Belsőleg
Néha a metrón, mint tegnap éjjel is, az jut eszembe, hogy akik merényletben meghaltak, azok éppen így mint most én, csak ültek, aztán a következő pillanatban cafatokra szakadtak. Olyankor jobban megnézem a pillanatot amiben vagyok, és gondolatban küldök egy utolsó üzenetet azoknak, akiket szeretek, de valójában csak nézem rosszallóan, hogy a szemben ülő kislány csak mondja és mondja a fárasztó hülyeségeit a fiújának, és gőze nincs róla, hogy ez az utolsó pillanat az életében. De tulajdonképpen, legalább a szerelmével van. Aztán azok jutnak eszembe, akik nyernek a lottón, hogy egyik pillanatban annyi pénzük lesz, ami mindent felborít. Ha voltak is céljaik, értelmüket vesztik, ahogy az is, amit addig elértek. Épp a napokban mondtam valakinek, hogy korábban mindenfélét csináltam volna a pénzzel, vállalkozás, alapítványt, jótékonykodást és támogatást és világmegváltást, de ma már el tudnám képzelni azt az életet, hogy csak úgy megyek és mindenféle szép helyeken egyszerűen csak vagyok. Lehet, beleszoknék a semmittevésbe, ha gyakorolnám. Aztán azon gondolkodtam, hogy Logan... ezen persze gyakran gondolkodom, hogy ez mi is, és néha arra jutok, hogy ennél színesebb és kavargóbb világot senki személyisége nem épített még bennem, akár van értelme, akár nincs. Sosem fogja tudni senki, hogy az összes férfi ő volt. Azon is gondolkodtam, hogy a kagylót miért gyilkolják meg olyan durván amikor a gyöngyöt kiszedik belőle. Mintha nem is élő dolog lenne. Igaz, néha nem a köpeny alatt, hanem a testében van a gyöngy, de a közöny ahogy széttépik szegényt, az borzasztó. És akkor az jött, hogy valójában az elfogadásunk milyen törékeny. Minél kevésbé kedvelsz valakit, annál könnyebben kiterjeszti az ember az ellenszenvét a többi hasonlóra, vallás vagy hajszín vagy életmód, egykutya. A jót nem tudjuk ilyen könnyen kiterjeszteni. Minden rossz sokszorosan hat, a jó meg felejthető – mondja a pszichológia. Az előítéletek építése mégiscsak genetikus lehet, bárhogy tiltakozunk és akárhány ártatlanul ölelkező gyerekfotót rakunk ki a netre.
Aztán hazaértem és a kutyák örültek. Cukorfalatkák, de nem kell ezt sem túldimenzionálni, kedves jószágok, bárkinek örülnének, aki enni ad és símogat. Ennél azért többet várok egy kapcsolattól, ha majd lesz rá időm.
