Megyesi Gusztáv: Használt gyertyák
Íme, egy lehetetlen helyzet: ha nem megyek ki a temetőbe Halottak Napján a szüleim és a nagyszüleim sírjához, akkor ugyebár milyen ember vagyok.
Pedig nem megyek ki. Míg élt, anyámmal játszottuk el mindig a Halottak Napját, mert nincs mese, eme kegyeletteljes napon is játszani kell. Anyám beteg volt az utolsó éveiben, nem bírta a tömeget, ha a zsúfolt busz pirosat kapott, szakadt róla a víz, levegőért kapkodott, minden ok nélkül félni kezdett, ezt ma pánikbetegségnek hívják. Sokszor szállt le a buszról. Miért kell épp Halottak Napján kimenni a temetőbe, kérdezte utolsó éveiben elég gyakran, nagypapa úgyis tudja, hogy rendszeresen kijárok, meg lehet nézni a sírját, még a Feri bácsinak is én viszek virágot, pedig hát mi közöm volt hozzá. Anyám egészen bele tudott lendülni a magyarázkodásba, aztán szép lassan bevette a bogyóit, nagyanyám már ott állt a konyhaajtóban, indulni kell, nagypapa vár.
Anyámmal kizárólag a nagymamám miatt mentünk neki a tömegnek Halottak Napján, s az én dolgom volt nem figyelni az árakat, a temetői zsibvásárt, mert sikerült Mindenszentekből, Halottak Napjából is hétvégi, lármás zsibvásárt rendezni.
Azt nem értem én Halottak Napján a temetőben, hogy mit lehet ott csinálni.Már amúgy a temető is zavar. Számtalanszor elhatároztam, hogy kimegyek,s lesz öt percem, sőt, tíz is, amikor csak állok szüleim, nagyszüleim sírja előtt, s mondok is valamit, halkan, persze, nagyon halkan, tán a szám se mozog, s a tekintetem se kalandozik el távoli pontok felé. Hanem csak egyszerűen megmondom nekik, hogy mi van. Amire kiváncsiak volnának, ha amúgy még élnének. De hát, amíg éltek is...Felmentem hozzájuk, mi újság, kérdezték, semmi, feleltem, erre bólintottak, aztán ettünk, tévébe belenéztünk, egy-két szomszédot kibeszéltünk, na, egyszer majd leülünk, s akkor majd alaposan mindent megbeszéltünk, mondtuk egymásnak, én ráadásul direkt nyomatékkal, hogy jó, akkor majd legközelebb, pedig hát épp azért mentem fel pont akkor, hogy, na most, de tényleg most akkor mindent.
Nem tudok sír előtt nyugton megmaradni.
Mostanában jövök rá, hogy én már régóta csak azért járok temetőbe, hogy először is ellenőrizzem, megvan-e még a sírkő. S ha megvan, nem dőlt-e meg két hét alatt, nem mosta-e alá eső, nyári zápor, nem vert-e át a sírköves. A múlt heti koszorú, amelyet születésnapra vitt az ember, ott van-e még, mert nem biztos, hogy ott van, lopnak mindent. Egyszer a húgommal vittünk két koszorút, összecsúsztattunk két születésnapot a naptárban, elmentünk vízért, mire visszaértünk, már nem voltak ott a koszorúk, a húgom örjöngeni kezdett, megtalálom az illetőt, mondta, megismerem a koszorúinkat, letöröm a kezét, azt azért megnézném, feleltem könnyedén, az aznapi újságok teli voltak egy temetői rablással.
Mi mást lehet mondani Halottak Napján?
Hallom, s írja az újság is, hogy a krizantém ára kettőszáz forint. A szegfű szálja százötven. Egy cserepes virág hatszáz. Mármost az ember nem zsugori, ha arról van szó, Halottak Napján a csillagos égboltot is lehozná a temetőbe pusztán kegyeleti okokból kifolyólag vagy inkább rohadt nagy lelkifurdalástól vezérelve, olyan ez, mint a karácsony, a túlköltekezés az nagyon kell mentálhigiénileg, kiváltjuk magunkat saját fogságunkból.
Ha én a szeretteim emlékét tényleg tisztelni és ápolni akarom Halottak Napján, akkor úgy küldöm el a krizantémos asszonyt az anyjába, hogy tényleg megdübörög a föld. Anyám ki nem állta a temetői vásározást, a nagyapám méltóságból nem alkudozott, az újságostól is visszakérte annakidején a húszfillérest, hogy aztán pillanat múltán borravalóként visszaadja, a méltóságán kivül másmije nemigen volt, tán csak apám emésztené magát, nem szólna semmit, legfeljebb éjjelente forgolódna, minek veritek magatokat ekkora kiadásba.
Majd egy hét múlva kijöttök – mondaná anyám, s mi a húgommal bólintanánk.
Ez az egész nagyon hülyén van így. Ismerek egy öregembert Óbudán, az Árpád-hídnál szokott virágot árulni. A virág maga a tökély, mert a virágra nincs ráírva, hogy lopták-e vagy az árus kertjében nevelkedett, az ember leszáll a gyorsvillamosról, az öregember előtt elhalad, hogy aztán gyorsan visszaforduljon, s vegyen két csokrot. Holott az égvilágon semmire se kell az a két csokor, én az életemben nem tudtam virágot venni, csak végső esetben szántam rá magam, inkább jöttél volna haza időben, vágták a fejemhez, de azért vázába került a virág.
Ez az öregember hétvégén nem volt az Árpád-hídnál, mint ahogyan ma se lesz ott. A rengeteg virágjának küldetése van, fel kell tupírozni a temetőt, a krizantém arra való, hogy megnyugodjék a lelkiismeret, békésnek, meghittnek látszódjék a sírkert plusz, hogy az ilyen öregemberek átmentsék magukat valahogy holnapra. A virág aztán vagy lopott vagy nem. De ez nem számít. Ettől az öregembertől mindenkinek illene vásárolnia, egyfajta szociális tett volna, halottak napi karitatív roham, a társadalom az élőkre is gondol, s bár lehet, hogy azt a virágot ma már háromszor is eladta, ki jegyez meg annyi virágot Halottak Napján a temetőben. Mint ahogyan félig használt mécsest is árultak tavaly meg gyertyát, volt rá vevő, s lesz is, nehogy azt higgyük, hogy másképp van, nem mindenki van ott Halottak Napján a temetőben, talán épp e szép keddi reggelen talál valaki használt ruhát, használt fogsort, kézimankót valamelyik kapualjban, tulajdonképpen érthetetlen is, hogy mi milyen alapon beszélünk temetőről, miben különbözik az az élők sírkertjétől..
Ki nem állom ezt az Árpád-hídi öregembert.
Talán ha a hid lábánál vásárolom fel a virágait, napokkal előtte, akkor minden másképp alakul. Így viszont nem megyek ki a temetőbe, talán majd holnap, lehetőleg este. De akkor se lépek be a kapun, van egy domb a közelben, tisztes távolság, kiváló rálátás, ezer gyertyák lángja tud inogni alkonyat után a temetőben, hol egybeérnek a lángok, hol meg különválnak, anyám szokta hosszú percekig nézni, hogy aztán váratlanul azt mondja, na jól van, mehetünk.
jbbartram-illu
gummygunk
snowghoul
janainaart
izzy806
pixelskylines
kianamaiart
blakekathryn
