Hamm
Nagyon nem akartam kakát enni, de nyilván muszáj volt, úgyhogy gyorsan villával bekaptam egy kis falatot, és hát mondhatom, megkönnyebbültem, mert mustár ízű.
"I'm Dorothy Gale from Kansas"
dirt enthusiast
PUT YOUR BEARD IN MY MOUTH
Xuebing Du
Monterey Bay Aquarium
No title available

❣ Chile in a Photography ❣
DEAR READER
🪼

JBB: An Artblog!
Cosmic Funnies
wallacepolsom
almost home

PR's Tumblrdome

Discoholic 🪩
Sade Olutola

No title available
Keni

No title available
Lint Roller? I Barely Know Her

seen from United States

seen from United States
seen from France
seen from United States

seen from Malaysia
seen from Malaysia

seen from Malaysia

seen from United States
seen from South Korea
seen from Israel
seen from United States

seen from Canada
seen from Malaysia
seen from United States
seen from Germany

seen from United States

seen from United States

seen from United States

seen from United States

seen from United States
@zaziaz
Hamm
Nagyon nem akartam kakát enni, de nyilván muszáj volt, úgyhogy gyorsan villával bekaptam egy kis falatot, és hát mondhatom, megkönnyebbültem, mert mustár ízű.
Amikor az apu meghal
Amikor az apu elkezdett haldoklani, és én sokat sírtam emiatt, elmondta nekem, hogy nem kell aggódjak. Állítólag azokon a helyeken, ahol az anyu puszilgatta régen, ott több idegvégződése lett. És noha haldolklik, a tarkója, a bokája, és egyéb részei még mindig nagyon érzékenyek. Olyannyira, hogy amikor agyhalott lesz, a világot még mindig érzékelni fogja ezeken keresztül.
Az anyu által nőtt ideggócoknak köszönhetően, ha az apu bokájába beszélek amikor meghalt, hallani fogja.
Köszi, Anyu.
Ovónéni
Ordítok, ez annyira igazságtalan. Hogy ilyet mondjon rólam az ovónéni. Aki 25 éve volt az ovónénim. Hogy ez jött ki a szájából rólam, és éppen annak mondta, akibe szerelmes vagyok
- Az Elzi gyerekkorában is unalmas volt, de felnőttként még rosszabb.
Asszertivitás workshopra kell mennem
Végülis igent mondtam a bulira, jó, igen, megyek, sátrazós, az erdőben, ok, ott leszek, titkos, csak meghivottak, értem. Az igazság az, hogy mindig is nehezen kötelezem el magam hasonló bulikhoz, mert nagy az esély, hogy nem lesz jó.
Nem lesz kivel lógnom, mindenki jobban bedrógázik mint én, én drógázok be jobban mint mindenki más és nem ismerek senkit, esik az eső és átázik a cipőm, de nem tudok hogy hazamenni, és hasonlók.
De végülis igent mondtam, mert a Manka nagyon nyomulós volt (be is volt drógázva), és nem tudtam nemet mondani.
Már attól fáradt voltam, hogy megszerveztem az erdőbe való kijutásom, über egy ideig, aztán valaki felszed, de kijutottam, és megpróbáltam elengedni magam. Néztem a zöldet, a leveleket, közelről a bogarakat, megittam egy sört, mindenki barátságos volt, én is, a bogarak is.
Összejöttünk, hogy megszervezzük az ennivalót, ki megy érte kocsival, mennyi pénzt adunk be. És akkor esett le, hogy miért ilyen titkos ez a buli. Mert emberhúst fogunk enni. A buli három hetes, inkább fesztivál, és fejenként három hulla lett rendelve mindenkinek. 10 000 ft fejenként a kaja. A három hulláért.
Hiába magyaráztam a Mankának, hogy egyébként sem eszek húst (csak halat), embert végképp nem, de főleg nem háromat három hét alatt.
És végülis igy egyeztem bele abba, hogy najó, megeszek egyet három hét alatt és csak 3 ezer forintot adok be. Régen okoztam ekkora csalódást, a Manka nem nagyon lógott velem többet aznap.
Három hetem van megenni egy hullát és a zene is szar. Lehetnék egy kicsit asszertivabb.
Szülinapi buli
Ausztráliában a világ legnagyobb szénrakodó kikötője mellett élek. Indusztriális a hangulat ebben a városnegyedben, a szülinapom alkalmából lemegyünk a partra, ahol látni lehet az óriási hajókat. Éppen a “Sincere Pisces” indult meg Kína felé miközben magyaráztam az itthoni barátoknak, hogy nem is tudom pontosan mit értek ez alatt, de egy kicsit steril itt az élet. Gyorsan hozzátettem, hogy nagyon hálás vagyok, amiért elrepültek ide egészen Szerbiából és Magyaroroszágról, csak a szülinapom alkalmából, meg persze azért jó itt, nem panaszkodni szeretnék.
Apu valamiért úgy döntött, hogy felügyeli a bulit. Nagyon idegestő, az emberek elkezdtek hazamenni, mert ez a bácsi megmondja nekik, hogy mit szabad és mit nem szabad csinálni egy hajó néző szülinapi bulin.
Hiába magyarázom apunak, hogy 35 éves vagyok, ez az én bulim, nincs szükség felügyeletre, senki nincs itt aki gyerek, tudunk magunkra vigyázni, menjen haza az apu, minden rendben van, és ahogy ezt magyarázom,
Scottie előszalad egy fa mögül és annyira részeg meg szomjas, hogy mint egy kutya, elkezd vizet lefetyelni egy pocsolyából.
Sincere Pisces már a horizonton van és néha olyan steril itt az élet, hogy arra gondolok, lehet ez csak egy szimuláció és valójában a horizont után visszafordul és ugyanaz a hajó megy el a horizontig minden nap.
Csak a vizet lefetyelő Scottie tartja bennem most éppen a lelket, mintha ő lenne az egyetlen bizonyíték, hogy itt sem teljesen steril az élet. Habár az is lehet hogy he is just a glitch in the szimulációban.
Gyűrű
Megkérték a kezemet. Nem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Amint letérdelt, az idő dimenzió megtört és mindkettőnk teste 3 lélegzet alatt 16 éves lett. Miközben néztem, ahogy a zsebéből kikotorja a gyűrűs dobozt, éreztem az arcomon, hogy feszülnek a pattanások.
Remélem egyiknek se sárga a közepe.
- Szeretlek, csodás vagy, hozzám jössz-e feleségül?
Édessavanya volt a tapasztalat, mert tudtam, hogy igen a válasz, mert nem lehet nem. Semmi sem volt fundamentálisan problematikus a kapcsolatunkban, de hogy nem éppen őt képzeltem el férjemnek, az is igaz. És szeretem. Úgyhogy,
- Igen! - mondtam.
“Basszameg” - gondoltam.
Az élet ez. Amikor térdre kényszerít és elkap valami pihe puha érzés, mert rájössz, hogy az élet nem az amit te akarsz, hanem az, ahogyan azzal élsz, ami van. Éppen ebben a szomorú de pihepuhában fürödtem, amikor megláttam a gyűrűt.
Arany is meg ezüst is. Nem emlékszek pontosan mikor jött divatba, talán 2018-ban, akkor kezdtem el látni a buszok oldalán. Már akkor azt gondoltam, hogy ilyen ronda ékszert életemben nem láttam, még giccsesnek sem megy el.
De hordani fogom. Valahogy. És úgy éreztem az élet nem csak térdre kényszerített, hanem hasra, mert Tóni most mégjobban másmilyennek bizonyult, mint amilyennek én egyszer elképzeltem a jövőbeli férjemet.
Ahogy nagy erőket vettem, hogy ne zuhanjak hirtelen arra a mély helyre, ahol pánikszerűen próbálom megoldani az életem problémáit, megláttam magam az ablakban. Sárga volt a közepe. Mindegyiknek. Megérintettem a legnagyobbat az államon, a ronda gyűrűs kezemmel, és a sárga jól ment az arannyal.
Bassza meg.
Talpatlan egerek
Napokig nem értettem mitől viszket a bőröm, a lábamon, a hatámon, az államon, a fenekem, mindenhol csak viszketek.
Ma délután viszont rájöttem. A konyhába lépve megláttam a talpatlan egereket. Egyik a másik hátán, közösülnek, de nem csak az, hanem lerágják egymás végtagjait is közben. Rágás és hágás és rágás és hágás.
-Ezt nevezik “rhágásnak”... kezdi mondani a férjem, mert ő mindent nagyon tud.
Noha érdekesnek tartom ezt a tényt, nem engedem, hogy végig mondja, mert ma nincs türelmem az okossághoz.
Nézem a kis talpatlan rhágókat és arra gondolok, milyen kár amikor az okoskodás elveszi a kedvet az érdekestől is.
IKEA
Ma az IKEA-ban megkérdeztem, hogy àrulnak-e guggolós WC-t. Àrulnak. Ezen kívül csak annyi történt mostanában, hogy apu már nem szeret, a baràtnőim pedig komplett brossúrákat készìtenek nekem arról, hogy miért nem barátkozhatunk soha többet.
Csirkafej
A nyaka, mint a giliszta. Vékony, nyálkás és törékeny. A feje pedig egy csirkefej. Ennyiben különbözött a többi csecsemőtől Félixék kisbabája. Anyja büszkén mutogatta, gügyögtem neki, bár elég esetlenül éreztem magam. Nem tudom hogy kell a csecsemőkkel viselkedni.
Érzésből csináltunk mindent, kinyitottam a számat, ő pedig bedugta a fejét, hogy kicsipkedje a maradékot a fogaim közül.Tátott szájjal, óvatosan erőltettem egy nevetést. Az anyja is nevetett, ő pedig falatozott a spenótból.
Egy ponton azonban túl mélyre dugta a fejét, az már a torkom volt. Éreztem, ha nyelek egyet, elszakad a gilisztanyak.
Anyja is érezte, hogy már túl mélyre ment, megpróbálta kihúzni a fejet, de az beakadt, a nyaka meg csak nyúlt.
Próbáltam hörögni, az mégis valami kifelé toló mozgást hozhat létre, de végül csak nyelés lett belőle.
A gilisztanyak tompán visszacsapott a torkom falán, a fej pedig mint a száraz pogácsa, úgy haladt a gyomrom felé.
Én
vagyok a rosszul pakolt Tetris menet.
Halálelőny
Meghalt az apu. A sok stressztől, állítólag. Nem voltam még ilyen szomorú soha.
- Hamvasztás lesz, vagy temessük el úgy ahogy van?
- Az számít valamit, hogy anyám hamvasztva van? Mármint ha apu nem hamvasztva lesz, attól még tudnak beszélgetni a mennyországban, meg minden?
- Ööö
- Tudja mit, legyen balzamozás! Igy legalább örökké fog élni a lelke.
Aztán estefelé elgondolkodtam, hogy vajon a múmia és a hamu kompatibilis-e, de szerintem megoldják.
A temetkezési ceremóniát követően elkezdtem újra magammal foglalkozni és rájöttem, hogy miért jó ez az egész most nekem. Mert egy nagyon szép magyarázat arra, hogy miért vagyok mostanában egy két lábon járó nyílt seb.
Így tessék rólam beszélni:
- Hű, a Zazi milyen hülye volt, amikor legutóbb berugott...
- Nem csoda, most balzsamoztatja az apját.
Libikóka?
Az előadàs közben megszòlalt a sziréna. - Ez mi? - Àttörték a vàr falát. Menekülj! Mindenki szétszaladt, elbújt ahová csak tudott. Èn ottmaradtam a színhàzban, az egyik WC-be zàrtam magam. Kintről lövéseket hallottam, egyértelmű volt, hogy mindenkit megölnek. Pillanatokon belül berùgtàk az èn ajtómat is és a fejemhez szegeztek egy pisztolyt. Belekiabąltam a tèrbe az első èletmentő ötletet, ami csak eszembe jutott: - ÈS HA EGYÜTT TÖLTENÈNK EGY ÉJSZAKÀT??? Kajàn mosoly, felsegítenek a csempèről, be a teherautóba, puha matrac, finom kaja. Egèsz elégedett, sőt egy kicsit büszke is voltam a tàrgyalàsi képességeimre. Közben kèszìtettem fel magam a trauma feldolgozàsra, nem lesz kedves, borzasztò lesz, èrzelmileg eltàvolìtom magam, aztàn esetleg egy kis teràpia, mindegy meglesz. De amikor kivezettek az udvarra és meglàttam a csúszdàt, kèrdően néztem a hadvezérre. Ő pedig szèpen elmagyarázta, hogy èn a csúszda aljàn szètteszem a làbam ès az egèsz hadsereg, egyenként mindenki belémcsúszik. Most azon vagyok hogy kitalàljak valamit, ami nem ez, de nekik is jó meg nekem is. Egyelőre nem làtok ilyet.
Intro
Nagyon izgultam tegnap, hogy a tàrsasàg hogyan fogadja az új fiúmat. Szerencsère elvonta róla a figyelmet valaki màsnak az új fiúja, aki előző este felàllìtott egy egész katapult rendszert a tetőre, ami èppen akkor kezdett el téglàkat kilőni, amikor a szülinapi tortàt vàgta fel az ünnepelt. Nem volt kellemes, én azonban megkönnyebbültem, ès miutàn a sérültek fejét bekötöttük, hangosan ismételgettem a többiekkel, hogy
- Ennek a Julcsinak a fiúja nemnormàlis.
így is jó
Valójában már az is nagyon izgató, ha én a hasamra fekszek, rám teszünk egy matracot, és azon keresztül simogatsz.
Az történt hogy
az ásványvízzel véletlen belespriccoltam a konnektorba. Először csak szikrázott, aztán hangosan sistergett, én meg reflexből felhúztam a gumis ikeás kesztyűt, amivel ki lehet szedni dolgokat a sütőből .
Egyszercsak felrobbant és kinyitott egy dimenziókaput a falon. Ami egy olyan kapu volt, hogy ha belenéztél, láttad mi van a túlsó oldalon. De ezt nem onnan tudom, hogy belenéztem és láttam, hanem az a katicabogár mondta, ami a kapuval járt.
- Ugye milyen jó?? Gyere menjünk!
- Jó? Én nem látok semmit.
- Nemár. Nézd meg jobban.
- Tényleg nem látok semmit. De végülis mehetünk.
- Á, mindegy hagyjuk.
- Na de akkor nem megyünk?
- Ugyanmár nem is látod. Hagyjuk inkább. Tényleg.
Ekkora partybreaker még nem voltam, de én megpróbálnám mégegyszer. Különben is kíváncsi vagyok, hogy csak a Szentkirályival működik, vagy a Lidl-ben vásárolható Saguaro-val is.
Solution
Kiderült, hogy van egy tök jò megoldàs az életemre, csak éppen màs kulcsszavakat kellett beírni a google-ba.
Velem lehet
A kisfiú úgy halt meg, hogy éppen én vigyáztam rá és meg akarta nekem mutatni, hogy hat lépcsőfokot is tud lépni egyszerre lefelé. Amiből végül ugrás lett, és szét is loccsant a feje a hatodik lépcsőfokon.
Meglepődve tapasztaltam, hogy az égvilágon semmit nem érzek, ezért torkom szakadtából elkezdtem üvölteni, hogy SEGÍÍÍTSÉÉÉÉG, de úgy, mint aki teljesen magán kívül van. Így mindenki láthatja, hogy nem vagyok gonosz, kiakaszt a dolog, nem mindegy nekem se. Meglehet még akkor is kiabáltam,amikor már elvitte a mentő. Az autó nem villogott, a sziréna sem szólt, mert addigra már a kisfiú testét elhagyta az élet. Meg a fejét is az agya, mert hát elég nagy részét otthagyta a márvány lépcsőn.
Amikor abbahagytam a kiabálást, odajöttek páran, megveregették a hátamat, azt mondták jól van semmi baj, senki nem szidott le. Még a kisfiú anyja is megsimította a vállamat és szomorúan nézett rám, mint aki együtt érez velem, és nem pedig magával, akinek éppen meghalt a kisfia.
Furcsa volt az a pár nap a temetésig, nem értettem, hogy miért úgy viszonyulnak az emberek hozzám ahogy, de az önmagamhoz való viszonyulás sem igazán ment.
A temetés után egy fiatal nő odajött hozzám.
- Ne haragudj, te vagy a Zazi?
- Én.
- Nagy dolgot csináltál ám. Sokan hálásak vagyunk neked. Csak nem mondjuk. De lehet mondanunk kellene, mert úgy érzem nem vagy teljesen tisztában azzal, ami történt.
- Egyáltalán nem vagyok semmivel sem tisztában.
A nő ekkor elmondta nekem ott a tál száraz pogácsa és egy másik tál száraz pogácsa között, hogy a kisfiú valójában meg akart halni. Pontosabban mindenki azt akarta, hogy a kisfiú halljon meg. Mert a lelkét elkapta valamilyen szent betegség, amitől olyan erős rohamai voltak és látomásai, hogy ezek után általában 3 napig nem tért magához.
Nagy szemeivel pislogott rám, nézte, hogy vajon értem-e már. Látta, hogy nem.
És akkor tovább mesélte, hogy azt hallották “velem meg lehet halni”. Mármint hogy olyan nyugalom van körülöttem, hogy mellettem nyugodtan meg lehet halni. És állítólag arcom sem rezdül a halál láttán, ezért meg is lepődtek, amikor egy órán keresztül ordibáltam az eset után. Ezért egy kicsit meg is sajnáltak. De egyébként jól végeztem a munkámat.
Miközben ezeket a szavakat mondta, a palota folyosóin sétáltunk. Pontosabban, vezetett valahova.
- Mivel jól végezted a munkád, a kisfiú nem szenvedett, a szülők megszabadultak a rossz istenektől, amik a kisfiú akaratán keresztül uralkodtak volna el az életükön, ezért megajándékozunk téged.
Kinyitott egy nagyon magas kétszárnyú ajtót és én ennyi kincset egyszerre még nem láttam. Annyira fényesek voltak, hogy szemeimnek meg kellett szokni a fényességet. Szírai arany tálak, babiloni kések elefántcsont nyéllel, nyakékek a vörösföldi hadjáratokból. Ahogy beljebb léptem, ropogtak a lábam alatt az aranyak.
És akkor megértettem, hogy én vagyok a Fáráó koponya lékelője. Ez a család a legjobb szakembert akarta, és meg is kapta. Mert velem meg lehet halni. És mivel én is csak egy földi halandó vagyok, és valójában az istenek irányítanak engem is, azon a szent napon, Atón megajándékozott azzal, hogy még kezeimet sem kellett bepiszkolnom, hanem a hatodik lépcsőfok végezte el a munkámat helyettem, hozzátenném: nagy szakértelemmel.
Lusta szolgáimnak odaszóltam, akik éppen a cédrusok alatt itták sörüket, hogy pakolják a jutalmamat egy szekérre, de gyorsan, mert még sötétedés előtt haza akarok érni. Ők szemtelenül visszaszóltak, én pedig ekkor jól elvertem őket botommal.
- Beszédetek olyan nekem mint a légyzümmögés. Én vagyok az uratok, ti pedig a szolgák. Örüljetek, hogy én vásároltalak meg benneteket a rabszolgapiacon és nem egy bányában dolgoztok éjjel-nappal.
Így fitogtattam hatalmamat, lássa a család milyen nagy úrral végeztette el a munkát. A hordszékemet a sörtől kissé nehézkesen, de felemeltéka szolgák, és elindultunk vissza Thébába. Az úton azon gondolkodtam, hogy megvizsgálhattam volna egy kicsit jobban azt az agyat a lépcsőn, hátha valami tudást szerzek belőle, de hát nem tudhattam éppen mi történik, és különben is, Atón nem akarta, hogy aznap bemocskoljam kezeimet.
Büszkén és gazdagon tértem haza, hiányzott már a Nílus édes vize és a thébai nők kerek hasa.