Hiányzik az,hogy minden nap rólad beszéljek,hiszen te adtad a jellemem a kedvem,hogy soha ne adjam fel. Olyan sok mindenen mentél velem keresztül,nem hagytad,hogy egyenest ugorjak a fájdalomba,mindig megmondtad,ha hülye voltam. Hozzád bármikor rohanhattam,egyszerűen csak szaladtam és nem féltem,ha figyelmetlenül megbotlok a lábamba,mert te itt vagy és majd felsegítesz,aztán lebaszol,mert nem figyeltem. Gyerekes voltam melletted,sosem gondoltam végig,hogy mennyire fog téged fárasztani a mondatom,csak önfeledten beszéltem,mert tudtam bármit teszek,te nem hagysz cserben. Mindig tanítottál valami újat,amit egy másik társaságban elmondtam,akkor úgy éreztem jobb vagyok,mint a többiek,ezt is neked köszönhettem,mert nem néztem magam egy senkinek. Ha balesetem volt,vagy kikészített a család,vagy úgy éreztem nem érek semmit,te ott voltál és segítettél. Próbáltam mindig viszonozni a kedvességed,azt hogy te törődsz velem. Mikor elmondtad néha,hogy valami bánt,annyira örültem,mert tudtam ezt nem sűrűn osztod meg bárkivel,pont ezért én hegyeket mozgattam volna meg,ha azzal segítek. Hiányzik,hogy egy buli után együtt menjünk haza és hallgasd a sok bullshitet,amit összehordok,meg hogy ne egyedül kóricáljak a sötétben. Mindig,ha megyek valahova és te ott vagy,elengednek,mert annyit hallottak már rólad,hogy benned megbíznak,szinte már jobban,mint bennem. A tudat,hogy nekem van egy ilyen barátom,mint te,az egy olyan dologgal ér fel,ami nekem talán egy világot jelent. Tudtam,ha baj van,akkor te képes leszel egy emojival vagy egy szóval is megnyugtatni,hogy nincs vége,még nem dőlt össze minden. Csak,most már alig beszélünk, tudom elfoglalt vagy és fáradt,nem szeretnélek terhelni még a saját dolgaimmal. Igazából régen egy napot nem bírtam ki,most már van,hogy napokig nem beszélünk,ha igen akkor is csak pár mondat,de semmi különös. Talán mélyen ez fáj a legjobban,a legjobb barátom hiánya. Nagyon hiányzol,és csak bőgök,mert mesélni szeretnék,újra “nyafogni”, mint rég. De,most,hogy egyedül kellet megoldanom a gondjaim,ami természetes lenne,de ezt is elszeretném mesélni,hogy képes voltam rá,mert emlékeztem a szavaidra,amik belém égtek. Azokra a szavakra,hogy jobban kell legyek. Tudom,nem támaszkodhatok rád örökre,de képes voltam a bajból legalább feltérdelni,ha állni még nem. Csak kérlek,légy rám büszke és ölelj át,ahogy szoktál,mint egy igaz barát,aki minden fájdalmamat képes megszüntetni. Olyan szorosan,hogy féljek eltöröd a gerincem,igen talán rád van szükségem. Szerintem elég egy tipikus mondat tőled és egy időre megint rendbe leszek. Vagy nem is kell,hogy meséljek,inkább te,hogy tudjam mi van veled és olts be közbe,hogy nevessünk egyet. Csak remélem tudod,hogy még mindig nagyon fontos vagy függetlenül,hogy keveset beszélünk. Persze,hogy tudod,velem ellentétben,te ezerszer jobban kezeled a helyzeteket.
Csak..csak hiányzik a legjobb barátom. - (LM)
snowghoul
tangentwithtanner
romaincrisis
dededos
stormborns
baratheonpilled
annaxmalina
ellievsbear
izzy806
