Amikor főztek nekem
Tegnap egy nagy romantikus/érzelmes kirohanással ki akartam posztolni, hogy anyám főzött rám utoljára, de aztán rájöttem, hogy bár ez tud szívszorító meg drámai lenni, de nem igaz. (pedig szeretünk így nyilatkozni ;) még soha senki... nade most! Mert elfeledkezünk azokról, akik már igen. Pedig amikor ők tették, szívből csinálták.
Szóval, kaptam hamis túrógombócot, de nem is ez volt a legszeretősebb a dologban, hanem az, hogy kaptam hozzá porcukrot.
Ide most intellektuálisan beszúrom azt, amikor Királyhegyi Pál a haláltáborban kapott a magyar származású őrtől két főtt tojást, és azon sírta el magát, hogy a szemét geci aljadék náci sót is adott hozzá. Nem illik ide ez, de mutatja milyen olvasott vagyok :D :D
Szóval, elgondolkodtam rajta, hogy kik főztek rám életem során és hát ott volt a férjem, aki irdatlan méretű szendvicseket készített nekem és minden nap hozott nekem egy doboz toffifeet. Híztam is 20 (!!) kilót, mert szépen megettem a szerelem eme jelét, mert nem tudtam nemet mondani, meghát, szerettem is a toffifeet. Szívszorító volt az a gondoskodásvágy, és nagyon szerettem őt ezért. Tovább, mint ahogy a házasságunk tartott. Aztán ott volt az a srác, aki Párkányban főzött nekem pörköltet. Kibaszottkurvajó pörkölt volt, és szerintem sosem fogom elfelejteni azt a kamaszos, szégyenlős mosolyt, ahogy kérdezte, hogy akkor férjhez mehetek? :) Én meg kibaszottkurvára szerelmes voltam abba a kamaszfiúba.
De abba, hogy férfiak, akik imádnak főzni, hogy főznek, abba csak most kóstoltam bele. Van aki szenvedéllyel főz. Olyan különbségeket tesz és tud tenni alapanyagok között, amit én, sietős háziasszonyként, soha nem éltem meg. Ezek az emberek valahogy művészkednek az ételekkel. Hallgatom, ahogy egymás között beszélgetnek a főzésről, és mintha festők beszélgetnének arról, hogy porítják, hígítják, keverik, micsodázzák a festékeket, melyiknek milyen fénye, terülése, hatása van. Élvezik még a róla való beszélgetést is.
Én nem különösebben szeretek főzni. Megcsinálom, rutin, de sajnálom rá az időt, ha nem különösebben jól sikerül, az se érdekel, edd meg ez van, máskor jobb. Rémes hozzáállás. :D Persze, ha marketingezném magam, hogy hú, ma mit főztem, egész jó hírem lehetne, mert etted? Nem. Akkor olyan, amit én mondok. :D
Mondjuk, anyám rakottkrumplijánál jobb rakottkrumplit tettek elém az elmúlt hetekben. Emlékezetes az alkalom is, meg a kaja is. :) Szóval, főznek rám. Örömmel és kurvára jól.
;) Mindennek ára van.
