A polgári engedetlenség kivételes, különleges eszköz. De a rendszerszintű hatalmi visszaélések következtében ez a kivételesség megszűnni látszik: egyre kevésbé szorul magyarázatra. Amikor egy szabályról világossá válik, hogy a hatalmi érdekeken kívül nem véd senkit, nem szolgál semmilyen közösségi célt, akkor egyre kevesebb ember fogja betartani. És ez nem anarchia, hanem erkölcsi ítélet. Egyfajta társadalmi immunreakció arra, amikor a jog a saját szerepét árulja el.
Ez a változás azonban nemcsak morális állásfoglalás, hanem védelmet is jelent azoknak, akik ellenszegülnek. Egy-egy „renitens” ellen még könnyen felléphet az állam: elbocsát, megbüntet, megfélemlít. De ha az engedetlenség átcsordul egyéni reakcióból tömegjelenségbe, akkor a hatalom mozgástere szűkül. Minél többen veszik semmibe az igazságtalan szabályokat, annál nehezebb őket fegyelmezni. A nyomás megoszlik, a szankciók hatása gyengül, és az elrettentés stratégiája fokozatosan kiüresedik.
A pride valószínűleg idén is meg lesz tartva – a tiltás ellenére is. Az idei pride leginkább arról a kérdésről, amit ma sokan feltesznek: Kell-e tisztelni azt a szabályt, amit egyértelműen az elnyomás érdekében alkottak?
Oké, hogy menstruálok, de ezen most itt sírok az irodában a káosz közepén.
Rég éreztem ilyet, és amikor az egyik tisza tüntetésen dolgoztam fotósként, pont ennek az érzésemnek a hiányát sírtam vissza a magam politikai kiábrándultsága miatt, de most újra úgy érzem, megint valami nagynak a része lehet egy pillanatra, a petőfisen, forradalmasan egységbe forró nemzetet érzem, a sok-sok embert körülöttem, akik most megmozdulnak egymásért, valami jobbért.
Még artikulálni kell majd szebben, de nagyon régen éreztem ilyet.
Meg sokat tűnődöm az emberi bátorságon is. Hogy mennyire törékeny, mennyire hétköznapi, nem hősies dolog. Egészen közelről nézem, ahogy a döntések születnek, és ez ennyi. Csinálni kell, menni kell, mert nincs más út. Most páran nagyon sokat tettek/tesznek fel, egészen szélsőséges kimenetelek is vannak, és az adott pillanatban ez egy egészen apró döntés, bólintás, lépés csak, aminek tűnik, mégis iszonyú erő van benne.
Nagyon izgulok a szombat miatt, nem tudom mi lesz, de azt érzem, életem egyik fontos pillanata lesz magyarként, budapestiként. És reményt ad. Ami lehet hiú és csalóka ábránd, de most nagy szükségem van rá, hogy a mindennapokban tovább tudjak menni.
gracieabrams
izzy806
turnnoffyourmind
2087
discoholicmusic
