Hivatalosan is megerősítésre került az új edző személye. Az én részemről ezt egy korrekt döntésnek tartom, bár nem a lehető legjobbat, mégse egy nulla reménnyel kecsegtető, totális tévutat sikerült kinevezni.
Nyilvánvaló, hogy Unai Emery neve nem fogja az ellenfeleket és szurkolóit rémülettel eltölteni, de lássuk be, reálisan olyan edzőre, aki erre képes lett volna amúgy sem túl sok esélyünk volt. Állítólag jó pár nevet meginterjúztattunk az utóbbi pár hétben és ezek közül a baszk szakember tette a legjobb benyomást Gazidis-ékre. A keret összes játékosával tisztában volt, kit hol és hogyan kell fejleszteni, milyen szerepet szán nekik a jövőben.
Sokáig Arteta volt megnevezve tuti befutónak és lehet emiatt sokan már megbarátkoztak ezzel a gondolattal, de számomra meglepő az a magabiztosság, amivel páran kiállnak Mikel azonnali sikeres edzői karrierje mellett. Én személy szerint szívesen hallanék a lózungokon kívül, olyan érveket is, amiket komolyan lehetne venni vele kapcsolatban. Elég csak belegondolunk abba, mennyi esély van arra, hogy egy Arteta-hoz hasonló teljesen kezdő edző mondjuk egy Iwobi vagy Bellerin szintű tehetséges fiatalt a következő szintre építsen. Emellett jelenleg valaki teljes meggyőződéssel tudna érvelni? Ez nálam körülbelül az a szint, mintha én az utóbbi 1 év csatárkérdését lezárnám azzal, hogy majd Nketiah úgy is megoldja, minek ide 50 és 60 milliós csatár…
Lehet gyáva, megúszó döntésnek nevezni Emery kinevezését, de akkor Arteta meg egyértelműen a „fan service” kategóriába esik, amivel a vezetőség szintén csak a saját seggét mentené. Természetes a negatív prekoncepció a vezetőséggel szemben, de most egy új fejezetet nyitunk, ezért ne az előző időszak döntéseiből induljunk ki, ahol nem volt tiszta ki(k), mikor, hogyan hozta meg azokat. Ahogy korábban írtam a jelenlegi keret minőségéhez sokkal jobban passzol egy komoly tapasztalattal rendelkező edző, mint olyan, aki életében nem vezényelt még le egy meccset sem. Semmi problémám nincs Arteta-val, én is látom benne a potenciált, hogy később nagy koponya váljon belőle, de nem most „csak” két év Guardiola melletti tanulással. Ezt a potenciált az én meglátásom szerint nem lehet realizálni a közeljövőben, így a kinevezésével túlságosan nagy kockázatot vállaltunk volna. Később még mindig ott lesz a lehetőség, hogy akár első komolyabb padját nálunk kapja meg.
Őszintén a „nekünk mindegy, ennél rosszabb már nem lehet”, „nincs mit vesztenünk” érveket sem tudom hova tenni, amik Arteta esetleges kinevezése mellett szóltak. Azért azt magabiztosan kijelenthetjük, hogy a keret minősége jobb az összeszedett 63 pontnál. Szerintem pont Mikel vezetésével betonoztuk volna be magunkat a köv 2-3 évben a 6. helyre, a keret gerincének legjobb éveit elpazarolva arra, hogy a kezdő edzőnk elkövesse az ilyenkor szokásos kezdők, rutintalanok hibáit. Ez nálunk most nem fér bele, mert bár kicsit foltozni kell a keretet (főleg hátul), már az első évben eredményeket, fejlődést kell produkálni, nem várhatunk 1-2 évet amire a jelenlegi távolságunk, lemaradásunk megduplázódik. Azonnal vissza kell ülni a lóra.
Mit kapunk az új edzőnktől?
Akik olvasták az omlettdufromage-on két évvel ezelőtti Unai Emery-ről szóló posztot, azok sok mindenben megismerhették, hogyan gondolkodik a játékról, milyen típusú edző. Az első pletykák arról szólnak, hogy Aubameyang és Ramsey köré szeretné építeni a csapatot. Nem kell túl sokat ezekbe belelátni, de ha a baszk érkezésével csak annyit elérünk, hogy walesi capitan futuro meghosszabbítja a szerződését, akkor kis túlzással már megérte idehozni.
„Én azért védekezek, hogy támadhassak.”
Szervezettség
Emery komoly hangsúlyt fordít a videózásra, az ellenfélből való felkészülésre, ezért megköveteli a taktikai fegyelmezettséget a játékosaitól. Ez az elején egy kisebb kultúrsokk lesz egyes játékosok számára, de mivel az utolsó évben már voltak olyan hangok, akik nehezményezték a kevés segítséget a padról, így számomra komoly csalódást jelentene, ha a játékosok nem lennének partnerek az új szisztéma elsajátításában. Szerintem az egész projekt ezen fog állni vagy bukni, ha a játékosok képesek lesznek elfogadni az új módszereket akkor előreléphetünk, fejlődhetünk, ellenkező esetben azt sem tartanám kizártnak, hogy jövő nyáron megint új edzőt kelljen kinevezni.
Az egyik ilyen kulcsfigura Özil lehet. Számomra komoly kérdőjel hogyan fog reagálni arra, ha megvonják tőle az eddigi free role státuszt és például komolyan be kell segítenie a letámadásba. Volt már rá példa, hogy ilyen felfogásban is tudott játszani és a csapat is eredményes volt, nem ezzel van a probléma, de egész évben szinte minden meccsen nem biztos, hogy ízleni fog ez neki. Márpedig őt nagyon nehezen lesz kihagyni a legerősebb kezdőből és ha ez mégis összejön, nem tudni Özil mennyire tudná maga mellé állítani az öltözőt, őt azért nem egy “öltöző bikája” típusú vagy Neymar-egóval rendelkező játékosnak ismertük meg.
Támadó futball
Azt hiszem az idézet magáért beszél. A támadó futball szerelmesei (tehát a szurkolók 99,9%-a) nem fognak csalódni, a kellő minőség is az edzőnk rendelkezésére áll, így minden adott, hogy ezen a téren ne kelljen nélkülöznünk.
Fiatalok be/felépítése
Valenciában töltött ideje alatt olyan játékosokat adott elit kluboknak, mint Silva, Villa, Mata de egyesekkel képes volt elhitetni Soldado-ról, hogy minőségi csatár. Sevilla-ban például Rakitic fejlődésében segédkezett, de Bacca-ból is egy 30 milliós támadót csinált. Bár legtöbb esetben inkább projekt játékosokkal dolgozott, a legtöbbjüknél nem csak maga a rendszer tette naggyá a játékosokat. Természetesen volt ellenpélda is, hisz Isco-t az ő regnálása alatt vitték el a valenciai B csapatból Malagába.
örülhetnek a teátrális edzői mozdulatokat hiányolók is
Hátrányok
Legnagyobb hibájának azt szokták felróni, hogy nem igazán tud belenyúlni a mérkőzésekbe. Amint nem működik az adott meccsre kitalált gameplan, esetleg az ellenfél edzői változtatnak, akkor a mérkőzés alatt már kevésbé hatékonyan tud reagálni. Ennek szemtanúi lehettünk az elmúlt két évben a PSG-vel való BL kiesései alkalmával. Ez kicsit aggasztó lehet elnézve a PL-ben felsorakozó edzőtehetséget, viszont az EL-ben ez garancia lehet egy hosszú menetelésre.
Másik komoly hiányossága az öltöző kezelése. Nyilván Párizsban egy különleges, addig sehol sem tapasztalt szituációban találta magát, tele sztárokkal és a világ legdrágább játékosával. Szerencsére(?) nálunk ilyen egók nincsenek -vagy eddig nem törtek a felszínre-, így kevésbé érzem ezt az előrelépést hátráltató tényezőnek.
Tulajdonképpen ez a mostani helyzet is meglehetősen új lesz számára. Ez nem hátrány, csak a bizonytalanságot növeli. Eddig többnyire komoly underdog csapatokat vezényelt, akikkel a zavarosban halászott, kvázi best of the rest-ként tudott teljesíteni. PSG-nél megkapta az első minőségi keretét, viszont akkora előnye volt a többiekkel szemben (leginkább országon belül), ami megnehezíti helyén kezelni a két év alatt begyűjtött öt kupát. Most először kap, klasszisokat/sztárokat a keze közé úgy, hogy meglesznek mellé a magas elvárások, viszont a konkurencia is sokkal erősebb és több szereplős lesz.
A pontos elvárásokkal azért várjuk meg az átigazolási időszak végét, de Emery személyében olyan edzőt sikerült hozni, akitől az első évben elvárható, hogy előrelépjen a csapat. Kimondottan extrém gyenge teljesítményen (lsd legutóbbi idegenbeli forma) kívül fél év összerázódást meg kell adni majd a keretnek. Erre azért már most mindenki lelkiekben készüljön fel. Az elején főként az eredmények számítanak majd, később kell kialakuljon a csapat igazi játéka. A legfontosabb, hogy tavaszra érjen össze a rendszer a fejekben és a formaidőzítés is akkora legyen időzítve. Ha nevesíteni kell, akkor a top4-et el kellene érni és/vagy kupát a vitrinbe tenni, leginkább az Európa Ligáét.
Check out our The Start Of A New Era Is Now | Sports Recap blog post! #WelcomeUnai #WelcmeEmery
Good evening ladies and gents of the X-Army, I hope you are all doing well. Well we as Arsenal fans wanted change, well here it is. We now have our new manager and I am really excited for some new beginnings. Without further ado, let’s get right into it.
Unai Emery Is Here |
For the first time in 22 years Arsenal Football Club has appointed the successor to Wenger, Unai Emery. The smokescreen…
What a first day at Arsenal it has been for our new boss Unai Emery! I'm already in love for this man! The future is bright!🔴📸 @unaiemery_ #WelcomeUnai ______ #coyg #arsenal #afc #wearethearsenal #mesutozil #ozil #m1ö #teamozil #ozilinside #unaiemery