Discover Top Posts Tagged with #lelkem

Ő volt az az ember, akinek a szívemmel együtt a lelkemet is odaadtam.

És Ő az ok, hogy másnak, ha akarnék se tudnék már mit adni.

#magyar tumblisok #egyedül #magány #nem vagyok jól #csalódottság #csalódás #hiányzik #hiányzol #sírás #fáj a szívem #szívem #lelkem #fáj a lelkem

áttörés egy szép mélypont után :D

az a cigizés nélkül újrafogalmazni kezdeni magam dolog magával rántott egy csomó régóta halogatott munkát magammal.

gyakorlatilag újra kell valahogy összeraknom magamat, de úgy, hogy abban nincs szükségem a dohányzásra.

a fizikai függésről lejövéshez jött a holland kirándulásról egy gyógynövényes dohánypótló, amivel megvan a cigizés érzés, de nikotin nincs benne.

anno kaptam a kérdést, hogy miért kéne nekem az autizmus diagnózis, és az volt a válaszom, hogy akkor tudnám, hogy mi a megfelelő terápia arra a gyönyörű káoszra, ami az én mentális csomagom. De ugye van nekem egy borderline diagnózisom is amúgy, és írtam múltkor hogy a robottal leírattam a teljes csomag jellemző napi problémáit és az adott gondokra javasolt megoldásokat, terápiákat. ez a lista egyrészt megerősített abban, hogy jól kezelem a helyzeteket, mert gyakorlom továbbra is kognitív behaviorista technikákat és apránként ismerkedem meg, tudatosítom magamban a felismert neurodivergens helyzeteket, amik egy csomó rendszeresen ismétlődő konfliktushelyzetet okoztak, ám a felismerésekkel fel tudtunk készülni egy csomóra és konkrétan napi szinten van féltucattal kevesebb feszültségforrás az életemben. És jóval élhetőbb az életem, amióta legalább utólag de felfogom, hogy adott reakcióim olykor a mentális defektjeimből fakadnak, a mindigek és a már megintek, és a közvetlen környezetem is támogat és türelmes is, hogy közösen tudjuk elkerülni vagy megoldani ezeket a helyzeteket. De eléggé nagyon szar köröket is sikerült kimozogni és nem ismétlődővé tenni a belátással, felismeréssel, kommunikációval, kooperációval.

nem tudom hogyan megy majd tovább és meddig tart ez a pár napja már tartó szellemi elérhetőség önmagam számára, de óriási élmény, hogy ma majdnem mindent megcsináltam, amit akartam, haladtam utálom dolgokkal is és ütemeztem a héten minden napra fontosat, és nem akarom most együltében a mindent akarni és semmivel sem haladni a torlódás tehetetlenségétől. Beláthatónak és kezelhetőnek érzem a következő 2 hét dolgait, és ez ritka. hát remélem valameddig kitart, rámférne, mert múlthéten volt egy több napos katatón kiborulásom, és az már sok-sok szopódásra volt a pont az í-n.

szóval továbbra is, mint malac a jégen :)

#fontos #cigi #lelkem

Bort megszégyenítő mòdon szédìtesz,

Álmot szősz, ami csak úgy örvénylik,

Minden légvételeddel ki elégìtesz,

Elvirágzott pitypangkét lebegsz felém,

Uralmad örök, felperzseled egész elmém.

Zöld fenyő illata dereng a sötétben,

Minden mozdulatod villámként hasìt a levegőben.

Megáll az idő, elfelejt kivirágozni a tavasz,

Mosolyod, csendesen kattanò ravasz,

Derekamon, parázsként izzik kezed helye,

Mi van akkor ha a mi végeztünk valami eleje?

Nézlek, S csak nézlek, nem tudok be telni veled,

Ahogy állsz ott, ahogy játszik velem a mosolygòs szemed,

Ahogy a nap simogatja a bőröd, mintha mindig is egybe forrt volna veled,

Ahogy elgondolkodsz, és én csak szeretnék minden lenni neked.

Szavaid lágy lüktetése, a méh zümmögő zavarod,

Bámullak és te nem is tagadod,

Hogy élvezed, ahogy szìvemmel játszol,

Hogy még itt vagy, de már is hiányzol.

S én is élvezem, hogy ámulok és folyton azt kérdezem,

Mit tettem amivel én ezt érdemlem?

Hogy a hold ezüst bája járjon körbe,

Hogy sétáljujk bármilyen sűrű ködben,

Arcod fénye otthonként vezessen.

Félek, ha téged valaki legdrágább kincseként keressen,

Én nem tudnálak el rejteni,

Hiszen ragyogásod megolvaszt fàt és követ,

S a szívemben a szatén szalagok elkezdenének fesleni,

Hiába varrtad össze édes öleléseddel a sebet,

Mert ha te szabadulni akarnál, én más nem tehetek,

Elengednélek, és csak òvatosan néznék utánnad,

Mert tàvolodva a csillagtérképet tükrözöd,

És az én vacogò kis szakadt szìvem, mindent ki ad,

Csak, hogy majd legyen hová vissza költöznöd.

arról is kéne beszélni, hogy

milyen érzés visszamenni dolgozni egy kisgyerekkel a bölcsiben/oviban. hogy milyen a wcben bőgni, mert aznap reggel is az ajtóban állt és integetett, hogy szia anya érezd jól magad, vagy épp nem, hanem üvöltött, hogy anya gyere vissza. hogy délutánonként már nincs erőd kimenni a többi anyukával a játszótérre, mert abban a 7 órában (papíron 8) a beledet kidolgozod, hogy bizonyítsd, meg néha esténként is otthonról, hogy te is meg tudod csinálni. hogy emellett milyen az eszmélés, hogy, bár nem CEO posztra pályázol, de jó eséllyel sose lesz "karriered", mert persze lehet home office, és nagyon megértőek meg cukik, meg lehet minden második héten táppénz, csak egy idő után legyintenek majd, zavartan mosolyognak és mást küldenek helyetted a meetingekre.

az álmok. New York. néha olyan közel került már.

arról kéne beszélni, hogy nincs vagy minimális az anyák lelki támogatása, vagy mehetsz 30ezer/alkalomért pszichológushoz. hogy nincs a munkába visszaálló nők mögött igazi támogatás. vagy ingyen ügyvéd (jogász), aki segít, amikor az eredeti munkahelyed közli, hogy nincs már meg a helyed de "majd találunk valamit" (másfél éve még középvezető voltál). de végül is mindegy, gondolom, minden anya olyan fáradt már ezen a ponton, hogy legyint (mint én), hogy haggyuk, ha van másik opció.

senkit nem érdekel, hogy tudsz másfél-2-3-8 év kihagyás után integrálódni a munkahelyeden. csak közben az életed kifordult a sarkából és sokszor csak sodródsz, mint egy hajó, vagy inkább mint azok az olajfúró tornyok az óceánon viharban. ha 2 óra alvás után mész be, rád se néznek. ha beteg a gyerek, közlik, hogy dehát te akartad ezt.

arról is kéne beszélni, hogy az évi egy nagy fő pályázat beadása előtt 39 fokos láza van a gyereknek. aztán te is elkapod. napokig valami furcsa ködben lebegsz, nem kapsz levegőt, közben imádkozol, hogy a gyerek ne legyen rosszabbul. és közben tudod, hogy 4-3-2 nap múlva le kell adni a pályázatot. a gyerek sír. kiveszel 1 personal dayt. aztán még egyet. nem írathatod ki magad, hiszen közben úgyis dolgoznál, de azért szarul vagy. aztán a férjed is elkapja. a főnököd megértő, de hívogat. az óra ketyeg. mindenki szarul van, a főnököd felajánlja, hogy majd éjjel ő dolgozik a pályázaton, és be is adja, ha kell. sírni tudnál a tehetetlenségtől. végül lecseng ez is, mint minden. végtelen telefonhívások az orvosi rendelőbe, háziorvoshoz, igazolások, lejelentések, kijelentések. a gyerek négy nap után megint lázas. te megint elkapod, rosszabb, mint az előző. még segítséggel is nagyon nehezen megy ez az egész. hogy reggel 8kor kiürül a lakás, ketten vagyunk a gyerekkel megint, ő reggeltől estig csak velem van el, anya játsszunk, anya gyere, anya mit csinálsz, miért nem jössz?? a felnőtt beszélgetés ordító hiánya. a mindenki-kibírja-akkor-te-is-kibírod jótanácsok. 10kor már a falat bámulom, lehunyom a szemem, elképzelem, hogy a főnökkel utazom, munkaút, valahova nagyon messzire, mondjuk New yorkba, ahol nincs betegség, nincs sírás, nincs nonstop aggódás mindenért. aztán összeszedem magam, megfőzöm a levest, elpakolom a legot. még csak fél 11.

hosszú nap lesz.

#lelkem #életem