reggel 7 óta mást sem csinálok csak várok.
csak tudni akarom, hogy legalább a szülinapomon gondolsz rám.
egyik pillanatban meg vagyok győződve, hogy nem fogsz írni mert neked már nem számítok
aztán úgy vagyok vele, hogy majd biztosan fogsz, hisz pár hónapon keresztül mi voltunk egymás támaszai.
megfogadtam, hogyha ma nem írsz akkor vége van, és soha többet nem reménykedem kettőnkben.
csak tudod azért fáj, mert biztosan rémlik, hogy amúgy ma lehet fel kéne köszöntened, de valahogy nem. a büszkeséged jóval fontosabb mint az én érzéseim.
fáj, hogy ilyen vagy. csak ennyi.