Csak úgy, céltalanul, vesszünk el.
Induljunk el akkor, amikor a nap felkel és ne érjünk vissza mire nyugszik.
Hallgassunk 90-es best of playlisteket az autópályán miközben 110 km/h-val száguldunk az “otthon” elvárásai elől, megfeledkezve azoknak létezéséről.
Álljunk meg a legamerikaibbnak kinéző benzinkúton, és kortyolgassuk fél órán keresztül napunk első presszóját egy deep conversation közben.
Csináljunk még ezernyi dolgot amelyet sablonosnak/közhelyesnek tartunk, de legbelül mégis mindketten erre vágyunk. Talán azért mert mi magunk is sablonosak vagyunk.
De az út végén már a fejed a vállamra van hajtva és minden gondolatod/előítéleted megszűnt a sablonosságról.
(Végülis kimondta hogy a legszebb pillanataink nem lehetnek amerikai tini filmekben ezerszer látott jelenetek?)