#ir theory

[i-merani]

What has life come to. I am getting excited while reading an academic article with a good critical analysis of an IR theory. Im like "ohh great point! Exactly, exactly!!" And im adding my own notes?? Jeez

[irwonder]

Walls built around political entities cannot block out without shutting in, cannot secure without making securitization a way of life, cannot define an external 'they' without producing a reactionary 'we,' even as they also undermine the basis of that distinction. Psychically, socially, and politically, walls inevitably convert a protected way of life into hunkering and huddling.

Wendy Brown, Walled States, Waning Sovereignty

[word-dy]

if loving you needs a theory, i choose the constructivism. because i love you with no intention behind. i just like the idea of loving you and the things that shape you as a lovable person

not a constructivist just a person who has no reason for loving you

[sennettyoung]

Taking notes on constructivism like

The subject intersubjectively subjected their intersubjective intern to the intersubjectivity of the intersubjective.

[algebraicvarietyshow]

volt itt ez a csodálatos száz éves visszautazás az időben a nemzetkarakterológiai magyarázatokhoz,

ami eljutott oda, hogy “ennek pedig semmi köze a rasszizmushoz, mert ez semmi módon nem a románoknak valamiféle “faji” tulajdonságából következik, hanem tudatos döntésből és “értékválasztásból”, úgyhogy szépen vissza lehet tenni a sűrűn forgatott rasszista-kártyát a fiókba.” Túl azon, hogy a rasszizmust sokan és gyakran próbálják kulturalizmusba bújtatni, és túl azon, hogy most mit gondoljunk a román állam kulturális örökségvédelmi tevékenységéről, ez a mondat eleve abszurd kéne, hogy legyen. “A” “románok” “tudatos” döntésére kéne gondolni? Mármint húszmillió ember közösen, tudatosan elhatározta, hogy így legyen, meg ezeket az értékeket választja, ezt bárki komolyan gondolja? Lehet persze itt a politikai intézményrendszerre és a demokratikus felhatalmazásra hivatkozni, de azért azt senki se gondolja a képviseleti demokrácia korában, hogy minden egyes politikai döntést egy teljes társadalmi közösség (egy homogén közösség!) konszenzusa kísér. Vagy hát az aktív véleménynyilvánító magyarok 52%-a által támogatott kormány tudományos életet ellehetetlenítő döntéseit akkor a magyarok tudatos döntésének értelmezzük? Nem erről akarok írni, de azt hiszem ez se vallana egy kifejezetten magas szinten álló kulturális identitásra (ha ennek lenne értelme).

Amiről inkább írni akarok - mert ezekről olvastam eleget mostanában -, hogy a politikatudomány és a nemzetközi kapcsolatok elemzése egészen a közelmúltig (és néhány értékes kivételt leszámítva, lásd pl. Lapid és Kratochwil 1996) olyan kultúra- és nemzetiidentitás-fogalommal dolgozott, amit amúgy a kulturális elméletek már rég elvetettek és amit nem indokol semmiféle tapasztalat. És ez nem csak egy akadémikus vita, hiszen ezek a megfogalmazások leszivárognak a politikai közbeszédbe, reciklálódnak nagy világmegváltó magyarázatként, és a végén egy zöld-sárga ábra szellemi szofisztikáltságával lesznek elénk dobva internetes fórumokon. Közismerten népszerű például (főleg Közép- és Kelet-Európában!) a Huntington-féle civilizációs elmélet, sajnos egyetemeken is szeretik kritikamentesen tanítani - miközben arról, hogy ez tapasztalati úton miért problémás, már kevesebbet hallani (de erről már írtam itt).

A közelmúltban megjelent azért pár érdekes kontribúció, amelyik akár a kultúra, akár az arra épülő (nemzeti) identitás fogalmát új perspektívába helyezi a nemzetközi politikában. Christian Reus-Smit (2018) például egyenesen arra vállalkozott, hogy (némi önkritikát is tartalmazva) megmutassa: a nemzetközi kapcsolatok eddig összes bevett elmélete (beleértve akár az olyan, felszínen kultúramentes elméleteket, mint a realizmus vagy a rational choice)  egyfajta “default” kultúraszemléletre épül, márpedig ez a default szemlélet nem tartható. Nem tartható az antropológusok “legújabb” (és itt több évtizedes lemaradásról van szó - de erről vannak nálam okosabbak itt a tumblren) meghatározásainak és eredményeinek fényében, illetve nem tartható a tapasztalatok alapján: az elnagyolt kultúra- vagy civilizációfogalomra épülő, nagy léptékű elméletek ugyanis csekély prediktív erővel bírnak - lásd pl. Huntington jóslatát az orosz és ukrán nép civilizációs közelségéről (ami kizárná a háborút) vagy a teljes indetermináltságot arra nézve, hogy akkor most (a sokszor nem egybeeső) vallásbeli, nyelvbeli, etnikai vagy faji eltérések jelentik az igazi törésvonalat.

A kultúra ugyanis, ahogy Reus-Smit megmutatja, szinte sose homogén, az állítólagos “egységes kultúrájú” területek nem határolhatók egyértelműen le, amúgyis diffúzak, térben és időben változóak, a különböző identitások pedig ingadozóak és történetileg és társadalmilag konstruáltak. Sőt, a politikai intézmények és a kultúra kapcsolata se annyira egyszerű, mint ahogy eddig látni akartuk: a nemzetközi politika szintjén itt nagy, átfogó intézményekre kell gondolni (mint a szuverenitás vagy a “liberális világrend” intézményrendszere - bármit is jelentsen ez utóbbi), és ezekről a bevett kép vagy az, hogy kultúrafüggetlenek (ezt gondolják sokszor a mai liberálisok az univerzális megoldásokkal, illetve azok is, akik az intézmények pluralizmusában hisznek) vagy az, hogy valamifajta mélyben meghúzódó, egységes vagy legalábbis jóldefiniálható kulturális gyökereket tükröznek (akik szerint például egy egységes “európai kultúra” volt az okozója a modern nemzetállami rendszernek, és ide lehet - nyilván túlozva, hogy egyáltalán komolyan vehető elméletről van szó - besorolni, ha valaki a “román kultúrából” vezet le valamilyen jelenlegi politikai gyakorlatot). A valóságban azonban a politikai hatalom és intézményrendszer maga is alakítja a kulturális tagozódást - ezt ráadásul nem is olyan nehéz elképzelni, ha arra gondolunk, hogy a “vesztfáliai” típusú állami szuverenitásra (de kezdetben dinasztikus legitimitásra) épülő modern európai államstruktúra megelőzte a modern nacionalizmus kialakulását (ami még egy ok, hogy kétkedjünk a különböző történelmietlen, több évszázados egységes kultúrára visszavezethető identitásmagyarázatokban).

Ebből nem az következik, hogy a kulturális magyarázatokat el kell vetni - ez ellentmondana a józan észnek meg a tapasztalatoknak, hiszen hány meg hány vezető hivatkozik arra a politikai döntései során, hogy mi “ezek vagyunk”, nem pedig arra, hogy “ezek az érdekeink” (amik amúgy szintén történelmileg és társadalmilag konstruáltak, de ez más kérdés). De Stefano Guzzini (2012: 45-57.) felhívja rá a figyelmet, hogy amikor “külpolitikai identitásról” beszélünk (márpedig ő beszél - a könyvében egyenesen azt mutatja meg, hogy a hidegháború vége utáni identitásválságok vezethettek bizonyos geopolitikai magyarázatok újra megugró népszerűségéhez), akkor valójában főként elitdiskurzusokra kell gondolni, nem pedig a nemzetnek vagy az államnak valamilyen egységes/állandó, politikafüggetlen tulajdonságára. Másrészt ezek pedig nem valamilyen determinisztikus magyarázó erővel bíró alapfeltételek, hanem inkább politikai cselekvés által aktiválható gondolatok és elképzelések arról, hogy egy állam hogyan kell, hogy definiálja magát, ez milyen nemzetközi szerepben nyilvánulhat meg stb. stb. Egy ilyen módon limitált identitásfogalom már segíthet felhívni arra a figyelmet, hogy mondjuk egyes politikai aktorok miért járhatnak sikerrel a gyűlölködés felszításában (lásd a mesterségesen gerjesztett délszláv nacionalizmus a hidegháború végén) és hogy hogyan csapódhat le az emberek gondolkodásában a szisztematikusan fenntartott migránsozás vagy annak hangoztatása, hogy a rohingyák igazából "bevándorlók” saját lakhelyükön. Remek elemezések születtek arról, hogy a “civilizációs sztenderd” mint olyan hogyan segített a nemzetközi politikában az elismerés egyenlőtlenségeit fenntartani (Gong 1984) vagy hogy különböző esetekben a megalázás és stigmatizáltság hogyan vezet bizonytalan identitásokhoz (Zarakol 2011), ami aztán nem igazán kívánatos politikai konstrukciókat és döntéseket eredményez.

Szóval van itt még mit elemezni akkor is, ha az Apponyi gróf fejében lévő irtóztató, feneketlen mélységet talán már meg lehetne haladni így száz év elteltével.

---

Irodalom

Gong, Gerrit W. 1984. The Standard of Civilization in International Society. Oxford: Clarendon Press.

Guzzini, Stefano, ed. 2012. The Return of Geopolitics in Europe? Social Mechanisms and Foreign Policy Identity Crises. Cambridge: Cambridge University Press.

Lapid, Yosef and Friedrich Kratochwil, eds. 1996. The Return of Culture and Identity in IR Theory. Boulder, Colo.: L. Rienner.

Reus-Smit, Christian. 2018. On Cultural Diversity: International Theory in a World of Difference. Cambridge: Cambridge University Press.

Zarakol, Ayse. 2011. After Defeat: How the East Learned to Live with the West. Cambridge: Cambridge University Press.

[yain-hory]

I should’ve decided to write my thesis on Trigedasleng instead of IR theories applied to Nichijou. Quietly crying.

[irgraduate]

'They Really Want to Blow This Place Up': Scenes From Trump's State Department

Anxiety and listless days as a foreign-policy bureaucracy confronts the possibility of radical change

Julia Ioffe:

Right now, those I’ve spoken to in the department seem to know very little about what’s going on. The staffer told me that she finds out what’s going on at State from the news—which she spends all day reading because, after years of having her day scheduled down to 15 minute blocks, she has nothing else to do. And even the news itself isn’t coming from official sources. There hasn’t been a State Department press briefing, once a daily ritual, since the new administration took over five weeks ago—though they’re scheduled to resume March 6. These briefings weren’t just for journalists. They also served as a crucial set of cues for U.S. diplomats all over the world about policy priorities, and how to talk about them. With no daily messaging, and almost no guidance from Washington, people in far-flung posts are flying blind even as the pace of their diplomacy hasn’t abated.

Confusion and general uncertainty is how I would decribe the State Department right now. The lack of a fleshed out leadership circle is far more troubling, but the Department is top-to-bottom a mess right now. Maybe that's intentional, maybe it's just Trump & Co.'s pure incompetence.

Kushner cannot and will not be able to single handedly direct FP. The White House is delusional if they think it's possible.

[irwonder]

Most histories of energy treat these streams—etymology, cosmology, materiality—as the early chapters of a continuous story of human energy systems. However, histories of energy have been curated only retroactively by humans already immersed in fossil-fueled systems. Energy does not travel across history, a unit free of context, but rather arose at the moment when a handful of deep historical things collided: fossil fuels, steam engines, global capitalism, human terraforming, the slave trade, climate systems, empires.

Cara New Daggett, The Birth of Energy: Fossil Fuels, Thermodynamics, and the Politics of Work