Pecz Samu egyik legszebb művének építkezését 1924-ben kezdték el. A helyszín kedvező volt, hiszen mind a szárazföldön, mind vizen könnyen megközelíthető. A Duna biztosította a vízi kereskedelmet. „Nem kicsinylendő tényezője lenne továbbá a csatorna a székesfőváros élelmezése ellátásának, minthogy ma is jó részben a tervezett csatorna mentén fekvő vidék látja el a fővárost élelmi czikkekkel, melyek a csatornán fognának… egészen a város belsejébe, a központi vásárcsarnok közvetlen közelébe szállittatni”1 A parton létesített kikötőt egy 120 m hosszú alagút kötötte össze a piaccal. A szárazföldi szállítást a vasút is segítette, amelynek külön rakodóvágánya volt a Vásárcsarnokhoz kapcsolódva. A szállítmányozás így hazai és külföldi beszállítóktól is könnyű volt. Valamint alig pár méterre a csarnoktól itt működött a Fővámpalota, benne többek között a vámhivatal és a pesti pénzügyigazgatóság. Ma az épület a Budapest Corvinus Egyetemnek ad otthont. A Vásárcsarnok az 1896-ban megépült Szabadság-hídnak köszönhetően a budai oldalról is könnyen megközelíthető volt.
Az épületet végül 1897 februárjában adták át három év építkezés után. Eredetileg pár hónappal korábban tervezték, ám a megnyitót el kellett halasztani a tető nagy részét elpusztító tűz miatt. A megnyitón részt vett Kamermayer Károly egykori polgármester is. Az ő hivatali ideje alatt indult meg az öt nagyobb vásárcsarnok beruházása, a Központi mellett például a Rákóczi téri, majd ezekhez csatlakozott a Batthyány téri 1902-ben hatodiknak.
A Belváros és Ferencváros határán elhelyezkedő Fővám téri vásárcsarnokban aztán állandó volt a nyüzsgés. A legkülönfélébb árukat lehetett beszerezni, többek között húst, halat, kenyeret, tojást, tej és tejtermékeket, zöldséget, gyümölcsöt vagy akár élő csirkét is. Ez utóbbit a főbejárattól távolabbi végén elkülönítve találhatták meg az emberek. Emellett olyan portékákat is vehetettek a kortársak, mint például cserépedények, fonott kosarak, cipők, szövetek, papíráruk. Az eladók csak és kizárólag az igazgatóság által biztosított bódékból árusíthattak, ezekért bérleti díjat fizettek, berendezéstől függően. Hiszen nagyobb költséget jelentett a bor, pálinka vagy halárusok számára elengedhetetlen hűtőrekeszek, mint a zöldség-gyümölcs árusok egyszerű pultjai.
A II. világháború alatt a bombázások nagy károkat okoztak itt is, többek között a Dunához vezető alagút hozzávetőlegesen 40 méteren beomlott, megsemmisült a baromficsarnok és beomlott az egyik oldalhajó. Az épületen végeztek a háború után felújításokat és a piac működött is egészen 1991-ig, azonban olyannyira életveszélyessé vált addigra a benntartózkodás, hogy elzárták a vásárlóközönség elől. 1994-re renoválták teljesen az eredeti tervek alapján, ekkor érte el mai formáját. Az esetlegesen hiányzó mázas díszeket a Zsolnay gyár pótolta. A pincében fejlesztették a lifteket, és megerősítették a szerkezetet, hogy több teherautó rakodhassa le szállítmányát biztonságosan. Emellett a hal- és savanyúság árusok is leköltöztek az alsószintre. A lejutást mozgólépcsők segítségével könnyítik meg.
A Vásárcsarnok egyik célközönsége ma már a turisták tömege, így a jól megszokott élelmiszerpultok mellett rengeteg szuvenírt vásárolhatunk a bódék közt bóklászva. Azonban nem csak a turisták kedvelt célpontja az épület, hanem az építészeti szakma is elismerte a rangos FIABCI Prix d’Excellence díjjal (1999), és azóta is a világ piacainak élvonalában található.