#bellango

[therapycover]

Költészet vagy senyvedés?

Therapy cover X #Writecast 🍄‍🟫🪐

Nyolcadik epizód - második rész

„Ezt még szokom. Mert általában mindent túldimenzionálok. Ha megkérnek, hogy írjak egy egyszerű bemutatkozást, azt is megcsavarom háromszor, aztán lesek, hogy a visszajelzés a következő: nem erre gondoltunk.” – Bellango

Az a legnagyobb félelmem, hogy túlmagyarázom az írásaimat, és bár még nem dolgozom rendszerszinten a sztorimon, már előre stresszelem magam a jövőt illetően. A Chat GPT- vel vannak különös problémáim (teljes mértékben én vagyok a hibás, amiért időnként használom és véleményt kérek tőle!), mert állandóan belém áll, hogy a szövegem túlmagyarázott. Tetszik, hogy odáig jutott a technológia, ahol egy szaros bot, mondja meg mi számít túlírtnak, vagy hogyan kell megfogalmazni egy szöveget normálisan. Chat GPT be like.

„Szerintem egy író életében (elnézést mindenkitől, aki ezen felhördül, de én annak tartom magam, nem profinak, de írónak) nagyon fontos, hogy a mélypontokon át tudjon lendülni, megtalálja a megfelelő eszközt az átlendüléshez.” – Bellango

Nincs miért elnézést kérned. A szitu egyszerű, aki képes felhördülni azon, hogy mások minek látják/ nevezik magukat azoknak tényleg venniük kell egy szatyornyi életet… hamarosan jönnek a JOY napok.

„Nekem Mici tolta az arcomba ezt az eszközt” – Bellango

Szeretem, amikor saját magamra hivatkozhatok egy írásban, mert jól néz ki. Én már annyi mindenkinek próbáltam írással kapcsolatos eszközöket adni, hogy mit és hogyan csináljon mire rájöttem, hogy talán emberek fel sem fogják a mondanivalómat. Egy évvel ezelőtt még én sem fogtam fel semmit abból, amit most csinálok. Sőt egyik nap arra gondoltam, hogy az agyamban egy orbitális ősrobbanás keletkezik, amikor tudatosul bennem a következő eszköz az íráshoz. Megnyílik a következő szint, mint a videójátékokban. Remélem mások is ezt érzik a saját eszközeikkel.

„Az utóbbi rész óta rájöttem, hogy a regényírást pihenőpályára teszem. Nem az én utam. Egyelőre. Sokkal jobban élvezem a novellák világát és nem akarom magam valami olyasmibe hajszolni, ami elveszi az írás iránti szenvedélyemet.” – Bellango

Imádom, hogy ezt mondod, mert így kevésbé érzem magam szarul amiért teljesen beleveszek a világépítésembe. Az ok-okozati láncolat a rendszerépítés, a világ szabályok bővítése, illetve a generációs öröklődés a nagy térkép összeállítás ugyanolyan szenvedéllyel tölt meg, mint téged egy novella. És ha belegondolunk egyikünk útja sem a hagyományos regényekben rejlik, hanem az odavezető ösvényen. Gyűlölöm a lineáris írást, így amikor azt mondod, hogy pihentetsz valami nagyot a szikra megtartásáért, akkor nem érzem a nyomást amiért ugyanezt megteszem. A jelenetekhez, azaz a POV íráshoz is kell az a bizonyos flow, mert különben csak nézem a fehér képernyőt. Tanácsolni tudom, hogy írj annyi novellát amennyit jól esik, azokat is ki lehet adni regényként (majd egyszer).

„Van ebben valami igazán szívfacsaró, hogy lelkironcsnak kellett lennie a múlt emberének, hogy olyasmiket tudjon papírravetni, amit még száz évekkel később is nagy becsben tartanak a művészet kedvelői.” – Bellango

Mégis minden irodalomtanár úgy olvassa fel ezeket a műveket, mintha a legszaftosabb dark romance regény, legfrissebb kúró jelenete lenne.

„Én igyekszem egészséges ember lenni, főként mentálisan, mert a cukorról nem tudok lemondani.” – Bellango

Igen. A cukor. Annyira igyekeztem tőle megválni és mégis lehetetlen. Nem csodálkozom még egyes drogokat is azzal szoktak felütni. A sütés szenvedélyéről, meg képtelen vagyok lemondani. Aki azt mondja, hogy a zero cukor ugyanaz, vagy bármilyen helyettesítő az nagyon kedvesen áltatja magát.

„Az ember ilyen furcsa teremtmény, nem? Mindig akkor akar dolgokat csinálni, mikor rohadtul nincsenek meg hozzá az eszközei meg az ideje.” – Bellango

Jaj, igen. Régebben mindig a munkahelyemen arról fantáziáltam, hogy ha most felmondok mennyi időm lesz arra, amit valóban szeretnék csinálni. Amikor van idő, akkor meg ott van a „majd holnap” halogató spirál. Néha engedni kell annyit, ameddig lecsapoljuk az ötleteinket, különben elkezdődik a tengődés.

„A cím javaslatom: Ön(kényes)kiadások” – Bellango

Megszavazva. Remélem Gizzzmo olvasónk, azt a művet is követni fogja. Vicces lenne, vagy inkább megtisztelő? Nem is tudom.  

Date: 2026/május/11

[tulgondoltam]

Kilencedik epizód - első rész Therapy cover X #Writecast

“Az a legnagyobb félelmem, hogy túlmagyarázom az írásaimat, és bár még nem dolgozom rendszerszinten a sztorimon, már előre stresszelem magam a jövőt illetően.” – Mici

Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy Tolkien húsz oldalon keresztül írt arról, hogy az erdőben a fa mögötti fűszál épp milyen szögben dőlt, mikor arra jártak Frodoék. Na. Mi ez, ha nem túlmagyarázás? Mi ez, ha nem irodalom? Csak a mai trendekbe ez ugye nem annyira fér bele. Az emberek nem szeretnek általánosságban ilyen mélységekbe belemenni, ami 600 oldalas fantasy az is azért annyi, mert a cselekményszál rohadt összetett (néha már erőltetetten). Ha a Gyűrűk Urát vesszük alapul, maga a cselekmény nem volt annnnyira kesze-kusza, csak maga az út volt rohadt hosszú. Ha kivennénk a leíró részeket, máris megtizedelnénk a művet, de akkor vajon lett volna ekkora sikere? Szerintem nem. 

“Én már annyi mindenkinek próbáltam írással kapcsolatos eszközöket adni, hogy mit és hogyan csináljon mire rájöttem, hogy talán emberek fel sem fogják a mondanivalómat.” – Mici

Na meg az akarás. Engem pont akkor kaptál el ezzel, mikor nagyon akartam, hogy működjön az írás. Ez is olyan, mint bármi más, ha az illetőben nincs meg az elhatározás te fejen is állhatsz, az sem fog segíteni.

“A jelenetekhez, azaz a POV íráshoz is kell az a bizonyos flow, mert különben csak nézem a fehér képernyőt.” – Mici

Most ez lehet hülyén fog hangzani, de POV-ból csak úgy tudok írni, ha az a bizonyos kiskapu épp nyitva van az agyamban a karakter felé. Ha be van zárva, hiába rángatom, nem fog kinyílni. Csak hát szar ügy, hogy épp akkor nyílik ki, mikor egyáltalán nincs lehetőségem leülni megírni. Bezzeg ha itt ülnék a gép előtt egész nap.. tuti nem nyílna ki, még résznyire sem.

“Tanácsolni tudom, hogy írj annyi novellát amennyit jól esik…” – Mici

In progress

“Remélem Gizzzmo olvasónk, azt a művet is követni fogja. Vicces lenne, vagy inkább megtisztelő? Nem is tudom.” – Mici

Először azt hittem te vagy a profil mögött. Mondom biztos poénkodsz, hogy rajtunk kívül is olvassa valaki a writecast-et. Gizzzmo, ha ezt olvasod, bocsi, hogy nem hittem el, hogy létezik ember, aki rátalál erre a kezdeményezésre és még el is olvassa, ÉS még inspirálódik is belőle. Köszi nagyon!!

Tegye fel a kezét, akit érdekelne egy olyan projekt, amiben kezdő írók műveit elemeznénk. ÉN!

És a végére egy nem túl vidámkodó kérdés: Mikor érezted magad utoljára csalódottnak? Miért és hogy jöttél ki a csalódottság gödréből?

[therapycover]

Kukoricás rizsa

Therapy Cover X #Writecast 🍄‍🟫🪐

Hatodik epizód - második rész

„Az egész Writecast és a személyem is mondhatni a te szóhányásaiddal elindított univerzum mellékzöngéi vagyunk.” – Bellango

Bizsergető érzés ezt olvasni. Na nem azért, mert egyfolytában „polírozod” az egomat, amikor megdicsérsz, hanem mert működik a katalizátor szerep. Ami kettőnk között zajlik az a mentális teremtés struktúrája, ezért nem hal meg.

„Tökéletes ívet vezettél az elmúlt hét hónapban, taníthatnád a Netflix íróinak, hogyan fejezzenek be valamit úgy, hogy a fogyasztó közönség ne azt érezze, miután elsötétül a képernyő, hogy “ez mi a jó büdös szar volt?” – Bellango

Ez egy kicsit vicces, de pont emiatt nem fejezek be sorozatokat, amiket egyébként sokáig követtem. Kétféle kimenetel van. A stílusos lezárás, ami esetemben egy teljesen reális megoldás volt. Illetve a végletekig elhúzzuk és elbasszuk a teljes ívet borzalom, mert abban van a pénz. Ne adj isten, ha a jövőben egy komoly felfutott író válna belőlem, akkor mindig emlékeztess arra, hogy: A PÉNZ NEM MINDEN és tudni kell időben kiszállni. (Ezen nem aggódom, még évekig nem fenyeget ez a veszély).

„Ahogy olvastam az utolsó sorokat egyfajta elégedettséget éreztem és csak remélni tudom, hogy te is hasonló érzelmekkel publikáltad az utolsó szóhányásodat. De azért bevallom, ahogy írom ezeket a sorokat elkapott egy kisebb keserédes hangulat.” – Bellango

Azt érzem, hogy lekerült a vállamról egy olyan projekt, amit már csak muszájból írtam. Elhatároztam, hogy lezárom, de még hetekig gondolkodtam rajta. A végét tényleg úgy terveztem, hogy lezárjam, másrészt összefoglaljam a saját fejlődési ívemet, és hát ez sikeres volt. A tumblr jobban preferálja a stílusomat a wattpaddel ellentétben. Ezzel a módszerrel szűröm a lángoló elméket a projektekhez. (Ez lehetne egy újabb projekt neve, akár egy különkiadás címe is). 

„Azt hiszem pont ez választ(ana) el minket bármely más emlős élőlénytől, de még nem sikerült megugrani ezt a mércét sem.” – Bellango

Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek, amikor a 21. században, még mindig állatok vs. emberek szaporodási mércéjét elemezzük. Egy szaftos társadalmi pornót lehetne írni ebből, ami egy külön részt elvinne. 

„A napokban olvastam egy cikket amiben az állt, hogy egy kulcsra zárható szobára és anyagi háttérre van szüksége egy alkotni vágyó nőnek, amivel teljes mértékben egyetértek.” – Bellango 

Amikor elkezdtem a Szóhányást, csak erre tudtam gondolni. Egyéb írásaimhoz is idő és helyiség kellett. Végül arra jutottam, hogyha lesz pénzem (és tényleg megtehetem anyagilag), kifogok dolgozni egy rendszert ehhez. Mert sokszor nem az idő a probléma, hanem a háttér. Most már szarok bele és gépelek mások előtt (úgysem tudják mizu), de erre a szintre el kell jutni. A társadalomnak szüksége van egy alkotói házra, amiben szobákat bérelhetnek x órára. A szobában csak ő lesz és a gondolatai. 

„Ha megtehetném, úgy kezdeném a kreatív életutamat, hogy elutaznék valahová, egy eldugott helyre, mondjuk egy erdőbe, egy kőházba és egy hétig csak lesnék ki a fejemből, hagynám, hogy elhiggyem: nincs más dolgom az íráson kívül.” – Bellango

Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy amióta sokat vagyok napközben egyedül és tudom, hogy az éjszaka is így fog eltelni, azóta figyelnem kell magamra, nehogy bedobjam a pánikroham kártyát. Szóval, ha egyszer úgy alakul, hogy bejössz, akkor én kimegyek őrködni. 

„Azt hiszem én az első résznél éreztem hasonlóan, pedig nagyon izgatott voltam a projekt miatt, mégis miközben írtam azt érzetem, hogy hűűű én csak rizsázok itt össze-vissza, van értelme egyáltalán?” – Bellango

A legjobb az egészben, hogy egyáltalán nem látszódott rajtad, vagy a szövegeden. Ez gondolom annak is köszönhető, hogy nem a kezdő írok; kezdő írói álltak össze egy mentális pingpongra. Amúgy a kukoricás rizsa a kedvencem.

„Tőlem elég távol állt ez a fajta írásmód, mielőtt belevágtunk ebbe az egészbe, de úgy érzem így a hatodik rész végénél már egész jól belerázódtam.” – Bellango

Van egy klisé szövegem ilyen helyzetekre. A komfortzónádból ki kell szállnod! – Ezt mondom én, aki évekig nem ment se előre, se hátra. Sokaknak ez az állapot még mindig egy valódi kép. Ellenben ezek a hajnali írások 3:30 -kor, talán elég erősen megcáfolnak mindkettőnket.

 Ja amúgy mondok valami vicceset…

Vicc eset. – április 1 (ma) a szar viccek világnapja! BAZINGA

„Néha ez a problémám, hogy támad egy jó ötletem, de nem írom le mert, “úgysem felejtem el”. Plot twist: elfelejtem.” – Bellango

Ez a Writecast legyen a digitális naptárunk. Amióta elköltöztem még nincs naptáram, és sosem tudom mikor viszik a papírt. Nálatok mikor viszik? Ott is kéthetente? Őszintén lehet jobb lenne, ha a hűtőre írnád fel miket akarsz írni, és ide a bevásárlólistát, legalább tudnám mit főzzek én is. Mert nem lehet minden nap muffint enni!! BAZINGA 

„Nem tudom lenne-e kedved esetleg oda eljönni velem? Hogy előbb lelépjünk és beüljünk meginni valamit a sarki restiben. – Bellango

Mivel diskuráltunk az ötletről, és megbeszéltük, hogy miért NEM lenne alkalmas, így arra gondoltam, hogy maga a dátum nekem tökéletes, kisebb helyszín módosításokkal. A pontos részleteket FAX-on küldöm.

Ui: Resti kifejezéstől úgy érzem magam, mint Petőfi a Pilvaxban. Elég luxi. 

Eddig minden tesztem negatív volt. Mármint nemibetegség, kábszer, alkohol, de a gyümölcs tesztben egy kibaszott paradicsom vagyok. Nálam ez is abszolút negatív, ugyanis a paradicsom egy zöldség. Sóval eszed vagy cukorral? Na ugye. (Ezt a laposföld hívők miatt kénytelen voltam megosztani magamról.)

Date: 2026/április/1

[therapycover]

Dögölj meg Március!

Therapy cover X #Writecast 🍄‍🟫🪐

Ötödik epizód - második rész

Hű! Eltelt egy hét úgy, hogy nem történt semmi, és mégis minden. Hét hónap után sikeresen lezártam a Szóhányást a #26 epizóddal. Őrület volt ez az idő. Minimum úgy érzem magam, mint aki most tért haza Tibetből egy fél éves önismereti expedícióról. Az említett rész utolsó hat pontjáról nagyon sokat tudok mesélni később. Részletesebben kibontani a függőségeket, elemzéseket írni, és gondolatokat építeni. Az a jó a Writecastben, hogy egy életen át lehet írni. Minden nap felkelve, lesznek új érzések, gondolatok, amik szeszélyesen mozgatják a fantáziát.

Izgatott vagyok, ha arra gondolok, hogy évekkel később ez a páros gondolatspirál, lényeges dokumentációkat fog adni arról, hogy hol született meg két alkotó agya. 

Néhány szó arról, hogy ezt a rész már napok óta írom. Huszonöt alkalommal szakadt meg a gondolkodásom, amikor a gondolkodási modellemet elemeztem. Aztán nemes egyszerűséggel nyitottam egy új word lapot, hogy leírjam végre milyen egy orosz dinasztia és hogyan működik Volkov, mint egy patriarcha. Két gondolati multiverzum között, a gázon rotyog a borsófőzelék.

Date:2026/március/13

Egy isteni csoda kellett ahhoz, hogy ismét leüljek és írjak. Nagyon elvagyok maradva ezzel a résszel, és úgy az élet minden területén a többi teendőmmel is. A március nem arról szól, hogy mennyire produktív a hónap, ez most a sodródás és a kételkedés időszaka. Nem arról van szó, hogy nem érzem jól magam, de napi szinten gondolok arra, hogy: „ki vagyok én, ha nem írok?” – Talán nem is kell megválaszolni. Nem tudom.

Azért azon nevettem, amikor Bellango betette az ital kvízt, azt azonnal kitöltöttem. Természeten screent nem csináltam, de egyébként Pálinka voltam. Ez ironikus, mert utálom ezt az italt, és magyar létemre még sosem kóstoltam meg. Senki nem tudott rávenni, semmilyen alkalomkor, hogy én azt a förtelmet nyalogassam. Köszönöm szépen, de kínoztam eleget a gyomrom a tequilás időszakomban.

A biztonság kedvéért újra kitöltöttem a kvízt, most már bor vagyok. A bort is utálom. Belőlem éhen halnak a kocsmárosok.

Bellango te milyen ital vagy? Ajánlom, hogy töltsd ki egyszer, majd egy héttel később is. A bor jellemzője talán közelebb áll hozzám jelenleg és talán ez az oka annak, hogy a kapcsolataim sorba mennek a süllyesztőbe. Tavaly voltam egy borkóstolón, de jobban élveztem a badacsonyi panorámát és a snacket, mint a borokat. Fogalmam sincs mit kell érezni és van egy olyan érzésem, hogy az emberiség fele szintén nem tudja. Egyszerűen csak nem akarnak kimaradni egy fancy programból, amit aztán instára, facebookra és tiktokra posztolnak. (A FOMO jelenséghez, majd később visszatérek). Szórakoztató a szó, amit hiányolok. Nem mindenki gondol annak, mégis napokig tudok magamon nevetni, ez az, ami megkülönböztet engem Sheldon Coopertől.  

„A 23 év alatt lehet, hogy sosem beszéltünk ugyanazon a nyelven, csak én sokáig úgy tettem, mintha kölcsönös lett volna a kommunikáció.” – Bellango

Kevesebb rossz érzés van annál, mint amikor egy hosszú barátságban kiderül, hogy végig egyoldalú élmény volt. A barátságok elvesztése ráébresztett arra, hogy nem mindenhez kell százszálakos érzelmeket kapcsolni. Analitikus szemmel, jóval több energiát és fájdalmat megspórol az ember. Idővel rájöttem, hogy nem is a személyek hiányoznak, hanem az időszak és a verzióm, aki akkor élt. Egy tizenhárom éves barátság után évekig szenvedtem és ez nem fair. Nem is tudom, hogy Gizsa szenvedett-e, bár szerintem nem. Hogyan szenvedhet valaki, aki képes azt mondani négy év közös világépítés és tervezés után, hogy: „Ezt csak miattad csináltam.” – Még mindig tudni akarom, hogy miért csinálta. És valószínűleg sosem fogom megtudni az okát. Egyszerűen alkalmatlan vagyok az „átlagos” barátságokra.

„Irigy voltam és csak később jöttem rá, hogy mekkora balfasz voltam, hogy nem tudtam hálás lenni azért, amiért nem tudtam abban az évben eljutni külföldre, meg úgy igazából sehová. (Egy igen jó dolog állt ennek a hátterében, de a konkrétumokat az olvasó képzeletére bízom)” – Bellango

Talán tényleg nem vagyok szellemileg a toppon, mert minimum négyszer kellett elolvasnom, hogy mit írtál ide. Nagy nehezen felfogtam, hogy „mire gondol a költő.” A téma mindig a FOMO jelenség. Régebben sportot űztem abból, hogy azt mondtam nem megyek, majd nem hívtak. Egyrészt élveztem, hogy nem kell mennem, másrészt rettegtem, hogy kimaradok valamiből. Néha még érzem ezt a családi eseményeknél, ami persze keveredhet minimális bűntudattal is.

(Ha ez most podcast lenne, akkor élőadásban néztétek volna végig, ahogy az utolsó mondat után lecsapom a laptop tetejét és egy órán át tartó sírásban kötök ki. Érdekesek az érzelmek, amik egy alkalommal kiborítanak, azok négy nappal később csak annyit váltanak ki belőlünk, hogy: „meh”) – Elég gyors a feldolgozási készségem, vagy csak tényleg elfogadtam, hogy nem irányíthatok mindent.

„Az elfogadás harmóniát hoz a mindennapokba és én elfogadtam a múltat, elfogadom a jelent, és elfogadom azt is, amit a jövő tartogat. A különbség csak az, hogy a jövőre még van ráhatásom, a múltra pedig már nincs.” – Bellango

Örülök, hogy ezt írtad, mert pont erre volt szükségem. Az elfogadás egy opció, mindenre, amivel már nem tudunk dolgozni, mert többé nem rajtunk áll. Ezt még gyakorolnom kell, és talán az egész emberiségnek egyaránt. 

„Nagyon remélem, hogy igaza lesz azoknak a jövendöléseknek, miszerint a Millenial és GenZ generiáció fogja felnevelni azt a generációt, akik a történelem során a legegészségesebb mentális állapottal fognak rendelkezni. Négy generációval később lehet el fogjuk érni, hogy kevesebb legyen a mentálisan sérült ember, mint az egészséges.” – Bellango

Sokat dolgozom a karakter pszichológiával, mert élvezem, hogy családfákat és élet modelleket tudok létrehozni. Az első „évadban” (ha lehet ezt így mondani), még nagyon erősen figyeltem, hogy a világomon belül is a GenX-et és a GenZ-ket külön szedjem, más módszerekkel forgassam az életüket. Fikción belül, létrehoztam a saját életutamat, karakterekre lebontva és megfigyeltem, mik a lehetséges utak ahhoz, hogy egy teljes generáció „egészséges” legyen. Jelenleg már dolgozom a „második” és a „harmadik” évaddal is, mint mintázatok és ráhatások. A tapasztalom az, hogy nem lesz sosem egészséges generáció, csak maga a trauma alakul át. A traumák felszakításában először a szülőknek kellene meggyógyulni, aztán gyereket vállalni. A sima szaporodásból eddig még nem történtek csodák. Én például úgy teszek a transzgenerációs felszabadulás ellen, hogy tudatosan nem vállalok gyereket, mert nem érzem azt, hogy nekem szükségem lenne erre. A jövőre nézve nem fog elmúlni, csak keveredik az „easy” neveléssel, úgyhogy majd meglátjuk.

„Azt gondolom bármit sikeressé tudsz tenni azzal az elszántsággal és háttérmelóval, amit eddig láthattam tőled. Idő kell mindenhez és az emberek nem szeretnek várni, ha valamit kitalálnak, már másnap várják a visszaigazolást, a progresst.” – Bellango

Jobb és rosszabb napok. Az a sok poszt, amit láttam tiktok-on és instán, hogy „amikor nehéz volt akkor is kitartottam” stb. Na, vajon ők mire gondoltak? Mert azt soha senki nem mondta ki. Én kurvára azt érzem, hogy egyszer elkap egy lendület és akkor mindent szeretnék csinálni. Dekor, Writecast, AP, Sims, tanulás és mellette még háziasszony teendőimet is. (Még szerencse, hogy nem vagyok asszony). És akkor a hullám véget ér, elmegy az összes lelkesedés az életkedvemmel együtt. Megjelenik a „majd holnap megcsinálom” halogató rémálom, ami hetekig is eltarthat.

Nem fogom titkolni, de ezt a részt utáltam megírni. Lassan három hete bent rohadt a docs-ban és teljesen elveszett a lelkesedésem iránta, de legalább felfűtött a lelkiismeret furdalás is. A tiktok-on megfertőzött egy Mindfluencer nő, aki váltig állította, hogy ez a hónap a rákoknak az önsajnáltatásról szól, míg az oroszlánok, most találják meg a társaikat, akikkel hosszútávon építkezhetnek. Nem hiszek a spiri dolgokban, kb azóta, hogy a kaparós sorsjeggyel is alig nyerem ki azt a háromszáz forintot, viszont itt a szenny erősen rátelepedett a gondolataimra. Így utólag olvasva, teljesen látszik mikor milyen életkedvemmel írtam ezt a részt.

Mindenesetre köszönöm a kedves szavakat! 

„Azóta már írtál egy novellát (ami piros betűs nap!!). Gondolkodtál azon, hogy esetleg írj egy újabbat? Én, mint “nagy” novellás, mindig azt érzem, ha épp nincs a kezem alatt egy alakuló novella sztori, hogy elvesztegetett idő, ami nyilván teljesen hülyeség. Nekem ez az egyik függőségem, hogy tudjak valami olyan történetet kreálni, amivel pályázhatok valahová, amivel - ha csak maroknyi emberben is - meg tudok mozgatni valamit.” – Bellango

Érdekes kapcsolatom van a novellával. Az elmúlt hetekben, felröppent egy kósza gondolat, hogy igen bele kellene állni az írásba. A fókusz megtartása érdekében mindenképpen hatásos lenne, amire szükségem van hosszútávon. Rövid sztorik írásában segítségre van szükségem. Az agyam úgy viselkedik, mintha ez egy kötelező iskolai fogalmazás lenne, és egyszerűen nem csinálja végig. Ez persze fejben dől el, amit már te is kiemeltél ennek a résznek az első részében. Gondolkoztam egy sztorin, méghozzá azon, hogy: öt koktél egy éjszaka. A nő egy férfit keres, azt, akivel egyszer már találkozott. Spoiler (A nő vak, vagy nagyon gyengénlátó), ez fejlesztené az írói készség azon oldalát, ahol nem magyarázunk, hanem érzésekből írunk. Jó gyakorlat lenne, csak hát győzzem kivárni.

Bellango, ha van kedved megírhatod, én szívesen elolvasom!

VALAMI RANDOM GONDOLAT:

Szerintem kéne találkoznunk egyszer a jövőben, mert az agyam kezdi azt érezni, hogy egy bottal beszélek. Az AI legjobb frissítésével. Majd úgy teszünk mintha „közönség tali” lenne (úgyis csak mi olvassuk magunkat xd).

Levélben adott válaszodat várom, három nap múlva, pirkadatkor kelet felől.   

Kérlek ezt töltsd ki, nagyon kivi vagyok: Gyümölcs kvíz: Milyen gyümölcs vagyok én? | Őrült kvíz! 

[tulgondoltam]

Hetedik epizód - első rész

Azért az elég komoly, hogy máris április van. Eltelt negyedév 2026-ból. Januárban azt gondolja az ember, mikor a fogadalmakat nyálazza egymás után, hogy RENGETEG idő van arra, hogy eleget tegyen ezeknek az esküknek. Az jutott erről eszembe, mikor kilencedikben a legeslegelső töri órán megszólalt a tanárnő: “Nyakunkon az érettségi!” Az egész osztály röhögésben tört ki a nonszensz kijelentés hallatán. Aztán nagyokat pislogtunk, mikor az érettségin ülve konstatáltuk, hogy rohadtul igaza volt. A napok hosszúak, az évek rövidek.

“Azt érzem, hogy lekerült a vállamról egy olyan projekt, amit már csak muszájból írtam. Elhatároztam, hogy lezárom, de még hetekig gondolkodtam rajta. – Mici”

Ez a mondat elindított egy gondolatfolyamot: vajon ha már teherként gondolok egy sztorira, akkor mindenképp le kell zárni? Vagy ha elég kitartó vagyok, akkor át tudom magam tolni ezen az érzésen, felül tudok rajta kerekedni, hogy befejezzem? Nem sok hosszú történetet írtam eddig, talán hármat. Abból egyet írtam meg elejétől a végéig. Azt viszont kijelenthetem, hogy egy velős történethez muszáj, hogy legyen az emberben kitartás. Nehéz eldönteni, hogy hol végződik a kitartást és hol kezdődik az erőltetés.

“Egy szaftos társadalmi pornót lehetne írni ebből, ami egy külön részt elvinne. – Mici”

Tényleg szeretnék megtanulni az állatok nyelvén. Nem lepne meg, ha kiderülne, mennyivel civilizáltabban állnak egyes dolgokhoz. Mondjuk a szaporodás lehet nem tartozik ezek közé.

“Létezik könyvtár tágas helyekkel, de privát alkotói térség miért nem? – Mici”

Gondolom azt feltételezik, hogy ez legtöbbeknek otthoni kereteken belül megadatik. Bár a mai ingatlan piacnak köszönhetően sokaknak még az otthon fogalma is elérhetetlen, aztán, hogy az hány szobás vagy összkomfortos-e, már csak részletkérdés. #köszi3százalékos #köszicsok

“Amúgy a kukoricás rizsa a kedvencem. – Mici”                                             

Micsoda meglepetés, hogy nekem is az a kedvencem! 

“Ez a Writecast legyen a digitális naptárunk. Amióta elköltöztem még nincs naptáram, és sosem tudom mikor viszik a papírt. Nálatok mikor viszik? Ott is kéthetente? Őszintén lehet jobb lenne, ha a hűtőre írnád fel miket akarsz írni, és ide a bevásárlólistát, legalább tudnám mit főzzek én is. Mert nem lehet minden nap muffint enni!! BAZINGA – Mici”   

Beváráslólista:

1 hét szabadidő

24 óra magány

30 perc meditálás

1 ütős ihlet egy májusi határidejű pályázatra     

Nálunk is két hetente viszik a papírt és már most éppen kifolyik a kukából a szelektív hulladék. Nem értem miért nem lehet heti szinten szállítani. Bár ez a szelektív hulladékgyűjtés is nagyjából arról szól, hogy nyomjuk rá a kis emberre a felelősség terhét: ha nem gyűjtöd külön a papírt a többitől, előbb omlik össze a bolygó ökoszisztémája.                  

“Ui: Resti kifejezéstől úgy érzem magam, mint Petőfi a Pilvaxban. Elég luxi.”          

Az nem tudom mennyire abnormális, hogy már az outfitet is kitaláltam, miben jelennék meg a két személyes író talira, csak hogy passzoljon ehhez a Pilvaxos vibehoz. Ideje előkapni a bölcsész szetteket. Hosszú ballonkabát, svájci sapka, bőr bakancs, egy kötet Pilinszky összessel a hónom alatt.                                

“Eddig minden tesztem negatív volt. Mármint nemibetegség, kábszer, alkohol, de a gyümölcs tesztben egy kibaszott paradicsom vagyok. Nálam ez is abszolút negatív, ugyanis a paradicsom egy zöldség. – Mici” 

Szerintem még sosem volt ilyen igaz egyik teszt végeredménye sem, mint a paradicsomos. Minden szava rád illik és az is vicces, hogy a gyümölcs világban te fogod magad és inkább zöldség leszel. Sokáig nem szerettem a paradicsomot, szerintem már 25 is elmúltam mire rájöttem, hogy milyen finom, főleg ha koktélpari, az olykor tényleg annyira édes, hogy gyümölcsnek is elmenne.

“Ez gondolom annak is köszönhető, hogy nem a kezdő írok; kezdő írói álltak össze egy mentális pingpongra." – Mici

Ha már kezdő írók: találjuk ki a kritikával foglalkozó rovatunk címét!

[tulgondoltam]

Therapy Cover X #Writecast

Nyolcadik epizód – első rész

Emlékeztetnem kell magam minden egyes alkalommal, amikor elkezdek egy részt írni, hogy itt nincsenek elvárások, azt írok ide, ami éppen eszembe jut, nem kell túldimenzionálni. Ezt még szokom. Mert általában mindent túldimenzionálok. Ha megkérnek, hogy írjak egy egyszerű bemutatkozást, azt is megcsavarom háromszor, aztán lesek, hogy a visszajelzés a következő: nem erre gondoltunk. 

Akkor most éppen azt szeretném ideírni, hogy a flow írás igenis elősegíti az alkotói fejlődést. Igaz a tervezettnél kevesebbszer tudok a Writecasttel foglalkozni, de határozottan állítom, hogy az első epizód óta írt egyéb írásaimhoz hozzájárult a projekt. Szerintem egy író életében (elnézést mindenkitől, aki ezen felhördül, de én annak tartom magam, nem profinak, de írónak) nagyon fontos, hogy a mélypontokon át tudjon lendülni, megtalálja a megfelelő eszközt az átlendüléshez. Nekem Mici tolta az arcomba ezt az eszközt, amit azóta igyekszem használni és saját szájízem szerint alakítani.

“Remélem mindenkinek jól teltek a húsvéti ünnepek. Utólag is kellemes együtt töltött POLITIKAMENTES, perceket kívánok! “ – Mici

Az utóbbi pár hét minden, csak nem politikamentes. Ehhez csak annyit fűznék hozzá röviden: Mindenkinek boldog rendszerváltást kívánok!! zászló zászló szív szív

“Ez attól függ, hogy mi a sztori és milyen típus. Ha a regényed alapjáról beszélsz, akkor érdemes írnod a timelinet, és felfűzni, hogy miket szeretnél megírni, illetve miket írtál meg.” – Mici

Az utóbbi rész óta rájöttem, hogy a regényírást pihenőpályára teszem. Nem az én utam. Egyelőre. Sokkal jobban élvezem a novellák világát és nem akarom magam valami olyasmibe hajszolni, ami elveszi az írás iránti szenvedélyemet. Talán emiatt nem is baj, ha soha nem ez lesz a kenyérkereseti forrásom. Ha az ember a hobbiját munkává kovácsolja előbb utóbb megutálja azt, nem?

“Nem tudom magam elképzelni egy írói talin, alkohol nélkül.” – Mici

Ezen a mondaton egyként felhördült az összes szépirodalmi kör. Pedig nem kell képmutatónak lenni, az összes nagy név használt valami szert, élt alkohollal és az összes úgy pöfékelt, mint a gyárkémény. Legtöbbjük nem is élt túl sokáig. Van ebben valami igazán szívfacsaró, hogy lelkironcsnak kellett lennie a múlt emberének, hogy olyasmiket tudjon papírravetni, amit még száz évekkel később is nagy becsben tartanak a művészet kedvelői. Én igyekszem egészséges ember lenni, főként mentálisan, mert a cukorról nem tudok lemondani. De azt meg kell hagyni, hogy egy pohár bor után teljesen másképp nézek az üresen megnyitott word dokumentumra, mint egy pohár víz után. 

“Most meg fogsz lepődni, de a paradicsomnak vagina íze van vagy a vaginának van paradicsom íze.” – Mici

Plusz egy ok, amiért jobban kedvelem a női nemet, mint az erősebbiket.

“A gyöngyszemet a végére hagytam. Volt egy jó ötletem amikor ezt a részt elolvastam tőled. Szerinted tudom, hogy mire gondoltam?” – Mici

Ezt a felvetést el is felejtettem idő közben, pedig nagyon csinálnám!! Ha egész nap ilyesmivel tudnék foglalkozni már lehet itt sem a nyolcadik részt írnám, hanem a huszonnyolcadikat. Ostorozom magam, hogy amíg lett volna lehetőségem több időt fordítani az írásra, addig nem tettem. Az ember ilyen furcsa teremtmény, nem? Mindig akkor akar dolgokat csinálni, mikor rohadtul nincsenek meg hozzá az eszközei, meg az ideje. Szeretünk úgy élni, hogy valami ne klappoljon teljesen. Hiszen, ha minden klappolna, nem lehetne yappingolni. Az emberek mozgatórugója a yappingolás. El is gondolkodtam mi lesz, ha itt pár évtizeden belül normálisan fognak működni az országban a dolgok. Normális egészségügy? Színvonalas oktatás? Használható vasúthálózat? Támogató szociális háló? A magyar ember nincs felkészülve arra, hogy valamin ne lehessen bosszankodni. 

A cím javaslatom: Ön(kényes)kiadások

[therapycover]

A vagina paradicsom ízű!

Therapy cover X #Writecast 🍄‍🟫🪐

Hetedik epizód - második rész

Remélem mindenkinek jól teltek a húsvéti ünnepek. Utólag is kellemes együtt töltött POLITIKAMENTES, perceket kívánok! (Ezt csak azért írtam bele, mert ha most sokan olvasnátok biztos rosszul esett volna, hogy olyan nyomorékul posztolunk időnként, hogy még köszöntést sem írtunk. Hupsz.) És ha már percek, akkor…

„Eltelt negyedév 2026-ból. Januárban azt gondolja az ember, mikor a fogadalmakat nyálazza egymás után, hogy RENGETEG idő van arra, hogy eleget tegyen ezeknek az esküknek.” – Bellango

Hát egy kicsit be vagyok szarva most, hogy ezt leírtad. Elsősorban nagyok sok mindent terveztem erre az évre, aminek a negyede már elment. Egy kicsit aggódom azért, amiért láthatatlan munkákat végzem, még azok ellenére is, hogy ez később hasznos lehet. Olyan szörnyű, hogy időnként belekezdek dolgokba, és nem jönnek össze (konkrétan semmi). Biztos ennek is megvan a miértje. Kár, hogy a valóságban nem vagyok ennyire produktív, vagy fele ennyire sem.

„Ez a mondat elindított egy gondolatfolyamot: vajon, ha már teherként gondolok egy sztorira, akkor mindenképp le kell zárni? Vagy ha elég kitartó vagyok, akkor át tudom magam tolni ezen az érzésen, felül tudok rajta kerekedni, hogy befejezzem?” – Bellango

Ez attól függ, hogy mi a sztori és milyen típus. Ha a regényed alapjáról beszélsz, akkor érdemes írnod a timelinet, és felfűzni, hogy miket szeretnél megírni, illetve miket írtál meg. A Szóhányás azért volt más, mert csak a saját gondolataim szemetese volt. Az abból jövő energiát, meg akartam menteni, hogy itt fel tudjam használni (ja, meg untam már az okoskodást).

„Tényleg szeretnék megtanulni az állatok nyelvén. Nem lepne meg, ha kiderülne, mennyivel civilizáltabban állnak egyes dolgokhoz.” – Bellango

Jöjjön egy kis spiri idő. Egyik nap arra gondoltam, (amikor egy családtagot hallgattam a húsvéti ebédnél), hogy létezik Indiában a pálmaleveles jóslás. Háromezer évvel visszamenőleg már tudták, hogy kik lesznek azok, akik majd most hinni fognak ebben, és azoknak megírták a sorsát. Többet is, mert több kimenet létezik. Elvileg van az alapnyelv, azt lefordítják angolra és azt a saját nyelvedre. Ez több kérdést is felvet igen. Nem akartam rosszindulatú összeesküvés elméletet gyártani az alapból több sebből vérző sztorihoz, így csak arra gondoltam, hogy: Az állatok egy szervezetben működnek, akik figyelik az emberi fajt. Bezzeg, ha én mondom hülyének néznek.

„Gondolom azt feltételezik, hogy ez legtöbbeknek otthoni kereteken belül megadatik.” – Bellango

Nem tudom, nem akarok feministáskodni, viszont ez egy évszázados „női probléma”, tehát teljesen érdektelen a világban. Egy férfi írónak valószínűleg nem feltétlen kiváltsága, hogy egy random épületben kelljen dolgoznia, mert otthon is megteremti magának a légkört. Az viszont nagyon érdekes, hogy millióan feszülnek ebben világszerte és még sem találtunk erre átfogó megoldást. (Ha valaki tudja, hogy ez létezik az világosítson fel.) Néha, csak összeülnék alkotókkal egy meetingre, miközben egy ötlet ládába dobálunk javaslatokat, hogyan könnyítsük meg a jövő generáció életét. Igazából a fejemben, ezt minden nap csinálom.

„Micsoda meglepetés, hogy nekem is az a kedvencem!” – Bellango

Ha már gasztronómiai szokásainkról írunk, akkor tudnod kell, hogy sokáig elutasítottam a rizst, mert nem vagyok kínai. A kukoricás rizs vagy rizibizi (ki minek mondja), ennek a teljes ellentéte. Úgy passzol egymáshoz, mint sajthoz a gulyáskrém. Ja, amúgy külön listát tudnék írni arról, hogy milyen kajákat eszem, amire mások csak wtf fejjel néznek. Nem vagyok oda a hidegtálért, csak azért eszem, mert van rajta gulyáskrémes sajt és petrezselyem, ez az abszolút comfort snack számomra, illetve a kígyóuborka.

„Nem értem miért nem lehet heti szinten szállítani. Bár ez a szelektív hulladékgyűjtés is nagyjából arról szól, hogy nyomjuk rá a kis emberre a felelősség terhét.” – Bellango

Engem csak az basz fel, hogy szelektálva gyűjtünk, aztán a szeméttelepen meg összeöntik. Akkor minek? A másik, ami nagyon irritáló, hogy egyes helyeken csak annyit visznek el, amennyi a kukába belefér és ha mellé teszel egy pici zsákot ott hagyják. Elviszik, ha adsz nekik pénzt. Őszintén nem vagyok fukar, de kb 200ft-ot adnék azért, hogy felvegye azt a nyomorék zsákot és elvigye a többivel. Tehát akkor hol a tudatos környezetbarátság? Egyetlen egy jó dolog van abban, amiért Európa környezettudatosságra hajt, ettől civilizáltabban érzem magam. Ennyi. Lehet azon vitatkozni, hogy kik miatt döglenek ki a jegesmedvék vagy az élővilág.

„Az nem tudom mennyire abnormális, hogy már az outfitet is kitaláltam, miben jelennék meg a két személyes író talira, csak hogy passzoljon ehhez a Pilvaxos vibehoz. Ideje előkapni a bölcsész szetteket. Hosszú ballonkabát, svájci sapka, bőr bakancs, egy kötet Pilinszky összessel a hónom alatt. „ – Bellango

Innen kell megtudnom, hogy nem vagyok bölcsész vibe? és soha nem is voltam. Nem tudom magam elképzelni egy írói talin, alkohol nélkül. Valószínűleg olyan outfitet választanék, amitől az aurám farmol. Amiket felsoroltál azokból egyik darabom sincs meg. 

„Sokáig nem szerettem a paradicsomot, szerintem már 25 is elmúltam mire rájöttem, hogy milyen finom, főleg, ha koktélpari, az olykor tényleg annyira édes, hogy gyümölcsnek is elmenne.” – Bellango

Most meg fogsz lepődni, de a paradicsomnak vagina íze van vagy a vaginának van paradicsom íze. Azt, hogy ezt honnan tudom, az már részletkérdés. (Fiatalság bolondság.) A koktél paradicsom tényleg édes és van benne valami nagyon finom íz, föld vagy napsütés. Arról beszélek, ami a kertedben nő egy palántáról, vagy a teraszod balkonjából. Imádom azokat a paradicsomokat, amiket leszakítok az ágról, megtörlöm a pólómba és a napsütötte melegen megeszem. A nagyszüleim kertjében mindig volt paradicsom, és minden reggel ezzel fogadtak a szomszédban. Ez egy életérzés.

,,Ha már kezdő írók: találjuk ki a kritikával foglalkozó rovatunk címét!” - Bellango

A gyöngyszemet a végére hagytam. Volt egy jó ötletem amikor ezt a részt elolvastam tőled. Szerinted tudom, hogy mire gondoltam? Komolyan írnom kell egy naplót minden nap az aktuális gondolataimról. Régebben is csináltam ilyet, csak az unalmas és panaszkodó vibe-ra épült, ellenben most több rendszert érzek magamban. A címre még visszatérünk. 

Date: 2026/április

[tulgondoltam]

THERAPY Cover 

X 

#writecast

Első epizód - első rész

Több platformon szembe jött már a jelenség, hogy kettő alkotni vágyó ember összefog és írnak közönösen egy történetet. Egy kisregényt, vagy egy hosszú trilógiát. Valahogy sosem értettem, hogy ez hogy képes működni. Ha én írok valamit, akkor az csak az én fejemben lehet jó, csak én lehetek képes kigondolni úgy a szálakat, hogy meg legyek vele elégedve. (és legtöbbször még úgysem) Az élet azonban időről-időre szeret tréfát űzni azokból a kőbe vésett (legalábbis annak vélt) meggyőződéseimről, amik aztán 180 fokos fordulatot vesznek. Mindezt olyan nemes egyszerűséggel hajtja végre az “élet”, vagy nevezzük bárminek, ok-okozati sorozatnak, sorsnak, a csillagok együttállásának, hogy már csak akkor veszem észre a furmányos közbenjárást, amikor írom az első sorait @farosmici-vel közösen megálmodott, #writecast névre keresztelt, szellemi adok-kapok játékának nyitányát. Nem is olyan régen botlottunk egymásba, hogy hogyan, az majd legyen egy következő bejegyzés témája. 

Mindenesetre felnyitotta a szememet azzal kapcsolatban, hogy lehet az írásra másképp is tekinteni, aminek most itt a kézzelfogható bizonyítéka: közösen írunk valamit. Bármit, mindent, semmit, ezt is - azt is, szomorút, vicceset, groteszket. 

“Írj azért, mert jól esik és ne tedd elvárássá, különben úgy jársz, mint én.” 

@farosmici szóhányásainak első olyan mondata, amire azt mondtam: 

NA EZ!

Nekem mindig is elvárás volt magammal kapcsolatban, hogy ha írok, akkor az azonnal legyen tökéletes, azonnal legyen olyan minőségű, ami mehet a nyomdába, majd ki a könyvespolcra. Na, ilyen, nem létezik. Szóval ideje volt elengednem azokat az kritériumokat magammal szemben, amik irreálisak. És nem azért, mert nem vagyok rá képes. Az vagyok. Idővel és nem azonnal.

Ez a másik, (többek között) amivel megbékéltem azóta, hogy összeütköztünk az online tér fostengerében, hogy nem baj, ha 5 év múlva jön össze amit elterveztem, sőt. Az 5 évvel idősebb énem, már mennyivel több mindent fog másképp látni, mint a mostani. Kicsit azért be vagyok szarva, hogy elmúltam 30 éves és nem vagyok sikeres úgy igazán semmiben. Ülök a kis irodámban, nyomkodom a billentyűzetet, írkálok az excelben. Bekebelezett a rendszer és én bele is simultam ebbe a helyzetbe. És ettől nem érzem jól magam. Nem érzem jól magam, hogy ennyi az élet. Mert nem ennyi, csak ki kell rúgni annak a kibaszott comfort zone-nak a falát és máris rájössz, hogy nem is zónákra van osztva az a bizonyos, hanem terekre, aminek te szabhatod meg, hogy hol lehetnek a határai.

“Aki gyűlöli a small talkot, az sikítva fog menekülni az emberek elől.” – Mici

Vicces, hogy már akarva, akaratlanul olyan bejegyzéseket írtunk, egymástól függetlenül, ami azonos frekvencián rezonál. Mikor először olvastam ezt a szóhányást, nem gondoltam, hogy vissza fog még térni és lesznek szálak, amiket össze tudok majd kötni. Nem tudom, van-e olyan kifejezés, hogy “big talk”, de azt hiszem, ha lenne ellentéte a small talknak, akkor a @farosmici -vel folytatott eszmecserék, pontosan azok lennének.

“Egy olyan fejezet kezdődik, ami után azt mondom:..” – Mici

:ha egyszer megkérdezik, hogy honnan indultunk, azt mondom majd: innen.