"A mai magyar közélet egyik legszórakoztatóbb műfaja, amikor emberek habzó szájjal tiltakoznak olyan épületek felújítása ellen, amelyeket egyébként pontosan ők fotóznának végig külföldön könnyes szemmel, hogy „bezzeg ott vigyáznak a történelemre”. Nálunk viszont, ha végre helyreállítanak egy második világháborúban szétlőtt, majd a kommunisták által tudatosan lepusztított vagy szocreálra csonkított nemzeti épületet, akkor azonnal jön a jól ismert prolihiszti: „luxizás”, „urizálás”, „palotázás”. Persze. Mert nyilván a Budavári Palotát azért állítják helyre eredeti formájában, mert három minisztériumi államtitkár ott akar aranykanállal rántottát enni reggelente. Nem azért, mert egy ország kulturális önbecsülése múlik azon, hogy visszakapja-e a történelmi örökségét 80 év rombolása után. A legszebb az egészben, hogy ugyanazok az emberek, akik most őrjöngenek a rekonstrukciók miatt, rendszeresen elájulnak Bécsben, Prágában vagy Párizsban a történelmi városképtől. Ott somehow nem „luxus” a reprezentatív állami épület, hanem „európai kultúra”. Itthon meg „urizálás”, mert a magyar ember egy része annyira hozzászokott a szocreál nyomorhoz, hogy már gyanús neki minden, ami nem beton, linóleum és neoncső. A kommunisták nem véletlenül hagyták romosan ezeket az épületeket. Nem pénz nem volt rájuk — identitást akartak eltörölni. A múltat kellett leradírozni, a polgári Magyarország emlékeit eltüntetni, helyette jött a szürke állami dobozesztétika meg a „jóvanazúgy”. És most, amikor végre helyreáll valami abból, amit szándékosan tönkretettek, akkor megy az uszítás, hogy „miből”, meg „minek”. Mintha egy nemzetnek csak stadionra vagy panelra lehetne költenie, önbecsülésre nem. Ráadásul a legnagyobb hazugság, hogy ezek az épületek belül mindenhol aranyozott Versailles-ok lennének. A legtöbb rekonstruált épületben pontosan a műemléki, reprezentatív terek kapták vissza az eredeti pompát. Az irodák, tárgyalók nagy része modern, minimalista, teljesen funkcionális. Csak ezt nehéz elmagyarázni annak, aki egy TikTok-videóból tájékozódik, és mindenre ráordítja, hogy „luxus”, amiben nincs műanyag ablakkeret. És igen, remélem, a Tisza-szavazók között is sokan vannak, akik még képesek különbséget tenni propaganda és nemzeti örökség között. Mert lehet kormányt utálni, politikusokat kritizálni, választást nyerni vagy veszíteni — de attól még a saját történelmünk nem lesz ellenség. Ezek az épületek nem Orbánéi, nem a kormányéi, nem párttulajdonok. Ezek Magyarország épített örökségei. És minél jobban fáj ez azoknak, akik a múltunkból is politikai csataterepet akarnak csinálni, annál biztosabb, hogy valami végre jó irányba indult."
dededos
annaxmalina
kaledo-art
pixelskylines
andulkaphoto
tangentwithtanner
origamiaround
