Az Urmia-tó
Akkoriban kezdtem igazán rácsúszni az Oldfieldre. Persze a Tubular Bells, 1973-ból, aztán a Platinum, QE2, Five miles out, Crisis (a Moonlight shadows-szal) megvoltak, és akkor jött ki a legújabb, 1984-ben, a Discovery.
Mentünk hosszában végig a Török Köztársaságon, jó 2000 km Kapikulétól Gürbulakig. Istanbul-Iznik után egyre magasabban, fel az anatóliai fennsíkra, Bolu, Elma-dag, az északi Taurus (Toros-Pontus), a keleti örmény felföld az Ararátig, hol épített úton, hol sziklás, földes csapásokon, prehistorikus, vad tájak 1000-2000 m magasan.
Akkoriban Kenan Evren tábornok volt a katonai puccsal hatalomra jutott köztársasági elnök majd 10 évig (vaskézzel megszüntette a politikai erőszakot, Istanbulban, Ankarában naponta átlag 10 gyilkosság történt az utcán, Szürke Farkasok, Kurd Kommunista Párt, Kurd Munkáspárt-PKK, MHP stb), utána jött Turgut Özal majd Demirel.
Átestünk valahogy Gürbulak-Bazargan határon az Iráni Iszlám Köztársaság területére, ez két naptól két hétig is eltarthatott. Onnan volt még 1000 km (Marand, Tabriz, a régi főváros, Miyaneh, ahol fogdában voltam, Zanjan, Khorramdareh, Quazwin, Karaj) (Zanjan-Qazvin-Alborz-Tehran tartományok) csomó checkpoint Teheránig. Kettesben óvatosan, motorfékkel, bubuval ereszkedtem lefelé a fennsík széléről, nyugat-Azarbaijan tartományban, balra a 6100 m-es Ararat, jobbra Makutól Marandig a távolban kisebb-nagyobb útszakaszokon láttam lent (1500 m-en!) az Urmia-tavat. Közép-Kelet legnagyobb sós tava. Területe változó, mikor legnagyobb, 6000 nKm, bő fél Magyarország. Sokszor láttam, minden évszakban, ködösen, -30 fokban hóesésben, +35 fokban a kelő nap által szikráztatva. Optikai csalódás, vagy a fene tudja mi miatt (évekig kerestem okot, nem találtam) onnan fentről a tó ferdének látszott! Úgy értem, mintha lejtett volna. Egészen varázslatos látvány volt.
Álltam otthon a konyhában, a kőbányai panelben, szemben az újhegyi lakótelep tízemeletesei, szeleteltem a Globus konzervgyár Tavaszi Vagdalt fantázianevű gyíkhúsát, hogy kisütöm zsírban, és lesz illúziónk, hogy húst eszünk. Vágom a vagdalthúst kb centis karikákra, mögöttem szól a '84-ben kiadott Discovery, először hallgatom végig. Persze, akkoriban tele volt a fejem Türkiyével, Irakkal, Iránnal, érthető, aki már nagy volt a nyolcvanas évek elején, az érti, mikor még Csehszlovákiába is csak kétévente mehetett a magyar halandó. Kis túlzással még dugás közben is azon filóztam, hogy ha bulgároknál veszek 2 20 literes kannát, telenyomom, akkor talán nem is kell törökben tankolni, plusz pénz DM-ben, de vajon elég lesz-e Marandig? Az utolsó, 8. track a The Lake, 12 perces instrumentális.
Egy idő után megállt a kés a kezemben. Bazmeg! Ez az Urmia-tó!!!
Azóta eltelt több, mint 40 év, de a 'The Lake' hallatán ott látom jobbra a mélyben a sótól rózsaszín Urmia-tavat nyugat-azerbajdzsánban. És az iráni utak is úgy maradtak abba, egy disszonáns akkorddal, mint a 'The Lake'.
