Mindenért fizetni kell
Anyám mindig ezzel riogatott, hogy az életben mindennek meg van az ára és lehet számítani rá, hogy ha valami jó dolog történik, akkor azért majd jól megfizet az ember valami szarral. Arról sosem volt szó, hogy a jó dolgokért már előre fizetünk az erőfeszítéseinkkel meg az időnkkel. Neeem. A jó dolgok maguktól történnek, a rossz dolgok tőlünk független büntetések. Jellemző narcisztikus neménvoltam. Pedig az, hogy mindennek ára van, az egy sokszínű dolog. Sokszor fel se fogjuk miféle árat fizettünk valamiért. Mert esetleg számunkra nem is érezhető. Ezen gondolkodtam hajnalban, hogy nemrég egy barátommal folytatott régi levelezésbe olvastam bele és nagyon tanulságos volt. Azt kellett látnom, hogy annyira bele voltam ragadva a saját problémáimba, hogy nem is láttam milyen ő valójában. Nem érzékeltem a "most"-ot, csak kergettem valami álmot magamról, és valami képzeteket róla. És most, amikor ezek a kényszerítő érzelmek lehullottak, most úgy tudtam olvasni, mint egy regény szövegét. Úgy sajnáltam azt a fiút! És egy kicsit dühös voltam arra a nőre. És hiába tudom, hogy ebben a regényben minden úgy történik ahogy történnie kell, a cselekedetek logikusan egymásra épülő kockái szerint, valahogy az volt az érzésem, hogy elbasztam. Azt a pillanatot biztosan elbasztam. És nyilván sok másikat is. Ritkán adatik meg amikor az ember tanulhat a múltból, mert csak túl akarunk lenni dolgokon. És azt hiszem, nagyon rendben kell lenni ahhoz, hogy az ember ne vádaskodjon (végre). Lehet a másik ember bármilyen. Tök mindegy valójában, mert saját magunktól, a rengeteg feldolgozhatatlan érzelemtől nem látjuk úgyse. Nem lett ő hirtelen angyal ettől a rácsodálkozástól. De amit elbaszott, azt neki kell meglátnia, a saját életében kell épülnie belőle. Sokáig nem akartam kirakni róla képet A FALra. Az volt bennem, hogy meglátja valaki (ugyan, ki?) és akkor pusztán a képtől kibomlik előtte az egész történet a nélkül, hogy értené, hogy a reménytelenségen túl mennyi mindenféle volt benne. És akkor majd megszégyenülve állok ott, a szánnivaló kis rajongásommal és attól is féltem, hogy magam előtt állok majd megszégyenülten, és nap mint nap fájni fog. Pedig van rengeteg közös fotónk és sok amit imádok, mert vicces és azt hiszem, bárki látja majd, irigykedve azt gondolja, ez milyen jó, ez jó lehetett! A többi meg, deaktiválásig itt lesz.
