Le vagyok sújtva. Nem látom értelmét a világnak. Vannak jó dolgok, persze és léteznek emberek és ügyek, amikért megéri élni, de azon felül.. azon felül csak a felszínen maradás van, meg a gondolat, hogy milyen lehetne az élet, ha...
De belefáradtam a gondolatokba, a hírekbe, hogy valaki ismét be nem teljesült vágyakkal hagyott itt minket és elgondolkodom, vajon mikor jön el az én időm?
Mi lesz éppen akkor a fejemben, mit akarnék még éppen ott, akkor teljesíteni? És ezektől a gondolatoktól teljesen darabjaira hullik a világom és nem akarok célokat kitűzni magam elé.
Békét kívánnék a lelkeknek, akik idő előtt távoztak, de mélyen belül iszonyatosan fáj belegondolni, hogy én sosem tudnék megbékélni a korai halálommal.. remélem, Ők azért nem szenvednek nagyon. 🤍
