Minden határ a fejemben van
Reggel elmentem úszni. 5 éve úszok kisebb-nagyobb rendszerességgel. Másoknak köszönhetően mára megtanultam félelem nélkül úszni gyorsúszásban. Így már különösebb nehézség nélkül végig tudok úszni az 50 méteres medencében, egymás után akár többször is. Egy jó ideje 1500m-eket úszok, végig gyorsban.
Úszás során jellemzően minden 50m-es hossz végén megállok pihenni. Ma úgy döntöttem, hogy nem fogok megállni. Megnézem, hogy meddig bírom. Végigúsztam az 1500 métert. Eddig miért álltam meg minden 50 méter után?!
Az első 50 méter alatt kigondoltam, hogy megnézem le tudok-e úszni 2-300 métert egyben. Volt már alkalom (bő 1 évvel ezelőtt), amikor 600-t is leúsztam egyben, de e gondolat közben az volt bennem, hogy most nem vagyok olyan jó kondiban. (Akkor milyen kondiban voltam? Fogalmam sincs. Most mégsem vagyok olyan jó kondiban. - gondoltam.)
Amikor a 150 felé úsztam, futott át bennem a gondolat, hogy miért is állnék meg 2-300nál? Úsztam már többet is máskor. Akár azt is megnézhetném, hogy végig tudom-e úszni mondjuk az 1000-t? Vagy végig tudom-e úszni az egészet? Azonnal jöttek a gondolatok, hogy úgysem menne, minek megpróbálni. Ekkor elkezdett megfogalmazódni bennem, hogy úszok, amíg bírom vagy 1500-ig, ha addig bírnám. És így úsztam tovább.
400 méter körül jött egy új gondolatcsomag. Feltűnt, ahogy itt-ott szétesik a mozgásom, lankad a figyelmem, unom az úszást. Közben azonban emlékeztem arra is, amikor 50 méterrel korábban kifejezetten élveztem a testemben lenni, figyeltem a mozdulataimat, a levegővételt, és egyszerűen csak úsztam. A lankadó figyelemmel együtt járt az is, hogy újra és újra megjelent, hogy álljak meg pihenni. Ez fontos! Nem azért akartam megállni pihenni, mert elfáradtam, hanem azért akartam megállni pihenni, mert szétszórtam a figyelmemet, és nem volt kedvem úszni!
Az 500 méteres fordulóhoz közelítve még mindig ez a gondolatcsomag futott. Azon túltettem magam, hogy elkalandozott a figyelmem. Ekkor már figyeltem a mozgásomat. Közben azonban az a gondolat pörgött bennem, hogy újra és újra gondban vagyok a távolság számolásával. Amikor azonban csak a távolságra figyelek (nehogy többet ússzak már!), akkor a figyelmem lekerül a testemről, a mozgásról. Ez pedig oda vezet, hogy meg akarok állni. Így eljutottam arra a felismerésre, hogy elsősorban figyeljek a testemre, és csak mellékesen számoljam a hosszakat. Ez azonban rémisztő volt. Mi történik, ha elszámolom? Átbaszom magam, és kevesebbet úszok. Ezt nem szeretném. (Ezért van, hogy mindig, ha kétség merül fel a számolásomban, akkor a rosszabb lehetőséget veszem igaznak.) Átbaszom magam, és többet úszok? Ezt sem szeretném. Mi van, ha nagyon sokáig bírnék úszni? Hiszen én nem szeretnék sokáig úszni! Ezek a (nem valódi) kérdések futottak bennem. Én pedig csak gyönyörködtem bennük, mert közben feltűnt, hogy a valóság az, hogy úszom. Se több, se kevesebb.
A valóság az, hogy nem tudhatom, hogy meddig fogok úszni, és nincs is értelme ezzel foglalkozni. Csak annak volt ott értelme, hogy ússzak, ha egyszer úszni akarok. Ússzak, ha ezért jöttem. Ússzak, ha eldöntöttem, hogy úszni fogok. Ne azzal foglalkozzak, hogy mi lesz, hanem, hogy mi van.
Ez pedig már nem csak az úszásra igaz. Fogalmam sincs, hogy meddig tart az életem. Mégis tervezgetek, elképzeléseket gyártok. Mi a valóság? Hogy most élek, most tehetek. Azt tehetem, amit csak szeretnék. Megélhetem azt, hogy szeretek. :)
Az úszószemúvegem mióta megvan azóta ereszti be a vizet a jobb szememhez. Jellemzően ezzel indoklom meg magamnak, hogy 50 méterenként megállok, és jó sok időt elbaszok azzal, hogy kiöntsem és igazgassam a szemüveget.
Most az első elrugaszkodást követően láttam, ahogy bejött egy kis víz a jobb szememhez, és az 50 méter során szépen telt meg a lencse. Becsuktam a jobb szemem, és így úsztam. Gondoltam, majd 50 méternél kiürítem. Végül nem így alakult. Valamikor 800-900 méternél nagyon gyorsan megigazítottam a szemüveget, de alapvetően végig egy nyitott szemmel úsztam.
Ha úszni akarok, akkor úszni is fogok. Ha úszni akarok, akkor nem számít, hogy csukva vagy nyitva van-e a szemem. Ha úszni akarok, akkor nem számít, hogy vannak-e mások a sávomban vagy nincsenek.
Minden határ a fejemben van
A sok-sok gondolat ellenére gond nélkül végigúsztam az 1500 métert. Mi történt valójában? Volt egy tevékenység, fizikai szinten. Ezt csináltam. Közben jöttek gondolatok, amik ettől eltántorítottak volna. Nem foglalkoztam velük, és végigcsináltam, amit szerettem volna.
Tudom-e ugyanezt a módszert kevésbé fizikai tevékenységnél is használni? Vegyük például a kvantumfizikát, egy új programozási nyelvet vagy eszközt, amit meg szeretnék tanulni. A fenti történet arról szól, hogy a tanulás során jönnek gondolatok, amik mind elterelnének a tevékenységtől. A lényeg az, hogy a figyelmemet ott tartsam, ahol cselekszem. Úszás közben ez a testem. Tanulás közben az elmém, és azon belül egy téma. Ugyanígy kerülhetek ki a fejemből minden más helyzetben is.
