Some things are easier to write,than say.

[novellaim]

Köszönöm szépen mindenkinek, nagyon jó érzés látni, hogy az Ét csoki ennyire tetszik nektek!

[novellaim]

Tényezők

Jó. - sóhajtottam beletörődve abba,hogy mindig tied az utolsó szó. Elég frusztrált voltam az elnyomó hétköznapok hangulatától, a kinti szeles novembertől és nem utolsó sorban tőled. Néha kétségbe esetten megmarkoltam a szék alját néhány elkapott tekintetedtől, de legtöbbször padlót kémleltem. Gyakorlatilag 5 méterre ültél tőlem, de a távolság talán nem volt még ekkora sohasem közöttünk. Nem azért, mert éppen a barátnőd kezét simogattad, vagy mert közömbös tekintetedtől kirázott a hideg és sírva fuldokoltam volna, ahányszor eszembe jut, hogy hogyan néztél rám azelőtt. Hanem azért, mert a lelkesedéseddel együtt,te is elvesztél valahol a süllyesztőben. Csupán 3 hónap leforgása alatt jutottál arra a szintre távolságban, mint amikor megismertelek. Nem is. Hiszen akkor még volt erőd mosolyogni rám. De leginkább nem is rád haragudtam, vagy a lányra aki hűvös tekintetével mért fel mindennap, vagy magamra, talán csak egy pillanatra. Egyetlen pillanatot hibáztattam,ami akkor volt talán a döntő és talán amiatt, nem vagyunk úgy,ahogy lehetnénk. - Meggyötörten keltem fel az ágyból,és pontosan tudtam, hogy a mai nap nem lesz egyszerű. A telefonom kijelzőjéről vagy 3 esemény virított, amellett jelezve, hogy augusztus huszadika van. Szokásos reggeli teendőimet elkezdve felhúztam a redőnyömet,így a nap majdnem kisütötte a szememet. Ez is egy olyan nap volt, ami szokásosan kezdődött és egy pillanatig sem gondoltam arra,hogy máshogy végződne. Tudtam, hogy az egyetlen döntés, amit ma kell meghoznom, hogy hova megyek este. Emlékeztem, hogy már sokszor mondtad, hogy te abba a buliba fogsz menni, amelyikbe én. És akárhányszor erre gondoltam, mindig megmosolyogtatott. Így tettem akkor is, miközben nekiláttam az ebédnek. Néhányszor egy pillanatra belém szökött a gondolat, hogy milyen jó is lenne, ha most itt lennél,és neked is főzhetném. Hangulatfokozás-képpen zenét raktam be, majd ordítva üvöltettem a nyitott ablaknál. Szerencsére senki nem volt otthon, akit zavart volna a fellelkesedésem, így ki is használtam. Az egész napom magam rendbe tételéséről szólt, hogy ragyoghassak este. A kisugárzás már hibátlan volt, az utolsó dolog, amiben hiányt szenvedtem, az a hívásod. De ezek a kétségeim is hamar elszálltak, mikor 3-kor tea iszogatás közben felhívtál. Gyors volt a beszéded,méghozzá elég feldobottnak tűntél. Azt mondtad, a mai napot vártad egész héten. Én csak szende mosolyommal reagáltam minden egyes szavadra, amit te nem láthattál a vonal túlsó végén. Végül megegyeztünk, hogy mikor indulni készülök,akkor majd rád csörgök, hiszen itt laksz tőlem két saroknyira. Vigyorogva nyomtam ki a telefont, majd az idő múlásának árán el kezdtem sietni. A frissen vasalt blúzom ki is volt terítve az ágyamra, így tökéletesíteni tudtam a blézeremmel. Már majdnem teljesen kész voltam, mikor végre valahára Janka is betoppant, aki ellenőrizte a kinézetemet. Nagy traccspartival indítva az estét vágtunk neki az utcának, de a piros lámpa feltartott minket a saroknál. Küldtem neked egy üzenetet, amire pontosan 5 másodpercen belül sikerült válaszolnod. Fordulópont 1,.Ezután már csak mintha a nap is megállt volna, vagy akár az összes többi ember lassult volna le, egy hirtelen feketeség tört rám. Még mielőtt ebbe a fázisba eshettem volna,Janka arra kért, hogy mutassam meg a társas táncunk utolsó pár lépését. Ilyenkor történt meg az,amitől sok szülő annyira félti a figyelmetlen gyerekét, hogy leléptem a járdáról. Mondhatná bárki, hogy a mellettem álló személy visszafoghatott volna, de a tempó, ahogyan ez megtörtént,annyira hirtelen volt és fel se foghatatlan, hogy mire újra pisloghattam volna, már nem láttam semmit. Janka üvöltése volt az utolsó pillanat, mikor még ébren voltam, de legközelebb már fehér falak között nyithattam ki újra a szememet. Mindeközben te várva engem egyedül kóricáltál a pirkadatban és néhányszor felpillantottál, mikor egy lány nevetés közeledett a távolból. Csalódott voltál és a mobilomon kerestél, ami már nem volt kapcsolható. Egyre kétségbe esetté váltál, de szíved mélyén azt gondoltad, biztosan elindultam a buli helyszínére. Semmi baj nem történhetett, mivel két sarok az nem távolság, és arról te is tudhatnál. Azt hitted biztonságban vagyok és nem fenyegetnek a mindennap veszélyei. Még néhány másodpercig tétlenül forgolódtál, majd kissé dühösen elindultál a buszok felé, hátha ott leszek majd Jankával, de nem voltam. Még párszor hívni próbáltál, sőt üzeneteket is kaptam, de nem jött válasz. Így hát felszálltál arra a buszra, ahova hárman kellett volna felszállnunk, de megoldottad az egyedüllétet egy fülessel, miközben azon háborogtál magadban, hogy miért nem mentetted el a Janka számát. A buli már javában tombolt, mikor megérkeztél, de az első célpontod én voltam. Csak ugyan fel-alá járkáltál a házban, mit sem törődve azzal a rengeteg ismerőssel, akik a nyakadba próbáltak ugrani. Rossz előérzetednek köszönhetően kirohantál a levegőre és mélyeket sóhajtva próbáltál dolgokat kieszelni,hogyan is léphetnél kapcsolatba velem. Párszor leálltál ismerősökkel beszélni,de senki nem tudott rólam semmit. Idegességedben a falba rúgtál egyet, majd a csillagokat kémlelve támaszkodtál a falnak. Végül utolsó személy reményében egy lányhoz léptél, majd idegesen megkérdezted, hogy ismeri a Jankát. Fordulópont 2, Ismerte. És párszor megfordult a fejedben, hogy mivan, ha még is csak ott állok a házad előtt, de te már elmentél. Néhány szaggatott csengés után Janka frusztrált hangja szólalt meg a vonal másik végén, mire úgy érezted, hogy a szíved majd kiugrik a helyéről. Néhány furcsa mondat után megértetted mi történt,és hova kell menni, majd utánozhatatlan módon gondolkodni kezdtél, hogy jutnál oda a leghamarabb. Fordulópont 3, a lány felajánlotta, hogy elvisz kocsival, mivel "átérezte"a helyzeted.

A legközelebbi fordulópontom, amit a negyediknek hívnék, az összeomlásom kezdetének első fázisa. Mikor kócos hajjal, mankóval a hónom alatt ülünk a régi cseresznye fánk alatt, és te egy lányról kezdtél el beszélni, akit azon a rejtélyes augusztusi estén volt részed megismerni. Olyan ámulattal és elvarázsolva ejtettted ki a nevét, hogy rögtön fájdalom hasított a gyomromba. Tudtam, hogy bármit tehetnék, te akkor is ott ülnél mellettem, de valahogy a gondolataid már régen nem ott jártak, és ami a legrosszabb, hogy nem is rólam szóltak. - Ugyanott vagyunk. Ti ketten öt méterre összebújva, én pedig a hegeket kémlelve magamon szisszentek fel néhányszor. De ezek nem is testi hegek voltak leginkább. Hanem lelki, mert ott belül valahogy jobban égetett. Miért ki tudja? - ismételtem néhányszor ezt a mondatot magamban. Ki tudja, hogy ez valóban így akart-e végződni? Lehet, hogy teljesen más dolgokon is múlhatott volna. Mi van, ha a Janka nem kéri meg,hogy táncoljam el az utolsó két lépést, mi van, ha te egyszer az életben tényleg elmented kevésbé fontos emberek számát, mi van, ha úgy döntesz, a másik buliba mész este, mi van, ha nem ahhoz a lányhoz fordulsz oda, mi van, ha az a lány nem tanul meg vezetni? Mi lenne? Semmi. Hiszen ezek az apró dolgok tették egésszé a kevésbé boldog történetünket, így lett kerek. De ha az egyik tényező hiányozna, talán most az én kezemet simogatnád.

[novellaim]

Étcsoki

  Majd a Louvreből szaladunk ki a szeles októberi időben, miközben te a kezemet fogod majd és fölénk tartasz egy szétázott újságpapírt az esőtől védve magunkat.Hogy elmondod majd többször, egyszer Párizsban fogunk lakni és megkéred a kezem egy csendes téli nap hajnalán. Én mályvacukros kakaót készítek neked, te pedig cserében kicseréled a régóta pislákoló villanykörtét a fürdőszobámban.Megállás nélkül dúdolni fogjuk a Kiscsillag dalait és majd megszorítod a kezem, mikor az esküvőnkön újra felcsendül. Én reggelig táncolni fogok veled és a részeg húgoddal, akit az én volt osztálytársam kísér haza. A rideg novemberi reggeleken majd csak a te mosolyod és bíztató kék szemed ad arra erőt, hogy újra felkeljek.A pillanatoknak élünk, iszapcsatát tartunk és felkeltjük a szomszédokat hajnali 4-kor palacsinta sütés közben. Te ananászt veszel nekem, mert tudod, az a kedvencem, akkor mikor a kislányunkkal a kezemben végleg haza térek. Rozi első szava a metafora lesz, te pedig videóra veszed minden egyes lépését. Az én vízeséseként érkező könnyeimet próbálod a saját gátaiddal megakadályozni,mikor ő először óvodába megy és a te válladon sírok,hogy mennyire szalad az idő.Együtt visszamegyünk Párizsba, ahol Rozi megtanul biciklizni és megtudja, mire jó a napelem. Az általános iskolai ballagásán egy aranyfülbevalót kap majd tőlünk,aminek meg se néztük az árát soha, mert féltünk tőle. Kis családunk körbeül és Rozi elpanaszolja első szerelmi bánatát, mikor én meglepem egy kosár csokival,amiből te is titokban enni fogsz. Az első buliba te érte mész majd és kiakadsz,mikor meglátod csókolózni egy fiúval. A szalagavatójára majd azt a fekete pöttyös szoknyámat veszem fel, ami akkor volt rajtam, mikor a negyedik randinkon nem volt nálad elég pénz és én fizettem a vacsorát. Amikor a lányunk elköltözik, én remegni fogok minden éjszaka, te pedig a fülembe súgod majd, hogy ez az élet rendje. Az unokáink körbeugrálnak majd az első csípő műtétem után és arra kérnek, hogy süssek nekik citromtortát. Én írok egy bevásárló listát, de te már elfelejtesz tejfölt és lilahagymát hozni. Néha átnézem a családi albumokat és igen,megesik,hogy sírni fogok, de te már nem veszed észre, mert alig hallasz már.Majd a legkisebb unokánk születésnapjára készítek csokitortát, mikor összeveszünk. Csúnyán összeveszünk. Te azt mondod tejcsoki, én pedig az étcsokit preferálom jobban. Leülök. Gondolkodnom kell. A tollat csattogtatom és próbálom nem meghallani a monológodat a tejcsoki előnyeiről.  Gondolkodásom visszaröpít ugyanoda,ahova eredetileg vagyok, a csúf valóságba,abba, ahol szerda reggel a metrón zötykölődöm és a fülhallgatómat gubancolom ki.Párszor leejtem zavaromban,mert pillantásodat érzem az arcomon és nehezemre esik rád emelni a tekintetem. Végül állom a kék szempárt és hallom, ahogy bemondják,hogy az Arany János utca következik. Mélyeket sóhajtok és idegességemben a szám szélét rágom, mert tudom, hogy a Lehel térnél le kell szállnom. Gondolkodásom túl rossz helyekre vezetett, mert mint akit nyakon öntöttek hideg vízzel,rájöttem,hogy még a nevedet sem tudom.

[novellaim]

Hétfő

Történetünk természetesen egy lányról szól. Egy lányról,aki naranccsal itta a teát,fonatban hordta a haját , listát írt minden bevásárlás előtt és utálta a hétfőket.Pont egy ilyen hétfői napon júliusban az Anker közben pont narancsot facsart a fahéjas teájába és pont olyan fonatban pompáztak szőkés tincsei,mint szombaton és vasárnap. Zöld színű blúza harmonizált hozzá, bár a legtöbb napon nem ékeskedett semmilyen élénkebb ruhadarabbal. Ez a hétfői nap is olyan volt, mint egy hete vagy akár két hete. Csak éppen augusztus volt és a nap sugarai átjárták a lány konyháját, miközben a tea gőze szállt fel a plafonig keresztezve a fényárnyalatot. Álmos arcáról sugárzott a megvetés a hétfő reggelek iránt, de egyetlen mentsége csupán annyi volt,hogy nyár van. Tudta,hogy akkor szánja el magát egy találkára a deák téren este,ha ma minden porszem eltűnik kis lakásából. Gyorsan neki is látott a rend rakásnak, miközben a háttérben csendes kis könnyűzene szólt. Nem egy-kettőre sikerült a tiszta látszat és a rendes szoba, bár elképzelése szerint ez is csak 2 napig tartó csoda. Mire észbe kapott már az óra 7-et ütött,ő pedig riadtan elkezdett fészkelődni,hogy rende szedje magát a barátainak. Egy másik blúzt választatott a rövid nadrágja mellé, ami kellőképp kihangsúlyozta a combjait. Sosem élt a sminknek, így ma is konzervatívan és némi visszafogottsággal emelte ki szemeit. Nem volt célja a középpontban lenni. Kissé sietősebbre vette a dolgát, így egy farmer kabátot is sikerült magával cipelnie. Kilépett az utcára. A szürkület miatt attól tartott,hogy nehezen talál rá a barátaira. Végül a törzshelyük felé menet megpillantott pár ismerős arcot és feléjük vette az irányt. Már éppen a cipője orra az utolsó lépésbe kezdett volna bele, mikor egy ismerős hang csapta meg. De nem akármilyen és nem is akárkié. Tátott szájjal forgolódott a hang irányába, ahol a hangadó puszta jelenség egy kék szemű srácként tűnt fel egy sörrel a kezében és egy cigivel a szájában. Visszafojtott lélegzettel bámult rá, miközben felfordulta gyomra és a világ is pörögni kezdett. Hirtelen furcsa és rémisztő képek jelentek meg előtte, mik mind a tele sírt éjszakáiba fulladtak. A lány egy 5 éve kezdődött és azóta is tartó szerelmet vélt felfedezni a fiúban,aki ugyanolyan lazasággal és megszokottsággal tartotta azt a sört a kezében,mint akkor. Az indulatok és a rossz emlékek hatására egy könny csepp csordult le az arcán, mibe belerejtett minden érzelmet, amit a fiú után táplált. A srác is lassan figyelmes lett az 5 évvel ezelőtt megismert pajkos kislányra és az arcát egy kurta vigyor lepte el.A lány ott állt tőle 8 méterre. Nem tudta,mitévő legyen,hiszen minden porcikája leblokkolt, pont, mint ekkor 5 éve. Hirtelen az érzés kapta el,hogy egy bárgyú tini mesébe keveredett, ami csak akkor közelített a valósághoz, mikor a fiú szemei másodpercről másodpercre is ugyanabban a színben pompáztak. Akkor még nem cigizett. -suttogta.Úgy érezte,hogy a könyv,amit öt éve szíve írt ma befejeződött egy kurta mosollyal. A fiú pedig felállt és egy új vette kezdetét. Többé nem utálta a hétfőket.