Zenés színpadi mű készül a magyarságnak fényt hozó gyerekekről, de lesz történelmi sorozat is.
Maga az "Aranyhajú hármasok" egyébként Toót-Holló Tamás szerint egy ősi magyar mítosz "a magyarság számára a Fényt elhozó és árnyékos időkben mindig visszahozó aranyhajú gyermekekről", a kétfelvonásos zenemű "a magyar történelem első nemzeti sorstragédiáját, az ősi magyar csillagvallási örökség elvesztését, majd az idők jobbra fordulásakor a Fény hitének visszatérését" kíséri végig.
"A biztos aranykorösztönnel párválasztó döntéseket hozó király lánykérése, a két aranyhajú lány és az aranyhajú fiú elveszejtése, az udvari ármányok mesterkedése, s a magyar népi vallásosság erejének nemzetet megtartó működése a történet messzire vezető szálainak kibomlása közben egyszerre kísér végig minket az érckorok hitének egyetemes kitekintésű példázatain, de az Árpád-kori magyar valóság metatörténelmi alakzatain is" - mondta a lapnak Toót-Holló, aki szerint a támogatást egyébként az íróként, irodalomtörténészként legalább már egy évtizede végzett kutatásaival összefüggésben születő projektje kapta, ezért mindegy, hogy közben a Magyar Nemzet főszerkesztője, illetve amúgy is minden szerepkörében ugyanazt az ügyet szolgálja.









