μ anyag élet

egy hamburgert kérek

[plasticmaterial]

Mi értelme?

Mikor olyan dolgot tanulunk, amelyet nem tartunk fontosnak? Ha úgy érezzük kín és erőltetés érvpontjai közt nincsen saját indok. Csak társadalmi, családi elvárás, kényszer és téves megfelelni akarás. Én sok ilyen embert ismerek. Sok ilyet láttam már. Most is ezt teszem. Körülnézek a vonaton és csak ezt látom. Görcsös megfelelni akarás, tejföl-élet, semmi kíváncsiság, semmi próbálkozni akarás.  Mi más hajtott volna minket, minkor érteni akartuk a Napot? Hogy az ég miért kék és egy fura anyag miért feketíti el a fotólapot?  Mondhattuk volna akkor is, hogy ki a faszt érdekel? Én miért leszek jobb attól, ha tudom?

[plasticmaterial]

Olyan jó, hogy újra fájsz. Érezni milyen élni. Újra. Az elfeledett rózsagőzös ködfátyolban Téged keresni, s ha nem vagy okolni könnyek mögé bújva.

Úgy látszik azt szereted ha nem vagyok. Inkább szenvedni jó, de hogy miért?!  Keresni és nem találni ezer éves csecse-becsét, Kérlelni emlékszel-e egykor mennyit ért?

Ez a lényeg. Jelenünk nem érdekes. Jövőt kergetve kevergünk el egymás mellett. Hibákat majd múlt bástyáira feszítve merengünk Lelkünk kusza, de ez hajt minket egymás felé, Szakadatlan. Minduntalan. Újra.

[plasticmaterial]

Alárendeltség

Kifigyeltem hol az a pont, hogy elkezdj szaladni a villamosra.  Pedig előtte olyan gondtalan voltál, átélted az utad. De a tézis árnyéka rávetült, vad igazság: A gyaloglás a gépjárművel szemben alárendelt marad!

[plasticmaterial]

Szervetlen tanulás.

[plasticmaterial]

Átrohantunk hozzám, keresve nyitott lengőablakot.  Óvatosan, mert azért nem mindegy minden  Bonyolult történet. Én sokszor nem értem Határ van, ha nincs is ott.  Rádnézni és benned magamat keresni Hol vagyok én, mikor kiül a mosolyod Vagy ha játszik a szél a részleteiddel Vagy ha keresed az ujjadon a füled mögötti illatot. 

[plasticmaterial]

Félálomban

Utazom át és utazom tova
 Művelt táblák közt suhanok 
Ahonnan érkezem, már múlt 
Ahová vágyom, holnapok.

[plasticmaterial]

Visit Original Link

Szerda c. közös versünk egy odafigyelősebb változata. Frontális, valós idejű felvétel, 1-1 vokállal fülekbe dobálva. 

[plasticmaterial]

Nehéz eset.

Nekem soha nem volt elég, bármennyire akartam. Bárhogy hittem hogy megnyugszom, ez vagy az kell nekem. Ezen érzés hajtott minduntalan új dolgok felé, hogy tanuljak és most is ez hajt, milyen lesz majd melletted ébredni? Levegőt fújni egymás arca elé. Furcsán kezeltem, ha közeledtek felém, szeretni akartak… Az előző ilyen lehetőségnél hétből hat napig csak futottam Elmenekültem magam elől. Kerestek, én nem értem rá, Reggel indultam, s ha megérkeztem, fejben máshol voltam. De rám mindig a furcsa dolgok hatnak, mondtam. Nehéz eset vagyok. Én nem értem magam, de próbálj kiismerni. Néha átverve hiszed majd magad tőle, Én meg magamat fasznak. De új tervem van és remélem sikerül, Mert ilyen négysorok járnak a fejemben Több részén egy napnak:

Kilátásokkal halmozni el, minden homlokra csóknál illatot keresni Elfogyni minden szusszal benned Érezni a meleget, hogy belőled jön és megszokni Ahol hozzám ér a melled.

Keresni a napsütést a zárt függönyök mögött Ha majd ébredsz, legyen mi szép lehet Meg kitalálni, mert például most nincsenek csillagok Azért még érdemes legyen figyelni az eget.

[plasticmaterial]

Negyedév

Megjelent egy könnyem, mert pislogtam a Napba,  ahogy gondolkoztam, egyedül voltam,  meg a szél, és fülemben a hangja, eltűnt időim maradék nélkül visszaadta. Kerestem a válaszaim, mi hiányzik belém, De hogy választ kapjak, kérdezni kell, És ilyen kérdést feltenni is nehéz.  Most egy kicsit háttal állok  Keresem a történetet a pohár borban. Kasszasiker! Most már tudom mi kell belém Hogy hibáim ne bánjam Ne hiányozzanak elérhetetlen emberek, monoton  Gondolhassak másra, szabadon Úgy, ahogy most hagyom magam elragadni kóbor szavak által. Értem már az életet, meg hogy néha kuszán történik Érzem már az éveket, meg hogy néha kurvára megrémít. 

[plasticmaterial]

Panelszerelem

- Ne aggódj, minden rendben lesz. Így meg ez már évezredek óta. Soha nem érezted? Benned is ott van. Ott kell lennie. Így születünk.

- Nem. Hogy őszinte legyek, azt sem tudom mit gondoljak. Nem értem hogyan kerültünk ide, azt pedig duplán, mi van alattunk. Minden olyan pici, izeg-mozog és nagyon fúj a szél.

- Ez a magasság. Majd megszokod. Minél nagyobb épületen ücsörögsz, annál kisebbnek látszik minden alattad. Városban ez összefügg a kilátás tisztaságával is, hiszen minél nagyobb füstrétegen kellene átnézni, annál inkább nem látod a lényeget. Az egész fejtegetés érvényét veszíti, ha szakadékba ugrasz, mert ott nem számít milyen magasról indultál és a lényeget is látod, a szakadék alján ücsörgő pusztulást: a semmit.

- Félek.

- Tudok rajtad segíteni szavakkal?

- Nem tudom.

- Bízol bennem?

- Azt hiszem, igen. De miért kérdezel tőlem ilyesmiket? Talán tudod mi történik majd?

- Azt hiszem, igen.

- Hogyhogy azt hiszed? Ezt vagy tudod, vagy nem. Egy azt hiszembe nem lehet belekapaszkodni.

- Igen, én sem tudok a te talán bizalmadra építkezni.

- Bízom benned!

- Mit gondolsz a szerelemről?

- Mi? Hogy jön ez most ide? Kezdek mégjobban összezavarodni.

- Tudnom kell mennyire vagy könnyű odabent. Azt mondtad bízol bennem, akkor ne zavarodj össze, csak mondd: mi a szerelem?

- Jobban szeretni téged, mint magamat.

Az idősebb elmosolyodott, fejét az ég felé fordította és nagy lélegzetvétel után egy könnyű előredőléssel levetette magát az épületről. A fiatal tágra meredt pupillákkal nézte végig a történteket, szólni nem tudott, mert az elhasznált levegő jobban érezte magát a tüdejében, mint azon kívül. A következő pillanatban már úton volt egy zuhanás felé. Nem értette miért, de érezte, ezt kell tennie. A levegő zúgásánál csak szíve volt hangosabb. Széttettárta remegő szárnyait és a közeg langyos keze vette körül testét, hogy megtartsa a magasban. Az idősebb mellészállt, mosolygott és így szólt:

-       Ezt teszi a szerelem. Szárnyalsz.

A fiatal még soha nem érzett hasonlót. Életében először – és tudta, hogy ilyen nagyon utoljára is egyben – leírhatatlanul boldog volt. 

[plasticmaterial]

Só

Ablakban ücsörögtem, megkértem a Napot Történjen kicsit előttem. Jogom nem volt beleszólni, vagy Talán inkább merszem.

Egy titok húzódik az én falaim mögött, Bár nem látható, olyan, mint egy égitest Hatásával, melyet vizeimre kifejt Új hullámok alakulnak Gondoskodva álmokról, éjjel.

Cseppnyi só a véráramba. Életekbe ízt hozó falat. Fura, eddig nem voltál Jó, hogy jöttél. Hiányoltalak.

[plasticmaterial]

Árny borult a fűre. Felhőim hangtalan susogása. Autók fölötti hömpölygő lég, folyamatábra. A számban valami egész furcsa íz. Szokatlan, elfáradt és bármilyen. Nem. Nem segít egy dupla fogmosás. Kávé előtt, majd kávé után. Mint a bolond galamb, templomtoronyban. Harang riaszt, elszállsz. Jön a Csended, visszatérsz Visszatérsz és valamit vársz. Bolond galamb vagy. Bolond Te. De Te nem lehetsz, leszek én. Ki kérdezi, miért ne?

[plasticmaterial]

Szúrás

Ahogy lehet, átjutottam itt is Zölden ropogó növények övezte köveken. Ideköt a jóakarás és teremtésnek gát lesz Ezzel védve ideát: nem várunk rosszat De jót sem többet, ennyi a világ.

Meddig tartott? Az idő relatív. Most épp egy emlék, átgondolni Két lélegzet közti idő elég. És most írhatom, mert igazán: Beborul, de a felhők lusták Ha nem fúj a szél, Ami fölöttük van, régebben él.

És futottam. Éppen előled. Vagy előlem. Rontott sós íz, eső, autók szaga. És szúrt a bordám, mert a Bordák ilyenek, Lassítsak és békítsem? Vagy öljem iramommal?

Görbült víz-erek az ablakon Bentről nézve érthetetlen színben. Kizárt erők, nyugalmi rendszer. Ezt mind a szúrás hozta ki belőlem.

[plasticmaterial]

Szóval közös vers volt erontott szerdákról. Dóri énekelni akart, nekem meg tetszett, hogy félhomály volt ottan 'a! A FB chat tök szándékos!

[plasticmaterial]

Visit Original Link

A Szabadság hídon vettem fel. A néni rámhívta a rendőröket, de ők egy cigi mellett meghallgatták és tetszett nekik. Ahogy mindennek, ennek is van története. Majd egyszer, ha részeg leszek, biztosan elmesélem. Amúgy nem szoktam inni.

[plasticmaterial]

Régi döntésekről jelenkorban

Sokszor azt sem tudom mikor hoztam meg őket. Nem emlékszem, vagy csak nem szeretnék. A világom számára olyan, mintha nem is léteznének, mert nem születhettek meg. Csak bennem vannak, mint egy magzat, ami nő vagy állandó méretű és egy ideig úgy dönt, nem nő tovább.

Most ez nyomja el a kedvem. Egy régi döntés. És a hírek, mert pont ellenkezőleg hatnak. Meg kellene másítanom ezeket a döntéseket. Úgy sem tud senki a létezésükről, csak én. Ha megteszem, senki nem tudja majd rámbizonyítani. Átverem magam, amitől jobb lesz. Csakhogy ha megteszem, az a döntés nem lesz többé döntés, csak valami áthágott gondolat. Pedig én úgy tudom a döntéseknek következményeik vannak. Tartani kell őket. Legyen így. Tartani fogom, ahogy öt perccel ezelőtt és ahogy mindig ezután. Aztán majd ha megszületnek, senki nem ért engem. Talán én sem magam. Mentségem csak ennyi lesz majd: mikor megfogantak, úgy gondoltam.

[plasticmaterial]

Várakozás

Egész nap egy beszélgetésre készülök Nyugtalanít. Nem értelek. Félek, válaszokat ma sem kapok Csak növeled a miérteket.

Úgy ülnék én is, asztal mellett egyedül Tudva belül, valakit magamba engedtem Érzem ahogy kezemhez ér, rám mosolyog, leül.

Ha lenne merszem, hoznék döntéseket Olyanokat, melyek tényleg azok. Vagy eljátszanám: már nem érdekelsz Aztán fognám magam és többé sehol nem vagyok.

De az érzés állandó, olyan, mint a csillagok Kézenfoglak, te semmit nem tudsz Elsétálunk, ott vagyok.