Sokszor mondják hogy túlértékelik a szerelmet, de szerintem a magányt is.
A magány nem tanít arra, hogy jó ember legyél, a magány nem ad önfeledt boldogságot, nem mutatja meg neked egy mosoly mire képes, nem nevettet meg. Nem mutatja meg milyen magától a tudattól boldog lenni, hogy valaki él és lélegzik.
Nem simogat meg, nem bújik hozzád, nem mondja azt, hogy szeret, viszont ha akarod mindig ott lesz, nem hagy el akkor sem mikor már elküldöd. Ott marad, mindig veled.
Megedz, igen. Átformál, keménnyé, hűvössé, sikeressé, öntudatossá tesz. Tudni fogod mit akarsz, kő kemény elvárásaid lesznek, mert sok időt töltesz magaddal egyedül, látod milyen vagy, hogy talán nem vagy olyan rossz mint mondták, hogy mire vagy képes egyedül is, de megkeserít.
Lesz egy keserű utóíz minden “jól nézek ki”megjegyzésed és sikered mögött, amikor nem kapsz visszajelzést, csupán csak a csendet hallod, de őt hangosan, visszhangozva.
Egy üres hely az ágyadban minden éjjel, mert csak a fal néz vissza rád. Arra fogsz ébredni, hogy fázol, mert nem takar be senki, ha lerúgod magadról éjjel a takaród.
Lesz egy üres kezed, amit este hazafelé nem fog senki, bátor leszel lehet, de elérhetetlen is.
Lehet hogy nem fogod akarni a szerelmet, azt gondolod majd nincs rá szükséged, nélküle is elvagy és eléred amit akarsz.
Igen, sikeres lehetsz, boldog, gyönyörű, magabiztos, okos, mentálisan egészséges, de senki sem fog jobban örülni a te sikerednek tőled, mert ilyen a magány…boldog leszel, de mégsem, bátor és magabiztos, de mégis rettegni fogsz, hogy egyedül maradsz, hogy a magány marad csak végül veled.
- @tevagyazenkepletem
