É már nincs, az előző poszt már a vég volt. Azóta eltelt 8hónap, és még nem dolgoztam fel teljesen, most megpróbálom kiírni magamból itt is. Ott hagytam abba, hogy magamat is győzködöm, hogy ez szerelem és ha akarjuk akkor szép lehet. Az előző bejegyzés egy 3 napos szünet alatt íródott. Nagyon szenvedtem, azon a májusi vasárnap találkoztunk, sok mindent átbeszéltünk, továbbra is az én hibáim volt a fő téma a konfliktusban, én nem tudtam olyat mondani, ami rossz lenne benne, már régen védekező állásban voltam. Nem mertem neki elmondani mi bánt, mert akkor tudtam nincs értelme folytatni. Féltem, hogy egyedül döglök meg. Inkább vele, ha már van ennyi közös dolog bennünk. Szóval ezek után még egyszer nálam aludt, de nem volt értelme. Reggel nagyon bújt, nézegetett, szomorkás volt, nem értettem. Arra gondoltam, azt szerettem volna, hogy azért, mert végre belátja, hogy velem kell lennie. Aztán reggelinél még számára két fontos információt kiszedett belőlem, én nem értettem, utólag már értem (egyik egy féltékenységi, hogy biztosan jobban fájjon neki, a másik meg szimplán egy olyan dolog, amit meg szertett volna még tanulni/tudni). Indulásnál nem találtam a kocsikulcsom, azt mondja, hogy ő inkább megy akkor, mert a jelenlétében úgyis csak zavarban vagyok ilyenkor. Adtam neki egy csókot, elköszöntem és rácsuktam az ajtót. Látszott, nem erre számított, de mit tudtam én, hogy ekkor látom utoljára. Délután hazaérve elfogott egy érzés, hogy ki kéne mosni az ágyneműket, tisztába kerülni. Nem találtam a pizsamáját. Lassan megértettem miért. Elment. Este még írt egy üzenetet a reakciómra, köszönt mindent és hogy szerinte elmondta már, amit szeretett volna. Én meg zuhanásban, teljes kontrollvesztettségben, vezetőfonál nélkül maradtam.
Egy hónap múlva elmentem egy rehabilitációs intézetbe. 1 hónapot terveztem, amíg összekapom magam, rálátok nárci működésemre aztán újra jól leszek. 6 hónap lett végül, végigcsináltam az egész terápiát. Az elején még gondoltam, hogy miatta is csinálom, mert hát mikor csináltam én bármi fontosat is magam miatt. Mindig mások voltak a fontosak. Fájt minden nap ugyanazon az útvonalon bemenni a terápiára, amerre ő lakott, titkon lestem, vártam, hogy szembejöjjön. Egyszer sem történt meg. A terápia alatt megtanultam jobban befelé figyelni, a saját érzéseimet is látni, másokkal való kapcsolatot gyakorolni. Az emberek többsége szarabbul volt, mint én. Komolyabb, mélyebb problémákkal. Kerestem én is meddig tudnék leásni, hogy felhozzak olyan dolgokat, amik fájnak. Azt hiszem közelebb kerültem a megoldáshoz, viszont ez a fél év hosszú idő volt ennyi csekély eredményhez szerintem. Gyógyszert nem szedtem és minden nap otthon, a saját ágyamban aludtam. Egy közösség része voltam, fontos eleme, szeretett a többség. Ott is volt egy lány. Ő belé is láttam nagy dolgokat. Pedig szegény eléggé lentről indult, de fantasztikus személyiség és sugárzó ember. Rá kellett jönnöm, hogy amit most mondok nem igazán elfogadó/PC, de leírom, a borderline csajok jönnek be. É is az volt, iszonyat meló volt megfelelni neki, soha nem is tudtam és gyakorlatilag ez tett tönkre fél év alatt. A benti lány is, nevezzük C-nek, benne is volt jókora adag, egyből megfelelési kényszeres lettem már csak a létezésének tudatától is. Úgy éreztem beleszerettem C-be. Ő októberben végzett, felhívtam decemberben miután én is otthagytam a terápiát. Írtam neki messengeren, nem válaszolt. Végül sms-ben értem el, találkozni szerettem volna vele. Érthető indokokkal passzolt le, de csak el kezdtünk csetelni, mint közös sorstársak és majdhogynem lelki társak. Majd szilveszter után 1 napig nem írtam neki, erre letiltott. É pedig karácsony környékén törölt le az ismerősei közül(szerintem akit leszarok nem törlöm le, a negatív érzés is érzés, biztos vagyok benne, hogy felbaszódott karácsonykor vmiért rám). Szóval megvolt az év végi social media cleaning mondhatni. É-re néha rápillantottam, hátha boldogabb életet él, mint én, vagy éppen milyen menő helyet talált a városban, amit belájkolt. É törlése is kiakasztott, tört bennem tovább, ami még maradt belőle. Újra a kontroll, már nem láthatom többé merre jár, mit szeret, az élete utolsó nyilvános részét is megfosztotta tőlem, ill. én sem törölhetem már ki őt, ha ahhoz lenne kedvem. Volt barátnőt nem töröltem még, pedig előfordult már nagy fájdalom, mégis ez a kettő kapcsolat megszakítás erősített meg benne, hogy az ilyen impulzív, ingatag lányokat kerülnöm kell, nem lesz tőle jó nekem soha az állandó izgalmon kívül. Nővérem itt volt két ünnep között. A viselkedése nagyon hasonlít az É-ére, a versenyszellem, a kiszámíthatlanság, az egy ideig minden nagyon szar, aztán 1 óra múlva minden nagyon jó váltakozásai. A terápia is segített rájönni mik azok a viselkedésminták, amiket keresek a nőkben. Leegyszerűsítve és lezárva a gondolatmenetet, kerülnöm kell azokat a nőket, akik a nővéremre hasonlítanak, és akkor egyszer majd lesz egy szép párkapcsolatom. (szerk. Sok sikert magamnak :D először magammal kell kibékülnöm, hogy jól tudjak működni valaki mellett.)
Utóiratként persze én sem vagyok szent, 3 nap múlva utazok Thaiföldre, egy hónapra, és hogy hogy nem, becsúszott egy igéretes tinder pár, akinek még nem tudtam elmondani, nem leszek itt 1 hónapig, a saját önbizalmam hiánya ez. Félek, nem várna meg.
