senki

[ebbol-mar-semmit-sem-erzek]

Az ágy alatt én lakom,

sose volt másik szörnyeteg,

csak ÉN.

- elefánt

[osszetortszivem]

"Nem azért nincs önbecsülésed, mert kevés vagy. Hanem mert túl sokszor választottad magad helyett másokat."

- Ismeretlen

[ugyanmind1]

Felriadtam arra, hogy kicsúszott a kezed pedig már évek óta ki se mondtam a neved..

[1anonyymous1]

[banatostenger]

Végignéztem a lakáson és fájt ami nem volt ott.

[anxietyproblem]

[anyadisszeretne]

Depresszió

Nem csupán annyiból áll, hogy nem mosolyogsz vagy nem kelsz fel napokig. A depresszió sokféle lehet, lehet halk és lehet hangos. Voltam már mind a két tipusban de ez most valahogy más.

Nincs kedvem felkelni mégis a testem minden áldott nap munkába megy és haza hoz. Nincs kedvem semmihez mégis az egész ház ragyog. Nincs kedvem beszélgetni mégis órákat hallgatok másokat, és közben azt érzem, hogy sikítva tudnék kifutni a világból.

Néha úgy érzem nincs már keresni valóm a földön, egyszerűen nem találom a helyem. Hiába a család és barátok egyszerűen nem érzem azt, hogy ez egész nekem való.

[y2k-internetexplorer]

[vexheart]

[tavolvagytolem]

Önmagunktól ki menthet meg?

[grungepoet78]

És tényleg eljön egyszer az a pillanat amikor úgy döntesz, hogy minden szart elengedsz, és mostantól jól vagy. Mert ha szarul vagy akkor sem változik semmi, ezért aztán jól is lehetsz akár, ha már úgy is mindegy.

[automodownremade-deactivated202]

reblog to add +10 haunting power to your ghost when you die

[hide-hug-me]

Szinte szétrepedek a saját létezésemtől. Túl sok vagyok magamnak fény, zaj, lüktetés. Az ereimben nem vér folyik, hanem valami élesebb, gyorsabb, ami belülről feszít szét. Minden érintés túl intenzív, minden gondolat túl hangos. Élek. Tényleg élek. És ez majdnem fáj, annyira jó.

Aztán elvágják.

Nincs lassulás. Nincs kegyelem. Csak egy törés.

És zuhanok.

Nem lefelé inkább befelé. Egy helyre, ahol a fény már nem ér el, ahol minden tompa és rothadó. A mellkasom üreges, mégis nyom, mintha valami ott bent lassan összeomlana. A bőröm hideg, idegen. A gondolataim suttognak, de mind ugyanazt: nincs benned semmi, ami számítana.

Az előbbi ragyogás emléke itt marad. Mint egy seb, amit újra és újra feltép valami láthatatlan. Tudom, hogy volt egy verzióm, aki több volt ennél—aki számított, aki izzott.

Most csak árnyéka vagyok.

Szürke. Nehéz. Üres.

És a legkegyetlenebb az egészben, hogy tudom: újra fent leszek. Újra elhiszem majd, hogy van értelme. Hogy vagyok valaki.

Csak azért, hogy megint elvegyék.

Egyszer fent.

Egyszer lent.

És mindkettő hazudik.

[important-cat-pics]

[yonathas-blog]

[dalliida-deactivated20260515]

[ugyanmind1]

bb.