Modern kori hosok
Fehér lovon piros szalaggal érkeznek az éjszakában. Mindenki becsüli őket, de mindenki azért remeg, ha meglátja közeledni villámló paripájukat : csak nehogy hozzánk jöjjön. Mikor belépnek a házadba, piros páncéljuk tolakodóan ordítja az arcodba : nagy baj van. Ők jönnek, és valakit elvisznek. Munkájukért becsületrendi kitűntetés járna, jólét és gondtalanság. Más emberek ők. Másból vannak. Humoruk a sorséval vetekedik. Lehet eredeti, vagy fekete, ők már mindenen tudnak kacagni. Kérdezik tőlünk, hogy hogyan szólíthatják a beteget. Kedélyesek és barátságosak, mintha nem most látnák először Margit Nénit, úgy beszélnek hozzá. Mintha a kedvenc szomszéd nénijük lenne a Barackfa utcából. Mivel ő felállni nem tud, átkarolják és felemelik. Egyszerűen, kedvesen, meleg szavakkal biztatva. „Margit néni ne tessék aggódni, jó erőben vagyok. Ma még senkit sem ejtettem el és most sem fogok.” Stramm fiatal férfi, szemüvegben, barátságos, vidám arccal. Eközben mi ruhát segítünk rá. A következő nagy ölelés-emelés jön. Margit nénit beültetik egy gurulós székbe, hiszen magától járni nem tud. Biztatják és biztatják. Bizalmat ébresztenek. Ordító piros egyenruhájuk csak az első pillanatban ijesztő a lakásban, majd lassan rájövünk, milyen jó, hogy itt vannak. Milyen megnyugtató, ahogy kézben tartják a dolgokat. Így már biztos nem lesz semmi baj.
Lassan elindulnak vele kifelé. A küszöbön fennakad egy pillanatra a kerekes szék : „Ne tessék aggódni, én sem esnék le róla !”. Előkészítik a járművet, hallom, ahogy egyikük a másiknak mondja : ”Indítsd be a fűtést, hogy ne a hidegbe tegyük.“ Katival egymást támasztjuk, én a karját dörzsölgetem. Hideg van, de nem számít. Megvárjuk, amíg “Margit néni” eltűnik a mentő ajtaja mögött. Még sokáig matatnak körülötte a mentősök. Apának javasolják, hogy ne hagyjanak nála értéket, mert a Margit kórház hírhedten jó az ilyesmiben…
Anya kijön értünk és becitál minket a kapuból. Ahogy felértünk a lakásba, ki-ki értesíti az ismerősöket. Lassan kezdünk felocsúdni és meggyőzzük magunkat róla, hogy Nana erős és pár nap múlva jön is ki. “A tüdőgyulladás és a combnyaktörés napokon belül képes elvinni az embert.” Mondta a Dédpapa, apa tolmácsolásában.
Mély nyomot hagyott bennem ennek a mentős fiúnak a viselkedése. Ismertem Rostás Mátét civil életében, aki szintén mentősként dolgozik. Humora, kedélyessége és nyugalmat árasztó személye tegnap este egy másik szakember képében jelent meg. Láttam bennük párhuzamot. Sosem felejtem el ezt a fiút, aki így bánt a nagymamámmal. Sosem felejtem el, ahogy a mentő áll a kapu előtt. Egyik alkalmat sem. Az ilyen képek beleégnek az agyunkba, egy életre.
Biztos vagyok benne, hogy Nana ki fog jönni. Néhány nap az egész. Erős és elpusztíthatatlan, még ha a konyhába kibicegni nagy feladatnak tűnik is.
Ezek a modern hősök, akiket lovagokkal, hozok párhuzamba, egy zötyögő mentőskocsival érkeznek szirénázva, hogy valamilyen megfogalmazhatatlan becsülettől hajtva életeket mentenek. Nem akármilyen lelkük lehet. Éhbérér szaladgálnak, idegeneket emelnek ki a mocsokból, mindezt kedvesen, mosolyogva, nevetgélve. Később sztorizgatással emésztik meg a szörnyűségeket, amelyeken hihetetlen lélekjelenléttel cselekedtek.
A végszavam nekik : Köszönöm.