Egyébként én tökre nem értem a HTC-t. Volt pár fura termékük az elmúlt években, amikre nem igazán lehetett rásütni, hogy “versenyképes ajánlat”, sokszor az áron hasalt el a dolog, de azért egy patinás és rutinos gyártóról van szó, okostelefonokban pedig régi Windows Mobile terén is úttörőnek számítottak, sokan pedig nem is tudják, higy részben nekik köszönhető az Android sikere, az első droidos mobilokat is ők alkották.
Nah de a lényegre térve: Most is letettek az asztalra egy brutális telefont az U11 képében és mit hangsúlyoznak? Hogy ha szorongatod, azt is érzékeli a telefon, funkciókat lehet rendelni az oldalsó élekbe rejtett érzékelőkhöz. Egyébként pedig a U11 Snapdragon 835-ös processzort kapott, a mobilos világ vélhetően egyik legjobb (ha nem A legjobb, legalábbis a DxOMark szerint) kameráját - ezt egyébként a gyártósoron készült Google Pixel telefonokkal már bizonyították - és olyan extra képességekkel is felvértezték, mint az ultrahangos(!) hangszínállítás.
A specifikációkat egyébként nem sok kritika érheti, talán csak amitt lehet fanyalogni, hogy az 5,5 colos QHD kijelző az úgynevezett Super LCD technológia, nem pedig valami AMOLED megoldás, ami takarékosabb lenne, de nem feltétlenül jobb, illetve hogy a RAM “csak” 4 gigabájt, de ez azért még mindig elég lehet, hiába vannak már 6 gigás modellek a piacon. Háttértárból hozzák az elvárható 64 gigabájtot, sőt, a bővíthetőség is megmaradt - igaz, ez csak amolyan kínai gyártós szokás szintjén a második SIM helyének beáldozásával, szóval a júzer választhat, hogy vagy-vagy.
A “hozzáadott értékek” közt meg olyan dolgokat találni, mint az akusztikus fókusz, azaz videófelvétel közben a telefon érzékeli, hogy honnan jön a hang és oda fókuszál, vagy mondjuk az IP67-es vízállóság, vagy a beépített sztereo hangszórók. A már említett ultrahangos dolog egyébként elég beteg: a csomagban mellékelt fülhallgató konkrétan feltérképezi a hallójáratot és ahhoz igazítja a hangképet. Jah és mellesleg aktív zajszűrésre is képes. Mondjuk itt annyi hátrányt meg kell említeni, hogy ezek miatt dobták a jack csatit és marad a type-C USB port.
Szóval a szorongatós marhaság mögött itt az egyik legjobb telefon idén androidos fronton, ami ugyan nem lesz mini desktop mint az S8, nincs hajlitott kijelzője és dual kamerája sem, de igencsak ütős extrákkal dobták fel. Ára szerencsére az S8 alatt lesz, az LG G6-nál mondjuk drágábban fog nyitni, a 3000 mAh-ás akksinál meg kérdéses, hogy ezt a hardvert ezekkel a képességekkel mennyi ideig tudja majd életben tartani, de a lényeg, hogy a HTC odatette magát.