#esztramos

[kekturanaplo]

Bódvaszilas -> Bódvarákó -> Tornabarakony | Extra képek

[kekturanaplo]

OKT-45 | Makkesőben, napsütésben

Bódvaszilas -> Bódvarákó -> Tornabarakony: 25,6 km

A szeptemberre tervezett, de a hamis szaridő-előrejelezés miatt mostanra került 3 napos túraszakaszt teljesítettük végre, a Szalonnai-hegységen át végig a kétes hírű Csereháton.

Csillagtúránk bázisa Tornabarakony lett, ami egy apró kis zsákfalu jócskán az erdőben, az a fajta, ahova rettenetesen rossz, utolsó utáni rangú aszfaltos út vezet be, és főleg ha sötétben érkezel, akár azt is gondolhatod, hogy félrevezet a Waze, ahogy K is gondolta.

A szállásunk is extrának mondható, ugyanis egy tájház jellegű parasztházban tudtunk megszállni:

Természetesen erre a három napra tökéletes volt, de életvitelszerűen nem élnénk ilyenben, nem véletlenül fejlődik a tudomány, nem utasítjuk vissza az újításokat na. A cserépkályha jól befűtötte a szobát, nem úgy mint a legutóbbi ilyen szálláson. A bútorok emlékeztettek a mamám régi bútoraira, és az ágyak a lehető legmesszebb, egymással átlósan voltak a szoba két sarkában. Összetolhattuk volna, de elég macerásnak tűnt, így hát K kénytelen volt a közelségem nélkül elaludni. Már csak a dunyhák hiányoztak!

Szóval péntek este érkeztünk, és amikor kimentünk az udvarra, két dolog volt döbbenetes:

1. Csend volt, de igazán csend, hallani lehetett egymás lélegzetvételét kb. Jó, néha belebőgtek a szarvasok, de ezen felül aztán tényleg nem hallatszott a legkisebb pisszenés sem.

2. Csillagos volt az égbolt! De az a ragyogó csillagos égbolt, fényszennyezettség-mentes, felhőmentes... Közvetlenül felettünk még a Tejút is látszott, és mint megtudtam, a Mars is. Mióta K-val együtt vagyunk, valahogy gyakrabban nézek felfelé esténként :)

Reggel fél 6-kor indult a busz helyből Bódvaszilasra. Nem volt a legjobb ebben a hidegben ilyen rohadt korán kelni, de nem volt más opció. Edit, a tulaj, ugyan célzott rá, hogy fordított irányba kellemesebb lenne, de aztán nem szólt többet, miután megtudta, hogy nekünk “elveink vannak” az iránnyal kapcsolatban.

Először még sötétben, majd a felkelő nap fényében sétáltunk át Bódvarákóra, az Esztramos sziluettje alatt. Itt is, és még pár faluban, ahol van pecsét, mindig akad egy-egy bácsika, aki már előre kiabál, hol találjuk. Olyan kis aranyosak!

A falu végén lévő állattartó telepet elhagyva elkezdtünk kaptatni fel a hegyre. Ez ugyan nem rövid táv, és nem tudom, mi történt velünk, de rohadt sokszor meg kellett állnunk levegőt kapni. Pedig máskor nem okozott volna gondot. Ki érti ezt?

Felérve aztán gyorsan leereszkedtünk, hogy megtekintsük az 1300-as években épült Martonyi kolostorromot (és hogy tízóraizzunk). Ez egy valaha volt pálos kolostor, ami elvileg felújítás alatt van jelenleg, így sajnos nem tudtunk bekukucskálni, sem megközelíteni a bejáratot.

Ismételt emelkedést követően végre szintben haladtunk, körülöttünk pedig csak hullott és hullott a makk, és őzláb gombák nőttek mindenfelé. Nagyon kellemes rész volt ez, igaz még nem érte el az ősz teljesen az erdőt, nem voltak meg azok a pompázatos színkavalkádok.

Tettünk egy 4 km-es kitérőt az Esztramos kőfejtőjébe. Azt kell mondanom, hogy megéri! Bár nem tudtunk mindenhol körbenézni, mert elzavartak és robbantgattak valamit, de azért a javát megcsodáltuk. Az Esztramost is elbányászták, hasonlóan a Bél-kőhöz, de nem olyan durva mennyiségben. Bár pozitív hozadéka volt ennek, hogy vagy félszáz barlangot találtak, amiket a robbantások nélkül lehet, hogy sosem fedeznek fel. A leghíresebb a Rákóczi-barlang és a Földvári Aladár-barlang, természetesen egyik sem látogatható most, pedig higgyétek el, én megpróbáltam bejuttatni magunkat!

A kitérővel, illetve a gyötrelmes felfelé haladásaink következtében utolért minket a Kéktúrázás napján 3!!! órával később induló csoport, és éppen egy hajszálnyival előttük értünk be Tornabarakonyba.

Ekkor kb. délután fél 3 lehetett, visszamentünk a házba, zuhany, pihenés, este 6-ra vártuk a vacsoránkat, amit Edit készített nekünk, és a még addigra érkező 7 fős túrázó haveri társaságnak, akik szintén itt a Levendulás, illetve a szomszédos Zsályás Házban maradtak éjszakára. (A Kéktúrázás napja miatt rengetegen voltak mindenfelé, és érthető, hogy kiad annyi helyet, amennyit csak lehet.) Mikor megtudtuk, hogy nem ketten leszünk, holott én teljesen azt feltételeztem, kicsit zavart a dolog, főleg, mert sosem választok olyan szállást, ahol osztozni kell idegenekkel a fürdőn. De végül is nem volt gond, jó arcok voltak, és nagyon kipurcanva érkeztek, nem zavartak sok vizet ők sem (és mi sem).

Isteni finom tárkonyos libaragu levest kaptunk, almás sütivel, és még egy-egy sör is jutott. Kis beszélgetés után (ki, mikor kezdte a kéket, honnan jött stb.) el is tűnt mindenki a szobájában. Mi fél 9-9 körül már aludtunk, mint a bunda.