Gondolatok a könyvtárban
Bizonyos lesújtó események azért üdvösek – talán azért is vannak –, mert olyankor erőt veszünk, kénytelenek vagyunk erőt venni magunkon, nemesedünk erkölcsileg, hittől független, ösztönszerű késztetést érzünk a jó ösvényre törekvésre (a sorstól való félelem ösztönös), jobban megbecsüljük kellően nem becsült környezetünket, értékeljük az apró potenciálokat.
A múltkor is voltam a kiskönyvtár családi meseestjén. Aranyos, ahogyan mosolyognak a rendezők, amikor betérek; én vagyok az egyetlen, aki nem család. Legutóbb azonban nem bírtam odafigyelni a szövegre. Ezúttal sokkal inkább lekötött és élveztem. Mindig az ideáimon jár az eszem, a jelenre koncentrálás számomra óriási szellemi erőfeszítés.








