Lázár: veszünk 90 új vonatot használtan!
A hatályos törvények szerint árubeszerzés esetén 20 millió* forint felett hazai, 55 millió forint felett uniós nyílt közbeszerzési eljárást kell kiírni. Ezt megkerülve, egyetlen partnerrel tárgyalva szeretne a MÁV leszerződni, amit csak akkor fogadhat el a hatóság, ha nagyon alaposan, észszerűen, a jogszabályokat betartva érvel a kiíró. A nekünk – név nélkül – nyilatkozó szakemberek szerint ez azonban nem történt meg.
Nem tudta megindokolni a MÁV, hogy miért pont most van szükség az eljárásra, a normálistól eltérő, gyorsított módon, ha már lassan egy éve ismert a beszerzés lehetősége.
Nem sikerült meggyőzően megindokolni, miért jobb alternatíva a használt járművek beszerzése az újakhoz képest.
Hiányzik az indokolás, hogy miért nem osztják meg a lényegi adatokat, úgymint a beszerzési ár, az ajánlatot adó partner neve.
A használt és új járművek műszaki adottságait nem hasonlítják össze.
Nem indokolják, milyen műszaki és gazdasági számítások alapján választották ki a várható élettartamot.
Hiányzik a jelenérték-számítás a több évtizedes pénzáramok összehasonlításában.