Régészeti Adventi kalendárium 2019 / 2. “ablak”: Meghódítják Erdélyt a karosi honfoglalók
Az Elit Alakulat című kiállítás, mely a karosi temetők leletanyagán keresztül mutatja be a Honfoglalás korát, és amely 2014-ben elnyerte az Év Kiállítása díjat (kurátor Dr. Pusztai Tamás) elindítottuk vándorútjára.
Az előkészületek sokáig tartottak, hiszen nem csak a különböző kiviteli engedélyeket kellett beszerezni, hanem a tárgyakat is biztonságosan becsomagolni, valamint az installációs anyagot külön kamionnal elszállítani Erdélybe.
Augusztus óta folytak a fizikai előkészítések a nagy, közel 600 km-es útra. November 9-én indultunk a 7 nagy ládával, szerencsés megérkezés után pedig eltöltöttünk velük még egy utolsó éjszakát a szállásunkon, családias közelségben.
A tárgyak behelyezése a fiókokba, asztaltetőkre a világos, jól követhető kiállítási forgatókönyv és a gondos csomagolás eredményeképpen könnyen ment, csak a tárgyak mennyisége és törékeny mívolta miatt tartott 3 napig behelyezésük.
Az utolsó vitrin lezárása után fájó szívvel, de elégedetten jöttünk haza. Reméljük, hogy az erdélyi látogató közönség is úgy megszereti ezt a kiállítást, ahogy a miskolciak.
Nézd meg epikus videónkat, amelyet köszönünk a Csíki Székely Múzeumnak:
https://www.facebook.com/regeszet.hermuz/videos/2485254461693502/