Sosem hittem, hogy az élet ennyire nehéz lesz...
Kislányként annyira könnyűnek tűnt az egész. Apa, anya dolgozik, hazajönnek, főznek, beszélgetnek, csinálják a ház körül a munkákat.
De ahogy nőttem fel egyre jobban beleláttam a dolgokba. Amit én kicsinek jó beszélgetésnek láttam az gusztustalan megvetések hada volt amit akkor nem értettem.
A főzés, pakolás, otthoni dolgok elvégzése nem azért történik mert jó érzés hanem mert muszáj.
De mindig úgy éreztem én máshogy fogom csinálni. Én nem fogok így élni...
Életem legnehezebb szakasza a mostani.
Önállóan de mégis párkapcsolatban élni...
Rengeteg megpróbáltatás, kompromisszum, fáradtság...
Ha a másikkal vagy jó, de mégsem... Sok a másik, de mégesem.
Van mikor egyedül kimennél a világból csak ne legyen melletted senki...
Van mikor csak a társaddal tudsz élni.. Van mikor úgy érzed nem kell senki, de tudod, hogy nélküle nem vagy senki...
Szörnyen nehéz megtalálni az aranyközéputat ahhoz, hogy együtt élljetek, de mégse menjetek egymás agyára. Ez rengeteg év. Rengeteg veszekedés és rengeteg kompromisszum...
Nekem is rákellett jönnöm, hogy mennyi mindent rosszul csináltam eddig, hogy mennyi mindenen válltoztatnom kell ahhoz, hogy ez tökéletesen működjön.
Sosem szabad elhagyni magad egy kapcsolatban. Mert ha te elhagyod magad, nem figyelsz magadra, a viselkedésedre a másik sem fog... És ez egy bizonyos szint után visszafordíthatatlan... Megútáljátok egymást.
Ezt nem szabad hagyni...
A szerelem és az élet a létünk legnagyobb kihívásai. De ha kiálljuk ezeket a próbákat és együtt megyünk végig rajta, boldogan és elégedetten csukom le a szemem annál a bizonyos filmnél és mondom azt, hogy sikerült. Megérte. Szerettem és szerettek. Éltem és élhettem.
