Játszmák (nagyon hosszú, és ez még nem is az egész)
A játszmák át meg átszövik az életünket, de nagyon nehéz meghatározni, hogy mi a különbség játszma és megszokás, játszma és patológikus viselkedés, játszma és együttműködés között (merthogy vannak pozitívnak nevezett játszmák). Egyetlen dolog biztos, a játszmához mindig több ember kell. Egyedül nem lehet játszmázni. Valamikor régen a megszállottja voltam Eric Berne játszmaelméletének, de a vége az lett, hogy annyira belebonyolódtam a játszmaleírásokba és elnevezésekbe (amiknek szerintem semmi közük a zajló eseményekhez, valami szar fordítások lehetnek vagy nagyon elvont asszociációk), játszmák kibogozásba és kikódolásba, hogy végül félreraktam a dolgot. A tranzakcióanalízishez kell az a végzettség ami megadja a kellő magabiztosságot (és arroganciát), különben csak okoskodás és a bogozása könnyen tévútra vezet. Úgyhogy ezeket a dolgokat most csak ideokoskodom: Mi játszma? Olyan verbális vagy nonverbális párbeszédek (a nonverbálist csak én veszem bele, mert szerintem az is van), ami rendszeresen ismétlődik egy azonos forgatókönyv szerint. Egyszerű példa: barátod egyértelműen és jól láthatóan rosszkedvű. Nem bírod tovább, mert bár ezerszer ismétlődött meg, hogy megkérdezted mi a baj, erre ő dühösen közölte, hogy semmi és ne baszogasd, semmi baja nincs, hát nem bírod tovább (kellesz a játszmához vagyis addig fog egyre fokozottabb rosszkedvű jeleket leadni amíg meg nem törsz) és meg nem kérdezed, hogy mi a baj. innentől a szokásos forma zajlik. – Miért kéne, hogy bajom legyen, miért hiszed MINDIG/MEGINT*, hogy bajom van. Miért kéne folyton vigyorognom, neked ez a MÁNIÁD*. Reakció: 1. elmész te a kurva anyádba, hülye fasz. (harag, szakítás, vagy pár nap nem beszélés) 2. Nade én csak megkérdeztem mert úgy tűnt, én csak segíteni akartam, nem értem miért vagy mérges én nem csináltam semmit!!! Ez a második tovább húzza a játszmát, de attól nagyszerű, hogy lehetőséget ad a játszma kezdeményezőjének, hogy további agresszióval mégtöbb frusztrációtól szabaduljon meg. Ha lefordítom, a dolog valójában így néz ki: – Kurva szarul vagyok, ez nyom, az nyom, magam sem tudom, minden bajom van, fogalmam sincs hogy beszélhetnék róla. – Törődni akarok veled, de rettegek tőle, hogy velem van bajod, remélem nem csináltam semmi rosszat. (hoppá, na ő sincs rendben) – Bajom van én most nem tudok a te félelmeiddel foglalkozni. Inkább egyedül akarok lenni, amíg megoldom. – Rendben, akkor legyél egyedül. (menj a picsába!) A folytatás a figyelj rám, megijesztettél, nem akarok rád figyelni, te sosem figyelsz rám, te meg önző vagy, stb, stb, egész addig amíg a kezdeményezőből ki nem ürül a feszültség és a sok támadó szó között, mögött, ki nem beszélet magából azokat a dolgokat, amik miatt rossz kedvű. Az ideális lenne Eh, baromi rosszkedvű vagyok ma, nincs is kedvem beszélgetni, nem baj ugye, ha ma este inkább elvonulok olvasni vagy csak a gépet basztatom? Nem baj, dehogy. Kérsz egy pohár bort vagy valami mást? Amíg te ... csinálsz én is legalább ... csinálok! Aztán majd meséld el mi nyomasztott. Mert érdekel.
Megakasztás A játszmakezdeményezést meg lehet akasztani humorral, de nem lehet megakasztani őszinte érzelemnyilvánítással. A játszmázó abban a pillanatban nem empatikus és nem őszinte és nem is vevő az empátiára és az őszinteségre. A játszmák nem szerelhetők le énközlésekkel mert az alapja, hogy a játszma kezdeményezője éppen gátolt benne, hogy énközléseket tegyen.
Vagyis a játszmák minden esetben az őszinte érzelemnyilvánítás, az intimitás (önmagunk megosztása a másikkal) és a felelősségvállalás helyett történik. Ezek közül valamelyik vagy több egyszerre. Jellemző példa a felelősséghárító játszmára amikor valaki elkezd aktívan görénykedni azért, hogy elhagyják.
Nehogy azt gondolja bárki, hogy csak sérült vagy szarul kommunikáló emberek játszmáznak. Mindenki játszmázik, a játszmák az életünk szerves része, a megbízható forgatókönyvek biztonságot teremtenek számunkra. Nem mindig akarjuk vagy alkalmas a pillanat, hogy feltárjuk az érzelmeinket, állapotunkat, gondolatainkat, vágyainkat. Lefuttatunk egy játszmát és ezzel stabilizáljuk a pozíciónkat. Azok a játszmák amiket felemlegetünk, azok valamelyik vagy mindkét fél számára szenvedést okoznak. A játszmák az évek alatt cizellálódnak és az ismételt játszmák az ismétlődésre utaló kulcsszavakkal már az összes korábbi játszma fájdalmait is magukkal húzzák, a nélkül, hogy felelősséget kéne vállalni a cselekedeteinkért. A játszmák összekapcsolhatóak, egymásba ágyazhatóak és minél intelligensebb két ember, annál intelligensebb és nehezebben felismerhető romboló játszmái vannak. A játszmák amik fájdalmat okoznak eltávolítják egymástól az embereket. Rengetegen élnek fájdalmas játszmák között, mert idővel a játszmák kommunikációs formává válnak és a mögöttük húzódó hiány és boldogtalanság már nem tud utat törni, és a „mindig is így volt ez” megszokás eluralkodik, természetessé és elfogadottá/normává válik. Az ilyenek a férfiak, ilyenek nők, stb, kijelentések mögött ez a fajta beletörődés húzódik meg. A játszmákban élés tapasztalata. Lehet romboló játszmák nélkül élni. Aki nem akar játszmákban élni, az elmegy. Aki marad, az játszmában akar élni, csak a motiváció nem sablonos. Az sokféle lehet.
Lenne még tovább is, de mennem kell melózni. * Ezek a szavak a kulcsszavakhoz tartoznak. Ezek elhangzásakor lehet gyanakodni, hogy játszmába csöppentünk.
