#líra

[invisiblelinesblog]

Én vagyok a könyv, ő pedig egy fejezet a végtelenségig tartó könyvem elején.

Amíg én élek, a lapok íródnak.

-M

[mirarescue]

A nap, amikor először láttak belém

Reggel hideg volt, a város még aludt, mintha nem akarta volna tudni, hogy ma valaki megmérettetik.

A többiek a bejárat előtt álltak, ki beszélt, ki hallgatott, de mindegyikük vállán ott ült valami láthatatlan súly, amit csak az érez, aki maga sem tudja még, miért jött ide igazán.

A pálya hosszú volt, a levegő éles, a tüdőm túl gyorsan égett, és minden lépésnél azt hittem, hogy talán nem vagyok elég.

De valami csendes húzott előre, nem dac, nem bizonyítás, hanem egy halk, makacs belső hang, ami azt mondta: „menj tovább”.

A várakozás volt a legnehezebb. A pad hideg, a kezem remegett, és a csend rám simult, mint egy régi kabát, amit már nem lehet letenni.

Aztán behívtak. Egy szoba, egy asztal, néhány ember, akik túl sok mindent láttak már ahhoz, hogy könnyen ítéljenek.

Nem a tudásomat kérdezték. Engem kérdeztek. A döntéseimet. A terheimet. Azt, hogy maradok‑e akkor is, amikor nincs jó válasz, csak gyors.

Amikor kiléptem, a nap már melegebb volt, mintha bennem is kinyílt volna valami.

Nem tudtam, elég voltam‑e. Nem tudtam, felvettek‑e. Csak azt tudtam, hogy ma először nem a testemet mérték meg. Hanem engem.

És talán először éreztem úgy, hogy van helyem a hő kapujában.

[mmiracle14]

lÉlek-találkozó

Más vagy, több mint hatás.

Izgatva nyugtató,

Kínozva szerető,

Sírva nevető.

De nem tévedtem,

Mikor tudtam, éreztem,

Ki vagy, lelkem hasonmása..

[gondolatrongyok]

Huj Si Paradoxonai

Az ég olyan alacsony, mint a föld.

A hegy és a tenger egy szinten vannak.

A Nap akkor  nyugszik, ha delel , és a teremtmények meghalnak, amikor megszületnek.

[hicapacity]

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (részlet)

"Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod, lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik.

Ez is öregség. Mikor már tudod, hogy a pohár semmi más, csak pohár. S egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... Aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben.

Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen.

Egy napon fölébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség.

Valami él még szívedben, egy emlék, valamilyen homályos életcél, szeretnél viszont látni valakit, szeretnél megmondani vagy megtudni valamit, s tudod jól, hogy a pillanat majd eljön egy napon, s akkor egyszerre nem is lesz olyan végzetesen fontos megtudni az igazat, és válaszolni reá, mint ez a várakozás évtizedeiben hitted.

Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét... mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltűnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére. Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat.

Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak... Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál. De akkor ez sem fáj már."

[torott-rozsa]

Kiömlött a patak,

Háborgott a tenger,

Eleredt az eső.

Sírtam.

[csunderlik]

Nyáry Krisztián: Nem igazán számít, mit akar a hatalom - tldr

Orbán-álló a magyar irodalom? Ki lehet-e nevezni új Esterházy Pétert vagy Parti Nagy Lajost? Születnek-e nagy művek Trianonról? Lehet-e jó író egy feketeöves nyilas? Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, a Líra csoport kreatív igazgatójaként is a kultúrkampf tűzvonalába került.

Mondjuk a főállítás így nem teljesen igaz, mert a Csokonai - Petőfi - Ady - József Attila - vonalat mint a magyar költészet fejlődési irányát Lukács és Révai találták ki a moszkvai emigrációban, és aztán ennek mentén írták újra a magyar irodalomtörténetet 1945 után. Ezt a kánont még Szegedy-Maszák Mihály se tudta megbontani a Kosztolányi-kultuszával.

[invisiblelinesblog]

Ahogy sétáltam le a lépcsőházból remegő lábakkal, furcsa érzések törtek rám, és láttam könnyes szemeim előtt magunkat, amikor először vittél fel magadhoz. Mintha a lábaim bele gyökereztek volna a talajba, hogy ők igenis maradni akarnak. Olyan érzés kapott el, mint amikor egy kisgyereknek kitépik a kezéből a legféltettebb, szeretett játékát. Egy pillanatra meg is kellett állnom, mert a könnyeimtől már nem láttam tisztán. Tudatosult bennem, hogy vége. Vajon jó döntést hoztam? Vagy vajon életem legrosszabb döntése, ami végig kísér majd nélküled értelmetlenné váló napjaimon? Mert tudod ,, nélküled igencsak szürke “ minden. Vajon így kellett ennek történnie? Ezek a kérdések zúdultak elém, miközben letörölve könnyeimet kisétáltam a fagyos, rideg levegőre, várva hogy mikor is jössz szembe velem. De csalódnom kellett, és egyedül kellett haza sétálnom azon az útvonalon, ahol mindig menni szoktunk kézen fogva, és nevetve.

-M