Heló, ez vagyok én

Mikor a káosz próbálja megérteni saját magát, na meg a világot körülötte. Kérdezni ér, de valószínűleg én sem tudom 🪴

[a-megfejthetetlen]

Halihó!

Ez a lény épp a 20as évei elején jár, és próbálja kitalálni apró élete értelmét, na meg megfejteni az univerzum összes titkát!

Néha úgy érzi, közel jár a megoldáshoz, aztán meg teljesen totál elkavarodik megint.

Talán

Ez az élet lényege?

[a-megfejthetetlen]

It’s REALLY not that deep!

[a-megfejthetetlen]

Néha amúgy teljesen elvesztem a motivációm a létezéshez

[a-megfejthetetlen]

A remeterák akkor a legsebezhetőbb amikor házat cserél, mert a régit már kinőtte.

Te pont ezt a pillanatot használtad ki.

[a-megfejthetetlen]

Szia! (azzal a mögöttes szándékkal, hogy szorosan hozzádbújjak, és miközben te simogatsz lassan álomba szenderedjek)

[a-kaosz-istene]

Mindig lesznek, akik vakon megmártóznának a kivételes fényedben, de kevesebben értik, mit is jelent ez valójában és még kevesebben állnak készen arra, hogy megtegyék.

Minél erősebb a fény, annál sötétebb árnyékot vet.

Alexander Levin

[a-megfejthetetlen]

Mégis hogyan tudom kikapcsolni egy kicsit már végre az agyam?

[a-megfejthetetlen]

People tend to leave, and thats okay.

Sometimes I tend to leave myself too.

[a-megfejthetetlen]

Azt hiszem egészen ijesztő dolog a vonzalom.

Amikor megismersz valakit és egy idő után nyomulós lesz. Elkezdesz aggódni, hogy mi is zajlik le az ő kis világaban, illetve hogy hogyan is tudnád ezt úgy kezelni, hogy ne bántsd meg az illetőt, de ne is ébressz benne reményt.

Amikor megismersz valakit, és egyszerűen nem tudsz átlagosan viselkedni körülötte. Ott van az a megmagyarázhatatlan vonzalom, mindig a közelében akarsz lenni és minden kis interakciótok beragad a fejedbe. Lejátszod újra meg újra, mintha valami esetleg lehetne mögötte az adott személy irányából is.

Az érme két oldala.

Meddig merj kockáztatni, mi az ami már kellemetlen a másik félnek, valójában hogy is kell ezt kezelni vagy hogy ne gondold túl. Mégis mikor van az a pont, hogy elengedhetetlen a konfrontáció, és ezt milyen módon tudod levezényelni.

[a-kaosz-istene]

“… – Ha könyv lennél, egy verseskötet lennél – jegyzi meg könnyedén, miközben a lábát lóbálja a tető peremén. A hangja álmodozó, szeszélyes, mintha már meg is győzte volna magát, hogy fedi a valóságot. – Valami lírai, mély, a 19. századi Angliából – kuncog, a szemei vörösen csillognak a whiskytől, amit megdöntött.

– Nagyon mellélőttél – rázom meg a fejem, anélkül, hogy levenném a tekintetem város táncoló fényeiről. – Lexikon lennék.

– Egy… lexikon? – pislog zavartan, mintha valami idegen nyelven szóltam volna.

– Egyenes, száraz, tele tényekkel. Csak azoknak hasznos, akik tudják, hogy mit keresnek és azoknak érdekes, akik felismerik amit látnak.

Nevetése lágy, de őszinte. – Ez egy annyira “te” válasz. – Elgondolkodik, a szemei összeszűkülnek és feltelnek azzal a téves magabiztossággal, hogy megfejtett engem. – De nem hiszem, hogy igaz lenne – adja hozzá halkan, hangjában egy bizonyos kihívó éllel, ami csak arra vár, hogy megcáfoljam, de nem teszem. Tudom, hogy mi az igazság: holnap semmire sem fog emlékezni ebből és én nem próbálom meg újra. Rágyújtok egy cigarettára, az első slukkja égeti a tüdőm. A füst lustán kúszik a csillagok felé, hamuszürkére festve az éjféli égboltot. Egy illúziómentes pillanat.

Képzeld el, hogy elveszíted minden érzékedet, kivéve a látást és a hallást. Az élet textúrája, súlya és vonzása eltűnik. Amit látsz és hallasz tompa, távoli, mintha valaki máshoz tartozna. Üres, akárcsak a rádiócsatornák közötti holt terek. A következmények? Nem ragadnak. Az élet filmszínház és bármikor szabadon kisétálhatsz a filmről. Fikció, amely kibontakozik és véget ér anélkül, hogy hullámokat keltene a valóságodban. Amikor hozzáérsz valami forróhoz úgy tűnik, hogy a fájdalom körülötted létezik, nem benned. Mintha semminek sem lenne elég vonzása ahhoz, hogy behúzzon. A világ nem hajlik feléd, te sem felé és nem zavar. Hogyan mondod ezt el bárkinek? Nem teszed. Egy lexikon nem bánja a definícióit. Ahogy én sem.”

Alexander Levin: egy (nem) szociopata naplójából

[a-megfejthetetlen]

[a-megfejthetetlen]

A gondolat, ami mindig megnyugtat,

Mindenki most él először

Senki nem tudja mit csinál, legyen az bármilyen fontos ember. Lehet valakinek több már a tapasztalata, jobban átlátja picit, de senki nem biztos a dolgában teljesen.

[a-megfejthetetlen]

Önmagam tudok lenni az összes létező pillanatban

[csak ez számít, semmi más]

[a-megfejthetetlen]

Még sosem tűnt ennyire kedvesnek a december

[catchymemes]

[a-megfejthetetlen]

Néha annyival egyszerűbb lenne szimplán csak nem érezni semmit, nem törődni.

[a-megfejthetetlen]

Szeretni és szeretve lenni (légysziii)