hello vonnie
★
⁂
cherry valley forever
blake kathryn
let's talk about Bridgerton tea, my ask is open
wallacepolsom
almost home
will byers stan first human second
noise dept.
shark vs the universe
No title available
No title available
he wasn't even looking at me and he found me
Jules of Nature
JBB: An Artblog!
I'd rather be in outer space 🛸
Aqua Utopia｜海の底で記憶を紡ぐ
tumblr dot com
if i look back, i am lost
seen from Algeria
seen from T1
seen from United States
seen from United States
seen from Indonesia
seen from United States
seen from United States
seen from Canada
seen from United States
seen from Indonesia
seen from China
seen from United States
seen from United States
seen from Malaysia
seen from Egypt
seen from France
seen from Japan
seen from Germany
seen from United States
seen from Argentina
@simonnakjelentem
Kedves mindenki!
Mivel nagyjából egy hónapja nem tudom elérni a Tumblrt, ezért kénytelen vagyok új oldalra költözni. Ha továbbra is szeretnétek követni a 宿州-i hétköznapjainkat/csudálatos kalandjainkat Ázsiában, akkor a http://simonnakjelentem.wethecode.com/ oldalon találhattok meg. Viszlát Tumblr, hello Wethecode!
Puszcsi
Elerkezett a nap, mikor letiltottak a Tumblert ...
de a telefonomon (egyelore) valamiert tovabbra is mukodik. Azt hiszem innentol kezdve nem lesznek hosszu bejegyzeseim. Kinai net vs. Tumblr 1:0
A kambodzsai népírtás története, avagy ami a történelemkönyvekből kimaradt… Vigyázat, nehéz olvasmány következik.
Ugyan legutóbbi írásomban már kidolgoztam egy kisebb történelem tételt Kambodzsa huszadik századi történéseiről, ám úgy gondolom, ahhoz, hogy jobban megértsük az ott történteket, egy kicsit jobban el kell mélyednünk a részletekben.
Előzmények:
Miután a CIA 1970 márciusában elérkezettnek látta az időt, hogy az elnök távollétében Lon Nol tábornok vezetésével államcsínyt hajtson végre, megkezdte a vietnámi gerillák vélt búvóhelyeinek bombázását. Az amerikai B52-esek több ezer ember halálát okozták a vaktában ledobált bombáikkal, ezért a parasztok egy része a fővárosba menekült, másik részük pedig az egyre nagyobb erőt képviselő kommunistákhoz állt. A párizsi Sorbonne-on tanult Pol Pot (Szalot Szár) vezette kommunisták egyre nagyobb területeket vontak ellenőrzésük alá, és végül 1975. április 17-én bevonultak Phnom Penhbe.
Ki is volt Pol Pot?
Pol Pot, eredeti nevén Szaloth Szár 1925-ben született egy jómódú földbirtokos családban. Fiatal éveiben a fővárosban, Phnom Penben tanult egy szerzetesi iskolában, de 11 éves korában kénytelen volt hazaköltözni, mert nem sikerültek a vizsgái. A középiskolát 1944-ben, 19 évesen fejezte be, majd visszatért a fővárosba, ahol beiratkozott egy szakmunkásképzőbe, és ácsnak tanult. 1949-ben Párizsba ment elektrotechnikát tanulni az Ecole Française de Radio-électricitébe, ám mivel nagyjából minden vizsgáján megbukott, visszavonták az ösztöndíját, és 1953-ban kénytelen volt visszatérni Kambodzsába. Hazaérkezése után csatlakozott a franciák ellen küzdő vietnami kommunistákhoz. Polgári munkáját tekintve tanár volt, földrajzot, történelmet és erkölcstant tanított egy magániskolában.
1960-tól „karrierje” felfelé ívelt: Először csupán az újonnan megalakított Kambodzsai Kommunista Párt központi bizottságának tagja lett, majd 1963-ban főtitkárrá választották.
1975. április 17-én Pol Pot és a Vörös Khmerek bevonultak Phnom Penhbe. Ez volt az úgynevezett “nulladik év”, a borzalmak kezdete.
Az új államot, amely a Demokratikus Kambodzsa nevet kapta, a vezetők egy osztályok és magántulajdon nélküli társadalomként képzelték el. Pol Pot szeme előtt egy egyfajta ősközösségi alapokon nyugvó agrárius társadalom megteremtése lebegett, amelyben az emberek szinte kizárólag földművelésből élnek. Eltörölték a pénzt, a szabad piacot, a magántulajdont, módszeresen megsemmisítettek mindent, ami a városi élet része volt.
1975. április 17-én a vörös khmerek megkezdték a főváros kiürítését (pontos számok nincsenek, de nagyjából 1,5 – 2 millió embert költöztettek ki két hét alatt). A lakosságnak csupán annyit mondtak, hogy az elkövetkező napokban bombázásokra lehet számítani, így a saját biztonságuk érdekében el kell hagyniuk a várost, és ez csak átmeneti állapot (éppen ezért csomagot, személyes holmit sem vihettek magukkal). A kiköltözést felfegyverzett vörös khmer katonák irányították, tehát választási lehetőség nem nagyon volt, mindenkinek mennie kellett.
Vörös khmer egyenruhák
Egy S21 túlélő, Mr. Bou Meng rajza az 1975. április 17-én történtekről
A kilakoltatásnak természetesen semmi köze nem volt a bombázásokhoz. A lakosság vidékre deportálásának igazi oka nem más volt, mint az emberek átnevelésének megkezdése. A városból kitelepítettekre kényszermunka, éhezés, és az esetek legnagyobb részében halál várt. A korábban is vidéken élők lettek a „megbízható régi emberek”, míg a kitelepítettek a „megbízhatatlan”, ezért elpusztítani szánt, felesleges „új vagy április 17-i emberek”.
„Angka” - az ország vörös khmer vezető szervezete, amelyet mindenki anyjának és apjának neveztek - mivel „kegyelmes és gondoskodó volt” hajlandó volt megbocsátani azoknak, akik az előző rendszerben jól éltek, ám a megbocsájtásért keményen meg kellett dolgozni. Pol Pot és a vörös khmer vezetők kifejlesztettek egy "négyéves tervet", amely szerint az országos átlagos hozam hektáronként 3 tonna rizs volt.
A városokból erőszakkal kitelepített emberek útvonalai a munkatáborokba.
Míg a főváros lakossága a földeken robotolt, a vörös khmerek megnyitották az ország egyik legvéresebb börtönét, a híres S21-et. (Security office 21 – 21. számú Államvédelmi Börtön) Országszerte egyébként még legalább 150 hasonló intézmény működött, ám a leghírhedtebb mindközül ez volt.
A börtön épülete egy korábbi középiskolából lett átalakítva, (Tuol Svay Prey középiskola) mivel Angka szerint oktatásra amúgy sem volt többé szükség.
„A tanulás nem lényeges. Kizárólag a munka és a forradalom a fontos.” – szólt a bölcs vörös khmer propaganda szövege. A négy éves rémuralom alatt az iskolákat bezárták, és mészárszékekké, börtönökké vagy raktárakká alakították át őket. A képen az S21 börtön belső udvara látható.
Egyes tantermeket cellákká alakították át, máshol kínzókamrákat, vallatószobákat hoztak létre. 1975 és 79 között korra és nemre való tekintet nélkül nagyjából 17 - 20.000 ember érkezett ide (parasztok, munkások, mérnökök, orvosok, tanárok, diákok, buddhista szerzetesek, az előző rendszer hivatalnokai, nem khmer nemzetiségűek, szemüvegesek, művészek, stb.), de túlélni csupán hét embernek sikerült.
A börtön szabályzata
Egykori tantermek, később kínzókamrák
Az őrök 12 és 15 év közötti fiúk voltak, őket 6 havonta újabb kínzócsapat váltotta fel, akik – miután az előző gárda betanította őket - az elődjeiket is kötelesek voltak kivégezni.
A koholt vádakkal börtönbe szállított foglyokat először válogatott módszerekkel megkínozták (elektrosokk, vízbefojtás, körömlecsípés, szemkiszúrás, maró savak és hadd ne soroljam tovább), ezután hamis vallomástételre kényszerítettek őket, majd a várostól nagyjából 15 kilométerre fekvő „gyilkos mezőkre” szállították, ahol kivégzés várt rájuk.
(A börtönbe szállítottakról egyenként fénykép és részletes dokumentáció készült, melyeket a Pol Pot rendszer összeomlása után nemes egyszerűséggel otthagytak az épületekben, így ezeket a történéseket utólag igencsak nehéz lenne tagadni…)
A gyilkos mezők
Kambodzsában számtalan gyilkos mező létezik, sok közülük a mai napig feltáratlan. Az egyik lehírhedtebb a fővárostól nagyjából 15 kilométerre elterülő Choeung Ek.
A „Gyilkos mező”alaprajza
Börtönök (sárga pont) és gyilkos mezők (piros) az egykori Demokratikus Kambodzsa területén
Ezek a „mezők” az ideszállítottak (korra és nemre való tekintet nélkül nők, gyerekek, csecsemők, idősek) tömeges kivégzésére szolgáltak. A vörös khmerek ideológiája szerint az „árulókra” kár lett volna golyót pazarolni, így általában puszta kézzel végeztek az áldozatokkal.
Egy a számtalan tömegsír közül
(A Choeung Ekben található hírhedt „gyilkos mező” egyébként 1988 óta múzeumként működik. A képeket a belépőjegy mellé kapott prospektusról fotóztam.)
1979. január 7-én a Vietnám hadsereg bevonult Phnom Penhbe, és ezzel véget vetett a négy éven át tartó rémuralomnak.
(Kiegészítés: A vietnámiak bevonulása után az ENSZ Pol Pot rezsimjét továbbra is, mint az ország legitim kormánya ismerte el, így azok még a népirtást követően 15 évig megtarthatták helyüket az ENSZ-ben.)
Pol Pot (aki egyébként helikopterrel menekült el a fővárosból) kénytelen volt visszavonulni az ország nyugati, Thaifölddel határos erdős vidékére, ahol a területet továbbra is uralma alatt tartotta, sőt gyakran támadásokat indított a vietnamiak által felügyelt Kambodzsa ellen. A Kambodzsai Népköztársaság távollétében halálra ítélte népirtásért. 1997-ben vették őrizetbe és egy kirakatper keretében elítélték. Pol Pot élete hátralevő részét „házi őrizetben” töltötte családja és unokái körében. Ártatlansága mellett haláláig kitartott.
Azt hiszem itt említést kell tennem egy másik kulcsfiguráról is. Kang Kek Iew , azaz közismertebb nevén „Duch”, a vörös khmerek belbiztonsági vezetője és az S21-es börtön felügyelője volt. Ő rendelte el a gyermekek/csecsemők kivégzését, mivel úgy vélte, ha felnőnek, potenciális veszélyforrássá válhatnak, ha esetleg megpróbálnak bosszút állni szüleik haláláért. Becslések szerint nagyjából 12-14.000 ember halála szárad a lelkén.
Egy szerzetes éppen gyertyát gyújt annál a fánál, melynél anno a csecsemőket végezték ki.
A vietnámiak bevonulásakor Thaiföldre menekült, 1991-ben visszatért Kambodzsába, ahol tanárként (!!!!) kezdett ismét dolgozni. Kiléte 1999-ben lepleződött le, ekkor bíróság elé állították emberiesség ellen elkövetett bűnökkel és népirtással vádolva. Ő jelenleg is életfogytiglani börtönbüntetését tölti.
1997-ben (miután végre az ENSZ is felébredt édes álmából) Kambodzsában megalapították az ECCC nevű szervezetet (The Extraordinary Chambers in the Courts of Cambodia) melynek feladata a háborús bűnösök felkutatása és elítélése.
Ha valakit érdekel, bővebb információt itt találhat: http://www.eccc.gov.kh/
Az információk és évszámok jelentős részét erről a weblapról, a Wikipédiáról illetve a saját, helyszínen készített jegyzeteimből vettem.
Miért is írtam erről egy ilyen hosszú bejegyzést? Miért is fontos ez?
Nos, véleményem szerint azért, mert kevesen és keveset tudunk róla. Az iskolai tananyagban nincs benne, hiszen egy Magyarországtól távol eső, kicsi és kevésbé ismert országban történt. Ami történt megtörtént, én ezen segíteni sajnos már nem tudok, csupán annyit tehetek, hogy elmesélem másoknak is, amit ott láttam és tapasztaltam. Minél több ember tud róla, annál nehezebben merül feledésbe. Soha többé ilyet!
Bengbu, Bozhou és Caocao
Halihó Kispajtások!
Tudom-tudom, már egy jó ideje nem írtam, szégyellem is magam (meg nem is), mindenesetre utólag is elnézést kérek lelkes és hűséges olvasóimtól a hosszas kihagyásért.
Hallgatásom legfőbb oka - ha teljesen őszinte akarok lenni – nem más, mint hogy az elmúlt hetekben túl sok érdekes dolog nem történt. A Kínai Újévre való tekintettel mindenki szépen hazament, a kampusz meg tök üres volt két hónapig. Kambodzsa után időnk legnagyobb részét itthon töltöttük, készültünk a kínai nyelvvizsgára, filmet néztünk, stb. (Erről minek blogbejegyzést írni?)
Az elmúlt két hétben, miután az újévi csúcsforgalom egy kicsit lejjebb apadt, elutaztunk 1-1 napra a közeli Bengbu és Bozhou városkákba.
Bengbu Suzhoutól nagyjából 100kilométerre délre helyezkedik el, csendes, kedves kisváros (pár milliós). Látogatásunk apropója a Kiddel való találkozás volt. Kidd az egyik legkedvesebb barátunk, aki tavaly költözött ide a feleségével, és már számtalanszor meghívott minket, de valahogy sosem jött össze a látogatás. Nos, most végre sikerült. Bengburól sok mindent nem tudok mondani, tipikus Kínai kisváros, üres felhőkarcolókkal, régi városrésszel, parkokkal és pagodákkal. Ami különleges, hogy a város nyugati felét egy hatalmas, gyönyörű és tiszta tó szeli ketté (állítólag nagyobb, mint a hangzhoui West Lake… khm…)
Sárkányfi/Sárkányka tó - Bengbu
Buddhista kolostor Bengbuban
A másik kirándulásra nagyjából két hete szombaton kerítettünk sort.
Úticélunk a közeli (Suzhoutól kb. 150 kilométerre nyugatra elhelyezkedő) Bozhou volt. Jelenleg nincs kedvem részletekbe merülni, de ha csak annyit mondok, hogy csupán az oda út 4 órát vett igénybe busszal, azzal azt hiszem, sok mindent elárulok. (komolyan mondom, a kambodzsai utak ehhez képest egész elfogadhatóak voltak… azért az már egy szint)
Reggel fél 9-kor indultunk, fél egyre – hip-hop - oda is értünk, majd mikor a visszafelé buszt akartuk kiválasztani, akkor szembesültünk a ténnyel, hogy az utolsó busz, amivel hazajuthatunk fél 4-kor indul vissza. Sebaj, gondoltuk, elmegyünk a vonatállomásra, és nézünk egy későbbi vonatot vissza, ám legnagyobb meglepetésünkre kiderült, hogy Bozhouból Suzhouba még két átszállással SEM tudnánk visszajutni… kicsit lelombozódtunk, de hát mindegy, akkor már ott voltunk, nem volt mit tenni.
Ja, azt elfelejtettem leírni, hogy minek is mentünk Bozhouba.
Bár kevesen tudják, de Bozhou a tradíconális kínai orvoslás fővárosa.
Wikipédia:
„Bozhou is currently the capital of Traditional Chinese medicine (TCM) in mainland China[,with one of the largest TCM industries in the country. In 2008 companies based in Bozhou exported over 160,000 tons of products (out of total Chinese exports of 240,000 tons). Whilst relatively undeveloped in terms of westernisation, Bozhou continues to be the primary location for TCM within China. The international TCM Expo is held in Bozhou on the 9th of September each year which sees delegates from around the world coming to discuss TCM.”
Pedig ha lett volna időnk, ellátogathattunk volna a híres gyógynövénypiacra, és vehettünk volna akár egy üveg kígyószemgolyó-port vagy esetleg egy uncia pocokfog őrleményt, hogy aztán a négy órás buszúton hazafelé kenegethessük vele egymást. Nos, ez sajnos kimaradt.
Bozhou másik legfőbb árucikke a híres bozhoui白酒, baijiu azaz fehér alkohol. A városban rengeteg családi kifőzde található, melyekből (idő hiányában) egyet sem látogattunk meg…
Érdekesség továbbá, hogy a legenda szerint itt született és élt egy darabig Mulan. (Ha máshonnan nem, a Walt Disney meséből biztos ismeritek az ő történetét.)
A város fő attrakciója (egyedül ezt volt időnk megnézni) a híres hadvezér és költő, Caocao (曹操; 155 – 220) katonai alagútja, melyet közel kétezer éve építettek. Az alagút nagyjából 8 kilométer hosszú, és a régi városrész alatt terül el. (A turisták jelenleg csupán egy 700 méteres szakaszt járhatnak be, de az is rettentő érdekes). Különös, hogy bár ez az alagút a világon az egyik legősibb, sőt 2001 óta a kiemelten fontos kulturális értékek között tartják számon, mégsem tud róla senki… Művészettörténész diplomámat rákenhetem a hajamra. Köszönöm.
Márton arc :D
Kötelező (random) Mao kép a múzeumban - Caocao egyik költeménye Mao kézírásával
Fegyverbe! Jönnek a japánok!!! - Az alagutat még a második világháború (Kínában csak Anti-Japanese War) alatt is hásználták
Ízléstelen, “80-as évek, Roxette stílusú” bejárat az alagútba....
A katonai alagút megtekintése után visszarohantunk a buszállomásra, és egy újabb 4 órás buszút után visszaértünk Suzhouba.
A suli csütörtökön kezdődött el ismét (bevallom, kicsit már vártam). Kellemes meglepetés, hogy Petinek és nekem is mindössze 14 óránk van hetente (azaz 7 osztály x 2 óra), ami a tavalyi 22-höz képest egészen üdítő. Engem egy szabad hétfővel és csütörtökkel, Petit pedig egy 4 napos hétvégével (p-sz-v-h) örvendeztettek meg.
Állítólag jövő héten érkezik egy új amerikai tanárnő (hisszük, ha látjuk), mindenesetre én örülnék, ha ezúttal tényleg ideérne valaki.
+ Pont az előbb írt rám a Xie, hogy segítséget kérjen SIM kártya vásárlással kapcsolatban, ugyanis megérkezett a 3 lengyel cserediák, és nem tudják, hogy, hogy s mint kell ezt intézni. Szegénykék biztos hatalmas culture shockban vannak… csórik kint laknak a Keleti kampuszon… nos… innen is sok sikert kívánok nekik az első héthez. (Van egy olyan érzésem, hogy nemsokára felveszik velünk a kapcsolatot valamilyen úton-módon…)
Most megyek a dolgomra, később jelentkezem, pusszancs
P.S.: Elmentünk fodrászhoz, ahol miután leírtam nekik egy papírra, hogy a hajam aljából 1-2 cm-t vágjanak le, legyenek szívesek (az egészségtelen töredezett részt… gondoltam ez nem akkora feladat), azok a nyomorult idióták teljesen tönkretették az egész fejemet. Az egy dolog, hogy 1-2 helyett levágtak a hajamból vagy 8 centit (nem ezért növesztem 5 éve…), de valahogy úgy sikerült elcseszni az egészet, hogy elől hosszú, utána rövid, aztán az egyik oldalon egy kicsit hosszabb tincsek lógnak, néhol 1-2 extra hosszú hajcsomó is befigyel, majd ismét rövidebb… egyszóval úgy nézek ki, mint egy idióta. Innentől kezdve kizárólag kontyban tudom hordani, még a lófarok sem megengedett, mert annyira gáz… (Mikor hazajöttünk, Peti próbálta itthon papírvágó ollóval korrigálni… el tudjátok képzelni, hogy milyen lehet…)
"...Just a Perfect Day You made me forget myself I thought I was someone else Someone new It's Such a Perfect Day I'm Glad I spent it with you Such a Perfect Day You Just keep me hanging on You Just keep me hanging on..."
Keep calm and 学习汉语
Esős szombat délután...
Peti szerint az előző videó túl szomorkás lett, így íme, itt egy új, vidámabb verzió sok-sok tuk tukkal és majmokkal.
“When you're smiling, the whole world smiles with you...”
Szuper minőség és profi vágások Kambodzsa kevésbé népszerű arcáról Simon & Garfunkel kíséretében. Enjoy.
新年快乐!
...azaz Boldog (Kínai) Új Évet kívánok minden kedves olvasómnak!
Éppen ebben a pillanatban értünk haza kínai “keresztapánk” ünnepi vacsorájáról, ahol családi körben búcsúztattuk el a birka és köszöntöttük a majom évét.
Külön meglepetésként az este folyamán 阿姨 (azaz szó szerint nagynéni) tradícionális kínai esküvői hajkoronát készített nekem, Íme:
阿姨 munka közben...
... és a végeredmény
Peace nagyi!
Ugyan még csak nagyjából fél 9 van (az igazi pokol éjfél után indul majd be), a város már most egy második világháborús csatatérre emlékeztet... 30 másodpercenként petárda és tüzijáték midenhol... 天啊!
Itthon: A hajam kibontás után. Atya ég, Weird Al Yankovic lett belőlem!!!!
Chinese New Year in a nutshell
Kambodzsai Kaland 2 – Phnom Penh, a khmer főváros + történelem lecke
Szóval Január 22-én, hétfőn elindultunk Siem Reapból Kambodzsa fővárosába, Phnom Penhbe. A közlekedést illetően utazásunk előtt alapos kutatómunkát végeztünk, így végül az utasok visszajelzései alapján a legjobbnak titulált „Mekong Express” busztársaságot választottuk. Vasárnap délután megpróbáltuk a Google térképén (mivel Kínával ellentétben, Kambodzsában nincs letiltva, yeah!) megkeresni, hogy másnap reggel pontosan honnan is indul majd a buszunk, ám a jegyen feltüntetett címre meglepő módon sehogy sem kaptunk találatot. Megkérdeztük a szállodában dolgozókat is, hogy hátha, de úgy tűnt, hogy sajnos ők sem tudnak segíteni ebben a kérdésben. Gondoltuk, „pánikra semmi ok”, hiszen van nekik Facebook oldaluk is (és Kambodzsában az sincs letiltva), majd ott kérünk tájékoztatást. Nos, a segítségkérő levelemre válaszul egy olvashatatlan, pixeles képet küldtek vissza, a busztársaság irodáinak címjegyzékével... Mondanom sem kell, ezzel sem voltunk kisegítve, így tovább nyomoztunk. A Mekong Express Facebook oldalán találtam 1-2 embert, aki anno járt ott, és „becsekkolt” még utazás előtt. Ezen a nyomon elindulva, találtunk egy címet, ahova szépen el is gyalogoltunk. Nagy nehezen megtaláltuk az irodát - ahol nem túl segítőkészen – de közölték, hogy a busz ugyan nem innen indul, de van egy ingyenes transzfer, ami majd felvesz minket, ha idejövünk reggel 8 előtt.
Nem is tettünk másképp, következő reggel fél 8-kor megjelentünk az irodánál, majd vártunk 8-ig. Mikor már egy ideje gyanúsan semmi nem történt, bementünk megkérdezni, hogy hol van az ígért pick-up, a segítőkész alkalmazott (anélkül, hogy felnézett volna a papírról) csak annyit mondott, hogy már elment. Végül pár perc kérlelés után a hölgyemény nagy nehezen szíveskedett felhívni a pick-up busz sofőrjét, hogy ugyan jöjjön már vissza értünk. A történet vége happy end lett, kisbusz visszajött, elvitt minket a várostól kb. 7-8 kilométerre, a semmi közepén lévő (?) buszpályaudvarra, ahol végre felszállhattunk az igazi buszunkra. (Feltételezem, a Tuktuk business miatt nem akarják, hogy köztudott legyen ez az ingyenes pick up funkció… na mindegy.)
Ahogy kigurultunk a főútra, már kezdődött is a kényszer mozi, ami nem más volt, mint a Rambo 6. (Szegény Sylvester Stallone arcát már egy kicsit megviselte a sok dzsungelharc…) méghozzá khmer alámondásos szinkronnal (értsd: 1 darab nő és 1 darab férfi szinkronszínész mondja fel az egész filmet, hangsúly és bármiféle érzelem kifejezése nélkül) Sajnos/szerencsére a film felénél a DVD lejátszó feladta, így mindenki megkönnyebbült, hogy most már végre csend lesz, és lehet majd pihenni. Ha-ha, gondoltuk ezt naivan, egészen addig a pillanatig, amíg elő nem került a khmer mulatós karaoke DVD. Egy óra után sírva kívántuk vissza John Rambót, de ekkor már késő volt…
Kaptunk reggelit is és ivóvizet is...
Az előttünk ülő francia házaspár láthatóan élvezi a filmet... :)
Siem Reap és Phnom Penh nagyjából 300 kilométerre fekszik egymástól, így az elején nem is nagyon értettük, hogy miért is vesz ez az utazás 6 órát igénybe… amint elhagytuk a várost, és ráfordultunk a főútra megértettük. Kambodzsában az utak 90%-a nincs lebetonozva/aszfaltozva, így például a térképen „National Highway” címen megjelölt főút egy egysávos vörös poros földutat takart. Az út végül azért lett hat órás, mert például amikor a sofőr végre éppen kijutott egy vörös homokviharból, akkor mondjuk jött egy olyan szakasz, ahol két busz egymás mellett neccesen vagy leginkább sehogy sem fért el, így le kellett húzódni az árokba, hogy elengedjük a szembejövőt, de volt, ahol csupán az út közepén megpihenő (csontsovány) tehéncsordák akadályozták a közlekedést. A táj gyönyörű és egyben szívszorító is volt… (videók hamarosan)
(+ ez most jutott eszembe, hogy útközben egyszer majdnem kigyulladt a busz, de a sofőr UFO ragasztóval megoldott a helyzetet...:)
(Szellőztetjük a szerkezetet)
Miután szerencsésen megérkeztünk a fővárosba (természetesen nem oda, ahova a Mekong Express weblapján jelölték, hanem a központtól kifelé, a folyóparton) az élelmes utaskísérő mindenkinek előre leszervezett egy jó drága Tuk-tukot, ami majd elvisz a szállásig…
A buszról leszállva Tuk-tuk hiénák hada vett minket körbe - „innen senki nem megy gyalog, de főleg nem ingyen sehová” - úgyhogy Petivel gondoltunk egyet és nemes egyszerűséggel kirohantunk a pályaudvarról. Miután leráztunk mindenkit, kényelmesen elgyalogoltunk a szállásunkra, ami meglehetősen jó helyen volt, a központban. A hostel kapuján kilépve egyik irányba a turistanegyed/folyóparti sétány/nemzeti múzeum/királyi palota, stb. míg másik irányban az éjszakai piac és a régi piac helyezkedett el.
Piaci életképek
Első este teljesen véletlenül elkeveredtünk a királyi palotához, mely előtt egy hatalmas tér található az aktuális király képével.
A király képe a főtéren
Azt hiszem, itt szükség van egy kis magyarázatra. A Khmer Birodalom történelme nagyjából 2500 évvel ezelőtt kezdődött (Angkor), így most nem tartanék hosszas történelemleckét (akit érdekel, járjon utána), de van 1-2 dolog, amit úgy gondolom, hogy igen is fontos tudnunk ahhoz, hogy megértsük a huszadik század történéseit illetve a jelenkori állapotot.
A 19. században Kambodzsa leginkább szomszédjaitól, a thaiaktól és a burmaiaktól szenvedett, amikor is 1864-ben Norodom király protektorátusi szerződést kötött a Franciákkal (a kis naív) így az ország innentől kezdve, mint Francia gyarmat fejlődött tovább. 1941-ben még Japán is elfoglalta az országot, és ellenőrzése alatt tartotta egészen 1945-ig.
1945 után az országot ismét francia csapatok foglalták el, méghozzá azzal a szándékkal, hogy Kambodzsát a Francia Unió független tagállamává kiáltják ki. Közben – Szinovat és Monivong királyok uralkodását követően a Francia gyarmatosítók a 19 éves Norodom Szihanuk herceget ültették a trónra. A megszállók az új királyt a saját bábjuknak hitték, ám Szihanuk alaposan meglepte őket, mikor feloszlatta a parlamentet, statáriumot hirdetett majd 1953. november 9-én kikiáltotta Kambodzsa függetlenségét. (Ezzel ért véget szegény franciák indokínai uralma. Omlette du fromage.)
1955-ben Szihanuk lemondott a trónról apja, Norodom Szuramarit javára, hogy miniszterelnök lehessen. (Pártja a Népi Szocialista Közösség címet viselte.) Szihanuk öt éven át volt az ország miniszterelnöke, majd apja halála után (1960) – mivel új királyt nem választottak – tíz évig államelnöke. Szihanuk az Amerikaiakban nem bízott, így Kínában és Észak Vietnámban találta meg szövetségeseit, sőt, a Vietkongnak még azt is megengedte, hogy kambodzsai területről indítson támadást Dél-Vietnám és Saigon ellen. Ennek eredményeképpen a CIA 1970 márciusában elérkezettnek látta az időt, hogy az elnök távollétében Lon Nol tábornok vezetésével államcsínyt hajtson végre, és megkezdje a vietnámi gerillák vélt búvóhelyeinek bombázását. Az amerikai B52-esek több ezer ember halálát okozták a vaktában ledobált bombáikkal, ezért a parasztok egy része a fővárosba menekült, másik részük pedig az egyre nagyobb erőt képviselő kommunistákhoz állt.
A párizsi Sorbonne-on tanult Pol Pot (Szalot Szár) vezette kommunisták egyre nagyobb területeket vontak ellenőrzésük alá, és végül 1975. április 17-én bevonultak Phnom Penhbe. Ez volt az úgynevezett “nulladik év”, a borzalmak kezdete. Az előző rendszer hivatalnokait, katonáit, vallási vezetőit és ezek családjait szinte azonnal kivégezték. Ezután jöttek az értelmiségiek, tanárok, diákok, papok, művészek, nem khmer nemzetiségűek, szemüvegesek, idegen nyelvet beszélők… egyszóval mindenki, aki a rendszerre potenciális veszélyt jelenthetett. (Pontos adatok nincsenek, de a helyiek szerint a Pol Pot rezsim alatt az ország közel egyharmadát kiirtották.) A városi lakosságot a rizsföldekre hajtották, ahol négy éven keresztül folyt a kényszermunka. A gyilkos mezőkről és a hírhedt S-21-es kínzókamra/börtönről egy külön részletes bejegyzést tervezek írni, de arra lélekben rá kell, hogy készüljek.
A Pol Pot vezette ámokfutásnak 1979. január 7-én lett vége, amikor a vietnami határ sorozatos megsértése és a vietnami kisebbség kivégzése miatt a Vietnámi Felszabadító Hadsereg elfoglalta Phnom Penht. Polt Pot és vörös khmerek a hegyekbe és őserdőkbe visszahúzódva gerillaharcot folytatottak egészen 1996-ig. (Pol Pot egyébként 1998-ban halt meg családja és unokái körében. Emberiség elleni bűntetteiért soha nem vonták felelősségre.)
Az első kormányt két meghasonlott vörös khmer, a korábban Vietnámba menekült Hun Szen és Heng Szamrin alakította meg. 1982-ben Szihanuk vezetésével megalakult a királypárti FUNCINPEC (Egyesült Nemzeti Front a Független, Semeleges, Békés és Szövetkezeti Kambodzsáért), a korábbi miniszterelnök Szon Szann antikommunista Nemzeti Felszabadítási Frontja és a dzsungelben bujkáló, ám még mindig jelentős erőt képviselő vörös khmerek Demokratikus Kampucsea pártja. (Az előbbieket Amerika, Anglia, Malajzia és Szingapúr támogatta, míg az utóbbit Kína és Tahiföld segítette.) A vietnámiak 1989-ben vonultak ki végleg Kambodzsából.
Funfact: Az ENSZ Pol Pot rezsimjét továbbra is, mint az ország legitim kormánya ismerte el, így azok még a népirtást követően 15 évig megtarthatták helyüket az ENSZ-ben.
„1993-ban csaknem 90%-os részvételi aránnyal megtartották az első szabad választásokat. Az első helyen Norodom Ranariddh pártja, a FUNCINPEC győzött, a második helyet a Hun Sen vezette CPP (Kambodzsai Néppárt), a harmadikat a Buddhista Liberális Párt szerezte meg. Megalakult a 120 tagú Nemzetgyűlés, amely Norodom Szihanukot választotta királlyá, Norodom Ranariddh és Hun Sen pedig miniszterelnökök lettek. Az 1998-ban tartott választásokat a CPP nyerte, maga mögé utasítva FUNCINPEC-et és az SRP-t. Koalíciós kormány alakult, a miniszterelnök Hun Sen lett. A 2003. július 27-én tartott választások hasonló eredménnyel végződtek. Ismét Hun Sen lett a miniszterelnök, és a mai napig is ő az.” (Az utolsó bekezdést a Wikipédiáról másoltam… már meguntam a gépelést, bocs.)
Az ország hivatalos neve tehát az 1993-as választások óta „Kambodzsai királyság”, államformája pedig alkotmányos monarchia. 2004 októberére Szihanuk király egészsége annyira leromlott, hogy kénytelten volt lemondani a trónról, és átadni a koronát kisebbik fiának Norodom Szihamoninak. A korábban Prágában és Párizsban élő volt balett-tanárt 2004. október 29-én kenték fel Kambodzsa új királyává. Az öreg király 2012. október 15 én, nyolcvankilenc éves korában halt meg.
Mivel akaratom ellenére sikerült egy kisebb történelem tételt kidolgoznom, most inkább beszéljenek helyettem a képek. (A történelmi áttekintés forrása egyébként Ács László - Burma, Thaiföld, Kambodzsa című könyve. Nem magamtól vagyok ilyen okos. :)
A királyi palota kívülről...
és belülről...
“Na, itt a kert...”
“Gyönyörű kertem van, ott fekszem egymagam...Hatalmas kertem van, a fűben egymagam...”
Az Ezüst Pagoda kívülről
A Nemzeti Múzeum
A Függetlenségi Emlékmű - Au revoir!
1-2 érdekesség, ami az útikönyvekből kimaradt:
- Kambodzsában a királyi család fényképe minden lakásban/étteremben/kisboltban/hivatalban ki van téve, és az emberek nagy szeretettel beszélnek róluk. (A királyt káromolni egyébként törvénybeütköző, és letöltendő börtönbüntetés jár érte…)
- A hatvanas éveiben járó Szihamoninak nincs utódja, és apja szerint a nőket úgy szereti, mint a nővéreit. (Az emberek ezért kicsit össze vannak zavarodva, hiszen azt egyelőre senki nem tudja, hogy mi fog történni, ha egyszer Szihamoni meghal...)
2004. október 29 - Szihamoni koronázása
- Az ország igazi ura egyébként Hun Szen miniszterelnök, akinek a fényképe szintén lépten-nyomon megtalálható, igaz nem az emberek házában, hanem hatalmas hirdetőtáblákon, nagyjából mindenhol…
- Kambodzsában a férfiaknak életük során legalább egyszer kötelező „bevonulni” szerzetesnek (akár csak pár hétre/hónapra is)
- A hivatásos szerzetesek hatalmas tiszteletnek örvendenek. A fővárosban két egymást követő este is volt szerencsénk fiatal szerzetesekkel beszélgetni. A beszélgetés közben nem egyszer jöttek oda random férfiak, akik letérdeltek, majd kezükkel háromszor megérintették a talajt - így mutatva ki tiszteletüket – aztán szó nélkül távoztak.
- A kambodzsai szerzetesek (számomra) meglepő módon ehetnek húst - csupán az állatot nem ölhetik meg, arra van külön szakács a pagodában – vacsorázniuk viszont tilos, mert az „felkelti a vágyakat”.
- Nők nem érhetnek a szerzetesekhez.
- Az oktatás nem kötelező, így rengeteg a gyerekmunkás, utcagyerek és „hivatásos” koldus. Az Angkor - Watban történt, hogy véletlenül betévedtünk egy buddhista közösség udvarába. Amikor meglátott minket az addig az udvaron békésen játszadozó, nagyjából öt év körüli kislány, azonnal elkezdett markát tartva rohanni felénk – persze sántítva. Mikor látta, hogy nem vagyunk vevők a mutatványra, lazán visszasétált játszani. Nyilván nem az ő hibája, valószínűleg ezt tanították neki. Attól még szomorú.
Továbbképző központ a fővárosban - Tanulj szakmát!
- A legtöbb korábbi vörös khmer tagot sosem vonták felelősségre, a mai napig büntetlenül, szabadon élnek.
- Mivel az ország legfőbb bevételi forrása az idegenforgalom, a fiatalabb generáció illetve a gyerekek nagy része gyönyörűen beszél angolul, míg az idősebbek inkább Franciául beszélnek.
- Kambodzsában három új évet ünnepelnek: az első a naptár szerinti (december 31), a második a kínai újév (idén Február 8) a harmadik pedig természetesen a khmer újév (valamikor áprilisban).
- Köszönéskor az emberek a két kezüket összeérintik a mellkas előtt, és a fejüket enyhén előrehajtják. Sua sdei!
- A király születésnapja (május 14.) illetve a franciák kiűzése, azaz a Függetlenség napja (november 9.) is a nemzeti ünnepek közé tartoznak (:
- A khmer mosolyról szóló legenda IGAZ, a saját szememmel láttam. :)
A khmer ABC - Azt hiszem egyelőre maradok a kínainál
Továbbképzés villanyszerelő hallgatóink számára...
Úszó lakások a Mekong folyón
Február 6 - Dóra, Dorottya
Reggel Peti lement megnézni a postát (még így utoljára az Kínai Újév kezdete előtt, hiszen holnaptól kb. másfél hétig a fű sem nő...) mikor hirtelen befékezett mellette a postás (a kis platós csomagkihordó kocsijával) és a kezébe nyomta ezt:
Nagyon szépen köszönjük a csomagot! :)
(Menő Edith Piafos bélyegek:)
Csodálatos csokoládék
(Szuper belsős poén, maradjon is az ;)
Ma ezzel megyünka Carrefourba. Köszi Barbi!
Puszi
Roppanós pókfalatok, ahogy ígértem...
Kambodzsai beszámoló 1
Előszó: Idei első kalandunk helyszíne nem más volt, mint Kambodzsa, ahol összesen két hetet töltöttünk. Utazásunkat Siem Reap-ban kezdtük, majd buszra szállva „elrobogtunk” Phnom Penhbe (a fővárosba) végül pedig az ország déli részén, a vietnámi határ melletti tengerparton pihentünk meg. Mivel ez alatt a két hét alatt eszméletlenül sok dolog történt velünk, úgy döntöttem, részletekben fogom leírni az élményeket.
Íme, az első fejezet:
Az idei kambodzsai kalandunkba 2016.01.17-én, egy hideg vasárnapi napon vágtunk bele. Suzhouból a már szinte szokásosnak mondható 8 órás vonatúttal jutottunk el a sanghaji Hongqiao pályaudvarra, ahonnan egy röpke két órás metróút után meg is érkeztünk a Pudong reptértérre.
Utazásunkhoz idén első alkalommal az Air Asia légitársaságot választottuk, amit egyébként tavaly a legjobb ázsiai fapados cégnek választottak.
Kis kitekintés:
A jegyeinket, melyek Shanghai PVG - Kuala Lumpur – Siem Reap útvonalra szóltak, még November közepén vettük meg a légitársaság weblapján keresztül. Már maga a jegyvásárlás sem volt egy egyszerű történet, (de végül nagy nehezen sikerült) ugyanis az Air Asia egy roppant cseles cég. A kiválasztott repjegyek árai a fizetést megelőző gombnyomás után megduplázódnak, te meg csak vakarod a fejedet, hogy most akkor tulajdonképpen mi is történt?
Természetesen mindenért külön extra díjat kell fizetni:
· a jegy csupán 1 darab 7 kilogrammos kézipoggyászt tartalmaz, azaz extra bőrönd extra pénz
· az ülőhelyet random sorsolják neked, mint a tombolán, így ha egymás mellé szeretnétek ülni azzal, akivel, utaztok, akkor bizony azért is külön fizetni kell
· ételt-italt egyáltalán nem szolgálnak fel (komolyan… még egy pohár vizet sem kapsz + ha van szendvicsed, azt nem viheted fel a fedélzetre, ha mégis meglátják, elveszik) így ha szeretnél enni, azt is előre ki kell választani és fizetni.
· a jegy mellé automatikusan kötnek neked extra biztosítást autóbérlésre, síbalesetre meg mindenféle olyasmire, amire mondjuk az egyenlítő közelében éppen nincsen szükséged…
· +extra lábhely, csendes zóna, szórakoztató füzet gyermekeknek, takaró, egészségügyi csomag, kutyafüle, bla bla bla.
Ezeket az opciókat egyesével szépen vissza kell keresni a listában, és egyenként kipipálgatni, hogy NEM, KÖSZÖNÖM, NEM KÉREM, DE TÉNYLEG. Időigényes folyamat, ám ha elszöszölünk vele egy darabig, és lefaragunk minden extra költséget, akkor elég kedvező árat kaphatunk.
A gépünk éjjel 1:20-kor indult, (úgyhogy felszállás előtt kicsit még fetrengtünk a pudongi Burger Kingben - nyugati kaja, yeah!) és másnap reggel 7 körülre érkeztük meg Kuala Lumpurba. Itt egy nagyjából 5 órás várakozás következett, majd hétfőn (Január 18) koradélután végre megérkeztünk Siem Reapba. A helyi reptér meglehetősen kicsi, így leszállás után szépen az udvaron keresztül mindenki besétált a főépületbe. Ahhoz, hogy valaki Kambodzsába látogasson, természetesen vízumot kell igényelni, amit 25 ropogós amerikai dollár ellenében az érkezéskor a reptéren is igényelhetünk. ( Érdemes előtte igazolványképet csináltatni, ugyanis ha a nélkül érkezünk, a helyszínen képet csak újabb ropogós dollárokért hajlandóak csinálni rólunk. Kiegészítés: nem véletlenül írom minden egyes mondatomba, hogy ROPOGÓS legyen az a dollár, ugyanis a helyiek a 2010 után nyomtatott, vagy kicsit gyűröttebb, megviseltebb bankókat már nem fogadják el. Mi érkezés előtt Petivel pontosan leszámoltuk és szétosztottuk az összeget (ezt egy weblapon javasolták, ugyanis néha állítólag megesik, hogy a határőrök „elfelejtenek visszajárót adni”, ha mondjuk 3 darab tízessel fizeted a 25 dolláros vízumdíjat) és amikor odaadtam a határőrnek a bankjegyeket, az ötöst szépen visszadobta, hogy nem jó. Kérdeztem tőle, hogy ugyan mi a probléma, hiszen 2010 utáni, de erre csupán annyit üvöltött az arcomba, hogy másikat adjak… Végül adtam neki egy 10-est , gondolván, hogy a visszajárót már bebuktam, de legnagyobb meglepetésemre végül mégis visszakaptam egy rongyos ötdollárost.
A pénz kifizetése után az útlevelünkbe a vízumot pikk-pakk beragsztották, pecsételtek egyet-kettőt, plusz ráadásként tűzőgéppel beletűztek még egy papír fecnit, (you know, csak a biztonság kedvéért).
A vízum-procedúra után végre be/kiléphettünk hát Kambodzsába. A szállásunk (amely egy fantasztikus családi panzió volt, remek elhelyezkedéssel, kedvező áron, stb. - ha valakit érdekelnek a részletek, szívesen küldök) ingyenes reptéri transzfert biztosított, így az épületből kilépve (nem mondom, hogy egyből,de) kiszúrtunk egy mukit „Vertex Peter” névtáblával. Ő volt Dzsendzsen, a mi tuk tuk sofőrünk.
(Fontos kiegészítő információ, hogy Kambodzsában tömegközlekedés, mint olyan nem létezik. Mindenki robogóval jár, esetleg biciklivel, akinek meg még az sincs, az bérel egy tuk tukot. Tuk tuk = riksához hasonlító, motorhoz/robogóhoz rögzített két kerekű utasszállító eszköz)
Dzsendzsen egy meglehetősen vidám fickó, aki nagyjából 30 kilométer/órás sebességgel végigrongyolt velünk a városon és elvitt minket a szállásunkra. (útközben hirtelen eszébe jutott, hogy jól jönne egy mobiltelefon tok, így kicsit azért megálltunk vásárolni. :)
Tuk-tuk az utasülésről
Érkezésünk után gyors kipakolás következett, majd elindultunk felfedezni a várost.
Hogy teljesen őszinte legyek Siem Reap belvárosa megtestesít mindent, amitől irtózom és próbálom távoltartani magamat: Pub Street, turista szuvenír bazárok tele kínai műanyag vackokkal és batikolt elefántos pólókkal, nyugati kaját áruló szupertrendi pubok, koktélbárok, neonfények, lacikonyha, tökrészegen randalírozó ausztrál hordák, stb.
Az első nap Petivel felfedeztük a belvárost, és egyben meg is állapodtunk, hogy akkor inkább próbáljunk meg a saját környékünkön maradni, és innentől kezdve lehetőleg messzire elkerülni ezt a kerületet. A szálloda környéke tele volt remek helyi kifőzdékkel és éttermekkel, így onnantól kezdve leginkább csak ott ettünk.
Első este úgy döntöttünk, hogy a másnapi Angkor-látogatáshoz bérlünk egy tuktukot, így megkértük a tulajt, hogy hívja fel nekünk Dzsendzsent, hogy ráérne-e fuvarozni minket. Másnap reggel 8-kor már hip-hop kint is termettünk, a várostól nagyjából 6 kilométerre fekvő Angkor templomkomplexum bejáratánál. A jegy egy napra 20 (ROPOGÓS) USD, a három napos bérlet pedig 40 dollárba kerül. (Mindenkit biztosíthatok, hogy maximálisan megéri.)
A fényképes belépők megvásárlás után végre beléphettünk/gurulhattunk hát Ázsia legnagyobb vallási épületkomplexumába, amely II. Szurjavarman király uralkodása (1113–1150) alatt épült, és a mai napig az ország jelképe (ez van a zászlón és címeren is) és egyben legfőbb látnivalója is.
Az Angkor Wat a nemzeti zászlón is megjelenik
Mivel a templomok egymástól távol, szétszórva helyezkednek el a nagyjából 400 négyzetkilométeres terülten, így a terület gyalogos felfedezését SENKINEK SEM AJÁNLOM. De tényleg. (Főleg hogy napközben nagyjából 35 fok van, és tűz a nap.) A második napon mi pl. biciklit béreltünk (1 dollár/nap), és azzal közlekedtünk.
A két napos Angkor-túránkba a következő templomok meglátogatása fért bele:
Angkor-Wat (ugye a leghíresebb épületegyüttes, ami minden képeslapon szerepel)
Ta Prohm Kei
Bayon
Angkor Thom
Ta Prohm
Banteay Kdei
Khleang
Thommanon
Chau Say Tevoda
Ta Keo
Az épületek történetét most nem írnám le, mert művészettörténész végzettség ide vagy oda, annyira én sem vagyok a téma szakértője, plusz, akit érdekel az majd úgy is utánanéz magától.
Érdekesség egyébként, hogy az Angkor templomkomplexum terültén rengeteg kis falucska található (aki ismeri a FAR CRY című számítógépes játékot, az el tudja képzelni… IGEN, PONT OLYANOK A FAULCSKÁK, MINT OTT), ahol a helyiek éttermeket üzemeltetnek, vagy éppen kókuszdiót esetleg fagylaltot árulnak.
Most beszéljenek helyettem inkább a képek:
Az Angkor Wat épületegyüttese
Kilátás az Angkor Wat tetejéről
Bayon mosoly
Anno Lara Croft is itt ugrált...
A templomokban a térd és vállak nem lóghatnak ki a ruha alól
Az egyik este Peti a szálloda erkélyén véletlenül belefutott egy egyedül vodkázó mongol fiúba, aki éppen a barátnőjével folytatott veszekedés után vezette le a feszültséget. A fiúk beszélgetni kezdtek, a történet vége pedig gondolom sejthető… fél óra múlva már négyen vodkáztunk a teraszon, a rosszkedv elszállt, és hajnalig beszélgettünk.
Az utolsó siem reapi napon leginkább a városban biciklizgettünk, és meglátogattunk egy-két helyi nevezettességet (az uralkodó kertje, helyi temető, stb.)
Siem Reapban megismerkedtünk kétféle kambodzsai sörrel is, amik természetesen a büszke „Angkor” illetve „Anchor” nevet viselik. A helyi ételek közül az egyik legérdekesebb az amok illetve a lok lak volt. (A rántott madárpók már csak hab volt a tortán, a videó hamarosan érkezik…;)
Rántott kígyók, skorpiók, pókok és egyéb csemegék a siem reapi piacon
Kobra pálesz...
Január 22-én Pénteken buszra szálltunk (ha-ha, ha ez ilyen egyszerű lett volna, mit ahogy én ezt most leírtam…) és átrobogtunk Kambodzsa fővárosába, Phnom Penhbe, ahol ismét rengeteg érdekes dolgot fedeztünk fel. Folytatás következik.
... es ezt most megeszem! (:
"...egy utazás az életünk, azt mondod hát megint megyünk...." Shanghai PVG - 23:58 - még élünk
... ééés akkor irány Kambodzsa, Februárban találkozunk!
...aaand we are off to Cambodia, see you in February!
Csókok!