Ugyan 10 nap nagyon kevés volt erre az országra, de összefoglaló alant:
Edinburgh-ba érkezés reggel, utána a kötelezőkből a legszükségesebbek, este hotel. Ennyi bőven elég volt a nagyvárosból, nem ezért jöttünk!😉
Másnap indulás a keleti partra, 3 napunk volt felfedezni. Útközben Falkirk - The Kelpies és Stirling természetesen.
Majd indulás a túloldalra azért, amiért igazán jöttünk.
Itt már nem hotelekben gondolkodtunk, szerettük volna élni a vidéket. Nagyon helyes kis cottage házikót sikerült bérelni, közvetlenül az Északi-tenger partján. Skócia keleti partjai (is) fantasztikusak:
Fort Williamben szintén házat béreltünk, ami a Ben Nevisre nézett (ez a Brit-szigetek legmagasabb hegye) és még van hó fönt, bár lent is csak 8-10 fok volt, úgyhogy ez nem is olyan meglepő.
Innen csillagtúra-szerűen jártuk be a Highlandset. Volt 4 teljes napunk, így Oban és Glenfinnan volt az első kör, majd Loch Ness, Loch Oich, Loch Lochy.
Ezeket nem tudtuk volna megcsinálni autó nélkül. Passenger princessként persze nem én izgultam azon, hogy egy marhanagy suv-ot kaptunk a szűk sávokra - itt derült ki, hogy a skótok egy valamiben skótok: az aszfalt szélességén bizony csúnyán spórolnak. Ettől eltekintve normálisan vezet mindenki. Skye-on megtapasztaltuk, hogy ha egysávos út van, akkor pláne mindenki otthon hagyja az egóját és előzékeny meg udvarias. Kivéve a barikákat, mert azok szarnak az egészre 🐑
Az én élményeim alapján magasan viszi a prímet két terület:
Isle of Skye
Hatalmas hegyeivel, sziklás partjaival gyönyörű sziget! Portree színes kis házikói, óceánba zuhogó vízesései, világítótornyai... rajzolni sem tudnék szebbet (plusz barikák és hajasbocik mindenhol 🐑🐮)!
Glencoe
Itt esős időnk volt, de azt hiszem, ez A Felföld kvintesszenciája. A Coe folyó völgye így is tele volt túrázókkal, hát nem véletlenül...
The Wee White House, mögötte a Buachaille Etive Mòr nem véletlen talán a leghíresebb fotótéma a Glencoe-ban. A völgy maga egy többszáz millió éves szupervulkán saját magába omlott területe. Itt található a híres Devil’s Staircase, azaz az Ördöglépcső, mely egykor hadiútként szolgált. Az itt átkelő katonák legtöbbje nem bírt a zord időjárással és a meredek hegygerinccel, rengetegen életüket vesztették itt. A hegység mellett közvetlenül elterülő völgy a McDonald klán birtokában volt a 17. században, és később ez vált a glencoe-i mészárlás színterévé is.
Mitológiában is erős a hely: a legenda úgy tartja, hogy a Bean Nighe (az ír folklórból ismert Banshee skót megfelelője) általában azok előtt tűnik fel Coe folyó mellett, akik hamarosan meghalnak, vagy közeli hozzátartozójukat halál fenyegeti.
Edinburgh-ba visszafelé a Loch Lomond partján mentünk végig, kezdődik ott is a szezon lassan, gyülekeztek a lakóautók és a motoros túrások.
Ezeken felül meg kell még emlékeznem az ételről. Egyértelműen fish&chips dominanciám volt, de bármit is ettünk, finoman készítették el. Még az első napon, az autóátvételnél összefutottunk egy magyar házaspárral, ők épp visszahozták a bérautót. Kaptunk tőlük pár tanácsot, pl hogy a lepárlókat ne hagyjuk ki, ha szeretjük a whisky-t. Mondtam, nincs tervben, mert mi nem iszunk, mi eszünk 🤷🏼♀️
Utolsó éjszaka már a reptérhez közel, Uphall településen aludtunk egy kis hotelben. A jelenlegi épületet 1810-ben húzták fel, miután az eredeti fogadó 1805-ben leégett. Eredetileg postakocsi-állomás volt, vagyis az Edinburgh felé tartó utazók itt cseréltek lovat, ettek, aludtak vagy melegedtek fel az esőtől ázott skót utak után.
A Bécsbe tartó gépen a Dundee-i rugby válogatottal jöttünk haza - na az is egy külön élmény volt 😆
Fentiek alapján két fontos konzekvenciám van:
1. Eddigi utazásaim legjobbja volt ez.
2. Szó nélkül férjhez mennék Skóciába.
🏴
