Az elmúlt hónapok során, mint az feltűnhetett, Kamaránk kényszerű ámde nem megmagyarázhatatlan hallgatásba burkolózott. Mi több, ennek oka igen egyszerű. Még a szüreti mulatságok alatt a balga szolgálók a csendőrség pincéjében kelet tiltott gyümölcsére bukkantak, holott csak az ott őrzött aszúborok hőmérsékletét ellenőrizték. Miután lélekszakadva jelentették az esetet, ahogy azt illik, mink is lefáradtunk. A szörnyű katakombákban három császári pecséttel lezárt hordókban ópiumra leltünk, bizonyára von Kufstein csendbiztos úr foglalta le a legutóbbi razzia során, vagy magától a Császártól kapta ördög tudja hányadik születésnapjára. Nosza parázsért szalajtottuk a kis Lacit, majd érdeklődve reágyújtottunk egy-egy pipára. Az édes mámorból csupán két napja ébredtünk, méghozzá a szolgálók elharapódzó ribilliójára, mikor is az általuk frissen leölt arab telivérjeink perzselése közben felrobbantották a puskaporos kamrát. Ám kegyelmes az Isten, von Kufstein egy fertályórán belül visszaérkezett Tahiti útjáról...








