Allahábád/Prajágrádzs/Ilahábád/Prajág a világ legnagyobb bucsujáróhelye .
A Kumbh Mélá nevű bucsut 12 évente rendezik meg itt - meg még 3 másik városban (más években), de az itteni a legnagyobb. Ezeknek darabja kb 6 hétig tart, és akár 120 millió (százhúszmillió) zarándokot is vonz. A látogatószám napi rekordját a Kumbh Mélá 2019-es kiadása tartja 50 millió (ötvenmillió) látogatóval.
Allahábád/Prajágrádzs/Ilahábád/Prajág azért ilyen fontos, mert itt folyik össze a hinduizmus három legszentebb folyója, a Gangesz, a Jamuná és a Szaraszvatí. Mondjuk ezek közül csak az első kettő látható fizikai valójában, a harmadik egy "mennyei" - más források szerint "földalatti" - folyó; szóval mindenesetre csak ilyen spirituális síkon létezik. (Ez egy csomó találgatásra ad alkalmat azzal kapcsolatban, hogy melyik lehetett az a hely, ahol indiai inváziójuk letelepedésük előtt az árják a Védák népe élhetett. Mármint több történész szerint valszeg egy olyan helyen éltek korábban, ahol valóban három - valódi - folyó folyik össze, és aztán onnan hozhatták magukkal a folyóneveket. Találtak is egy ilyen helyet Afganisztánban.)
Szóval kicsit homályos a dolog eredete, de az biztos, hogy ez a folyóösszefolyás nagyon-nagyon (ismétlem: nagyon) szent. Ezért is tud a kereskedelmileg legsikeresebb bucsuknak helyet adni.
A következő Kumbh Mélá jövőre lesz, de kiderült, hogy a Kumbh Mélá nélküli években is szoktak bucsukat rendezni (persze sokkal kevésbé grandiózus méretekben), Mágh Mélá néven, január közepétől. Ráadásul ez már aránylag régi hagyomány, kb 2000 éves. Úgyhogy, gondoltam, megnézem az idei bucsu első napját. Szerencsére alig voltak, délután 5-ig csak kb félmillió ember jelent meg.
Az ünnepségsorozat hajnali fürdőzéssel kezdődött a két (három?) folyó találkozásánál.
Állítólag a szent folyók vize lemossa a bűnöket, így az sem tartotta vissza a bűnös híveket, hogy a levegő is meg valószínűleg a víz is kb 10 fokos lehetett. Idefelé a vonaton mondtam az utastársaimnak, hogy az hétszentség, hogy én bele nem megyek ebbe a vízbe, mire az amúgy nagyon aranyos indiaiak kivételesen annyira kiakadtak, hogy olyanokat mondtak, hogy mi vagy te, kisgyerek?
Amúgy kb olyan a rendezvény, mint a Diáksziget, csak koncertek nélkül. De itt is vannak fura hippik.