom, hogy egy magam fajta “átlagember”, akinek se nem elég előnyös a külsője, se nem elég gyorsan alakul a karrierje és adott esetben még a pénztárcája sem elég vastag nem túl sok esélye van a nők többségénél hosszabb távon. Nagyon sok pofont kaptam ebben az időszakban, amik persze annak ellenére nagyon is fájtak, hogy látszólag meg sem éreztem őket. Nagyon rosszul estek, főleg, hogy nem a rivaldafényben lévő impulzív lányoktól érkeztek, hiszen annyi önértékelésem nekem is van, hogy tudjam ki az, aki illhet hozzám. Az azóta eltelt évek egy részében próbálkoztam, ismerkedtem, máskor inkább bezárkóztam. Néha még mindig úgy érzem, milyen jó lenne valaki, valakivel megosztani az életem egy részét. Valaki, akivel lehetne beszélgetni, aki néha várna, akit meg lehetne lepni. Egyre többször érzem viszont úgy, hogy nem segítene semmin és nem tudná feledtetni azt a sok rossz napot, órát, amit az “ismerkedéssel“ okoztam magamnak...

[mumukli]

Gyerekkor

Egészen kis gyerekként sem követtem az elvárt normákat. Az óvodáig visszamenve, már akkor sem szerettem játszani, főleg nem másokkal. Zárkózott voltam, beszélgetni is csak egy társammal szerettem. Emlékszem, számomra a fiúknak kijelölt, egy darab felhajtott ülőkés WC csésze is maga volt a pokol, számomra a pisilés egy egészen privát dolog volt akkoriban. :) Hasonló emlékek maradtak meg az általános iskolás évekről is, valahogy sohasem volt kedvem a klasszikus fiús dolgokhoz, nem szerettem a focit, a dobálózást, a másik ütlegelését. Szeparáltan teltek éveim, nem kaptam túl sok megértő szót.

[mumukli]

Köszöntelek!

Ezt a naplót azért hoztam létre, hogy össze tudjam foglalni a szűkebb értelemben vett normálistól eltérő életem főbb eseményeit.

Ma, 24 éves fejjel jó ötletnek látom, hogy készítsek egy rövidke visszatekintést, a későbbiekben pedig heti szinten írjak ide pár szösszenetet.

Talán lesznek, akik magukra ismernek vagy csak egyszerűen nevetnek egy jót az egészen. Szíve joga mindenkinek!