Én vagyok, mi nem leszek
Fa voltam a nyárban, Madárka társaságában, Az ősz árnyékában.
Rettegtem.
Madárka elköltözik, Ágam a fagy tördeli, Testem magában.
Még élek.
Korhadt rönk vagyok a nyárban, Társaság hiányában, Az ősz sarkában.
Már várom.
I'd rather be in outer space 🛸
hello vonnie
almost home
Mike Driver
macklin celebrini has autism

JBB: An Artblog!
RMH
wallacepolsom

ellievsbear
todays bird
Cosmic Funnies

JVL
occasionally subtle
NASA
Game of Thrones Daily
Stranger Things
sheepfilms
let's talk about Bridgerton tea, my ask is open

Love Begins
PUT YOUR BEARD IN MY MOUTH

seen from United States

seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States

seen from United States
seen from Uzbekistan

seen from Türkiye

seen from Romania
seen from Malaysia
seen from United States

seen from United States
seen from United States
seen from Costa Rica
seen from United States
seen from United States
seen from United States
@slamformysoul
Én vagyok, mi nem leszek
Fa voltam a nyárban, Madárka társaságában, Az ősz árnyékában.
Rettegtem.
Madárka elköltözik, Ágam a fagy tördeli, Testem magában.
Még élek.
Korhadt rönk vagyok a nyárban, Társaság hiányában, Az ősz sarkában.
Már várom.
Ügyfélszolgálat
Milyen ismerős volt a nyár folyamán a másik is. Hogy a szállítást kiegészítő tevékenység kategóriából raktáron található modelleket már nem kapni.
Mert megesik, hogy nem mindig veszlek észre.
Patkó alakú végtelen
Bánom az elszalasztott időt. Bánom az időt, az elszalasztott. Bánom az elidőzött szalasztást, a szálakat az időben, időből a végtelenbe, De a szálak nem futnak össze sose.
Na... Így keletkeznek a párhuzamok az univerzumban. És a szivárványok, mik nem jutnak át a végtelenbe, Így az időből felfelé menet lekonyulnak a szomszéd kertjére. Így ragyogott volna, ha a büszkeség le nem húzza.
Mert a megbánás legnagyobb ellensége a büszkeség.
Sötét
Világos rosszullét, Én a sötétben virágzom, Magányt szül a boldogtalan.
Ketrec a kitaszított madárban, Szíve magában, Egyedül repülni felesleges.
Világtól való rosszullét, A legszebbek sötétben virágoznak, Magányban ülve boldogan.
Papírrepülő Csillagokat kerülget, Lángtenger felett.
Emberi kapcsolatok
Nem értem miért kaparnak mások annyira egy kapcsolatért. És szerintem nem is fogom megérteni. Ezt hogy érted? Sokan hajtanak mindig valaki másra, remélve, hogy az egyik összejön és akkor majd elmondhatja, hogy ő "boldog" kapcsolatban van. De ez miért olyan fontos? Mármint az, hogy minél hamarabb összeállj valakivel Ráadásul után egymást méregetik, mintha verseny lenne. Hogy kinek a párja (bár ez esetben inkább csak partner) néz ki jobban, van több pénze, híresebb vagy, hogy egyáltalán miben jobb. És, ha nem éri el a mércét, akkor a háta mögött kiröhögik, hogy mégis kivel állt ez össze. Miért nem lehet szeretni valakit azért ami? Miért érez ennyi ember kényszert arra, hogy megfeleljenek olyanoknak is, akiknek semmi közük az életükhöz? Miért nem "divat" már a feltétel nélküli szeretet? Vagy egyáltalán az igazi szeretet. Utálom az embereket.
-Részlet egy beszélgetésből-
Padkán ücsörögve
Együtt menetelnek, Mert “mi mind egyediek vagyunk”.
Rendetlenség fent a csillagok között is. Zavar gyönyöre
Divatdepresszió
Tömeg boldogan kiabálva Melankolikus dalt énekel.
Miénk
Hegy a domb, hol fejed az égbe verted.
Felhőbárány rétre festve. Üvegcseppek mossák le, S a térdemig gurul összetörve. Az összes megpuhul. Szilánkos tenyeremben az álmod felvirul. Percre az enyém lehet, Majd kezem patakjában higanyként elcsobog.
Felhőbárányrétre kifektetve, Üvegcseppektől meggyötörve, S térdedig gurulok. Átlépsz rajtam, szemed könnyű gyöngyét letörölve, Higany testem nehéz bánatát a föld szívja fel.
Menve Változott
Csillagporond, Sok résztvevő, De, hogy csak egy.
Pislákol, kihalóban, Letéved a színpadról. Rájön máshogy kellene élnie, Máshol kellene lennie. Mikor lebukott felragyogott, elnyomva a napot.
Mintha
Mindenkinek más a jó. Másmiért és máshol. Mert mindenhez emlék köt, mit eddig tapasztaltál. Egy szál. Mennyi íz, érzés és emlék. Csak egy szál volt, Egy év után. Mintha semmi sem történt volna. Mintha még mindig itt lennél. Mintha mindent rendben tudnék. Mintha. Emlék minta, Szúrós pokróc betakarva. Le kéne dobnom. El kéne dobnom. Űrt tölt egy szál, Füstje a ködbe száll. Csend. Hajnali 2. Azt hiszem ideje bemennem.
Most jó.
A 'Most' az adott pillanatra, a jelenre utal, szóval mire ezt elolvasod már rég elmúlt a 'Jó'. Maradt az üresség a két szó között.
Mindenben van valami
Mikor elmentél nem sok mindent hagytál. Maradt a zűr, bennem az űr És mindezeken felül a keserű öntudat és felismerés. Mindenben van valami. Te voltál a minden és maradt a valami. Az a maréknyi semmi. Néhány kósza hajszál a régi díszpárnába fűződve. De nem több. Ennyi maradt belőled.
De ki vagyok én, hogy elutasítsam a változást? Hisz te könnyen vetted. Minden új. Elengedem a kezed. Itt az időm. Ég veled.
Szálloda 2
Ismételten elmenekültem a szívedbe, De már semmi sincs rendbe'. Ugyanazt a szobát kapom. Kosz, ágy vetetlen. Nekem mindig lesz hely És számítani is fogsz a visszatérésemre. De ez nem ugyanaz. Maradnék, de azt mondod vár rám egy másik szálloda. Még a padkán ücsörgök. Csak lesz valami..
Péntek
Péntek, nálad, ketten az ágyban. Így ment ez, hetente párban. Mocskos gondolatok testet öltve, Egymásba dőlve, szeretkezve.
Filmek, amiket már sokszor láttunk, de nem tudjuk miről szólnak Nyers tészta és lisztfoltok, vaníliás muffin, kissé égett, de nálad jobban soha senki. Ágy alatt törött gerenda, léte kérdéses, hidd el, ez nem az amire gondolsz. Átlag péntek délután, a hét után. Már több, mint egy éve. Akkor még a péntek nem volt beba, Csak Te részegítettél. És most? Hova lettél? Világ másik végén éled át újra. Nincs már lisztfolt, Se törött léc, Maradt a péntek, a beba és a tekintet Sugallva, hogy vége.
Rozsdás Ezüst
Kívül ezüst belül rozsda. Kosz ragadt a mocsokra Lelke rohadt Szájából meg folyik a közöny!
Nem, köszönöm...
-hamarosan saját dalokkal-