Miniinterjú Marabuval, akinek új regénye az Animátum, a Könyvhétre érkezik!
Június 12-15 között kerül megrendezésre a 2025-ös Ünnepi Könyvhét melyen a GABO Kiadócsoport is részt vesz. A Vörösmarty téren megtaláljátok a GABO Kiadó, a Trubadúr Könyvek, az Akkord Kiadó és a Ciceró Könyvstúdió könyveit a 35. számú pavilonnál. Ennek apropóján a Könyvhétre megjelenő újdonságok szerzőit kérdezzük.
GABO: Honnan jött az ötlet, hogy egy állatok lakta, teljesen embermentes világot teremts? Mennyire volt tudatos döntés, hogy ilyen formában mutass be társadalmi és politikai kérdéseket?
Marabu: Amikor a könyv világa, a történet fordulatai még csak foszlányokban, ötletcsírákban forogtak a fejemben, láttam, hogy elég sok szereplős lesz a sztori. A jellemzésekhez afféle segédeszközként a tizenkét állatövi archetípust használtam. Egy-egy állatövi jegy karakter tulajdonságát rendeltem az egyes szereplőkhöz, hogy a személyes cselekedeteiket, viszonyaikat, döntéseiket ezzel a kis segédsablonnal egységesítsem. Aztán ahogyan a történet kezdett formát ölteni, rájöttem, milyen jóféle játékos, bizarr hangulata van, ha emberek helyett valóban ilyen állatok lennének a szereplőim. Nyilván alakítani kellett az állatövi figurákon, Halak például nem lehet líceumi diák. Hát lett belőle nyest. A Rákból sem lehet kétlábon járkáló alakot teremteni, lett belőle disznó. Így formálgattam át, akiket kellett, olyan új helyettesítő állatot keresve, amelyre illenek az archetípus jellemzői. Egyre inkább megtetszett az állatos játék, a regény szereplői szinte önként tolongva jelentkeztek a maguk meghatározott szerepére. Megszületett Animátum.
GABO: A macskalány képességéről „nem szabad beszélni” – ez a titkolózás már a fülszövegben is jelen van. Mennyire szeretsz az olvasóval játszani, sejtetni, homályban tartani?
Marabu: Szórakoztató regényt akartam írni. Csakhogy nincs benne erőszak. Nincs benne szex. Nincs benne horror. Hát valaminek csak kell benne lenni, hogy letehetetlen legyen! Hát akkor legyen benne titok. És nem várt fordulat. Meglepetés. Újraértelmezés. Önmagában egy kellemesen színes történetfonál még kevés. A Nyájas Olvasónak már nagy rutinja van a fantasy olvasásban. Ismerjük ezt az olvasás közbeni érzést: igen, erre számítottam. Ó, igen, ennek így kellett most alakulnia. Na, ilyenkor kellenek az olyan történetszövési technikák, hogy az olvasó inkább azt mondogassa magában: na várjunk csak, hogy is van ez? Hű, mi lesz ebből? Meg: hoppá, erre aztán nem számítottam.
GABO: Sokan ismernek téged karikaturistaként. Mennyire más megszólalni egy epikus fantasy regény formájában, ahol nincs rajz, csak szó? És mi volt a legnagyobb kihívás ebben a váltásban?
Marabu: A szövegírással már régi barátságban vagyok. Igaz, csak rövid, humoros anyagokat írogattam, leginkább a hajdanvolt Kretén magazinba. A nagy kihívás a regényírásban: a ráfordított idő. Egy karikatúra vagy egy rövid képregény viszonylag hamar készen van. El lehet küldeni a lapoknak, aztán már szabad az ember, fel lehet ugrani a rajzasztal mellől, és irány a Börzsöny! (Vagy a Lidl, nagybevásárlásra.) A regény nem adja magát ilyen könnyen. Számolatlanul sok ráfordított munkaórát igényel. Napok, hetek, hónapok telnek el a fogalmazásokkal, javításokkal, átszerkesztésekkel. És nem igaz, hogy a szellemi munka könnyű. Nagy lelkierőt igényel újra és újra odaülni a klaviatúra elé. Átélte már valaki azt az érzést, amikor egy álmos, nyűgös kora reggelen az ember ott áll az uszoda peremén, és a hűvös, lúdbőrözős vizet figyeli, amibe bele kéne ugrani, hogy meglegyen a mai napra kimért hossz? Na, ilyen a regényírás is. Ha már benne van az ember, megy. De nap mint nap ott állni a szék előtt, amire le kell ülni, hogy meglegyen a kötelező hossz! Na, ez volt a legnagyobb kihívás.
GABO: Melyik szereplőhöz kötődsz leginkább? Van olyan karakter, akiben saját magadat, vagy akár egy korábbi Marabu-rajzod hangját fedezted fel?
Marabu: Ahhoz nagy zseninek kéne lennem, hogy képes legyek olyan karaktert is megírni, amelyik nem én vagyok. Döntéshelyzetek vannak a könyvben, ugye, érzelmek, szellemesség meg tökkelütöttség. De ezeket a helyzeteket én írom meg, tehát minden szereplőm úgy viselkedik, mint én a hasonló helyzetekben. Ugyanabból a szókincsből válogat, amiből én. Mindegyikük én vagyok. Csak egy igazán nagy író tud kivételezni a szereplőivel és rábökni egyetlenegy figurára, hogy teszem azt: Bováryné én vagyok.
GABO: Ha az olvasók csak egy gondolatot vihetnének magukkal a könyvből, mi legyen az szerinted?
Marabu: Az ilyen kedvenc kiemelés mindig a pillanatnyi hangulaton múlik. Mivel karikaturistaként ma éppen a friss szuverenitásvédelmi törvény köti le a figyelmemet, Cikkúriónak, a vén borz mágusnak a tűnődése ötlött az eszembe: „Zsarnoknak sosem jó a fiatalság ellen harcba szállni. Vagy legyőzik őt, vagy ha nem, hát túlélik. És lehet, hogy az a rosszabbik eset. Mert ezek a fiatalok írják majd a történelemkönyveket. A zsarnok talán jól él húsz évig, de utána kétszáz éven át majd mindenki úgy emlegeti, mint undok rothadást az ország testén. Megér ennyit a húsz év? Hm, hm.”
GABO: Lesz folytatása az Animátumnak? Vagy ez egy zárt, önmagába kerekedő világ?
Marabu: Ez a könyv, így, ahogy van, már készen van. Nem kell hozzá második évad. Én legalábbis nem vagyok rajongója a folytatásoknak, előzménytörténeteknek, felhabosításoknak. Látom persze, hogy ilyesmikre épül a szórakoztatóipar, viszont a könyvírás számomra nem iparosmunka, hanem szórakozás. Márpedig az Animátummal már kijátszottam magam. Most más témák zsonganak bennem, más világok fényei, más szereplők arcai kavarognak a fejemben és szövögetik maguk köré új sztorik kis szöveggubóit. Muszáj inkább ezekre figyelnem.
Könyvheti dedikálás: 2025. június 14., szombat, 35. pavilon
17:00-18:00: Marabu
A Könyvhétre megjelenő újdonságainkat itt találjátok!
