Kilencedik epizód - első rész Therapy cover X #Writecast
“Az a legnagyobb félelmem, hogy túlmagyarázom az írásaimat, és bár még nem dolgozom rendszerszinten a sztorimon, már előre stresszelem magam a jövőt illetően.” – Mici
Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy Tolkien húsz oldalon keresztül írt arról, hogy az erdőben a fa mögötti fűszál épp milyen szögben dőlt, mikor arra jártak Frodoék. Na. Mi ez, ha nem túlmagyarázás? Mi ez, ha nem irodalom? Csak a mai trendekbe ez ugye nem annyira fér bele. Az emberek nem szeretnek általánosságban ilyen mélységekbe belemenni, ami 600 oldalas fantasy az is azért annyi, mert a cselekményszál rohadt összetett (néha már erőltetetten). Ha a Gyűrűk Urát vesszük alapul, maga a cselekmény nem volt annnnyira kesze-kusza, csak maga az út volt rohadt hosszú. Ha kivennénk a leíró részeket, máris megtizedelnénk a művet, de akkor vajon lett volna ekkora sikere? Szerintem nem.
“Én már annyi mindenkinek próbáltam írással kapcsolatos eszközöket adni, hogy mit és hogyan csináljon mire rájöttem, hogy talán emberek fel sem fogják a mondanivalómat.” – Mici
Na meg az akarás. Engem pont akkor kaptál el ezzel, mikor nagyon akartam, hogy működjön az írás. Ez is olyan, mint bármi más, ha az illetőben nincs meg az elhatározás te fejen is állhatsz, az sem fog segíteni.
“A jelenetekhez, azaz a POV íráshoz is kell az a bizonyos flow, mert különben csak nézem a fehér képernyőt.” – Mici
Most ez lehet hülyén fog hangzani, de POV-ból csak úgy tudok írni, ha az a bizonyos kiskapu épp nyitva van az agyamban a karakter felé. Ha be van zárva, hiába rángatom, nem fog kinyílni. Csak hát szar ügy, hogy épp akkor nyílik ki, mikor egyáltalán nincs lehetőségem leülni megírni. Bezzeg ha itt ülnék a gép előtt egész nap.. tuti nem nyílna ki, még résznyire sem.
“Tanácsolni tudom, hogy írj annyi novellát amennyit jól esik…” – Mici
In progress
“Remélem Gizzzmo olvasónk, azt a művet is követni fogja. Vicces lenne, vagy inkább megtisztelő? Nem is tudom.” – Mici
Először azt hittem te vagy a profil mögött. Mondom biztos poénkodsz, hogy rajtunk kívül is olvassa valaki a writecast-et. Gizzzmo, ha ezt olvasod, bocsi, hogy nem hittem el, hogy létezik ember, aki rátalál erre a kezdeményezésre és még el is olvassa, ÉS még inspirálódik is belőle. Köszi nagyon!!
Tegye fel a kezét, akit érdekelne egy olyan projekt, amiben kezdő írók műveit elemeznénk. ÉN!
És a végére egy nem túl vidámkodó kérdés: Mikor érezted magad utoljára csalódottnak? Miért és hogy jöttél ki a csalódottság gödréből?
