[femininerageon]

Csak azért ég a gyertya, mert én akartam,

Mint ahogy te engem, tudod ezen agyaltam.

Akkor jöttél amikor senkit sem kerestem,

Elősször nem is akartam, de mégis belementem.

Aztán se szó, se beszéd egyedül hagytál,

Pedig mennyi szép dolgot mondtál.

Azon agyaltam vajon mi lehetett a hibám,

De rájöttttem neked csak egyedül magaddal volt vitád.

Ne csodálkozz hogy azt hittem hazudtál,

Mikor tényleg kellettél volna, felszívódtál.

A szemem, szívem csak téged látott

De a tiéd már máshová sóvárgott.

Tudod én ezek után sem haragszom csak a legjobbakat kívánom.

De ha egyszer azon tűnődsz miért nem találsz olyat aki szeret,

Én itt voltam neked, baszdmeg.

[femininerageon]

Elhagytál amikor szükségem volt rád, amikor a legjobban magam alatt voltam. Aki szeret nem tesz ilyet.

[femininerageon]

Annyira fáradt a lelkem.

[femininerageon]

Soha senki sem lesz olyan, mint ő.

[femininerageon]

Labirintus

Dübörgő zene, megvető pillantások,

Gúnyos mosoly, mi szélesen lángol.

Semmi sem oltja szomjú vágyát,

Lelked megbétózva tűri, árván.

Szoros bilincs kézen-lábon,

S te konokul, tétovázva várod.

Apró pitvarod szilánkosra törjön,

Mit akarnak elnyerik, nekik végső öröm.

Buzgón számoltad grófok, királyok jelenlétét,

De megalázott tested fájdalmát ők sem enyhítették.

Az emlékek végleg itt maradtak véled,

Akárcsak a forrón izzó parázs, beléd égtek.

Kecsegtető, lédús gyümölcs mit kínáltak néked,

S te mit sem sejtve mondtad: kérem!

Ó, te szegény! Bárcsak tudtad volna!

Egy életre meglettél béklyózva.

Gyötrelmed soha senki meg nem érti igazán,

Szivárgó hajó vagy az éj háborgó viharán.

Merengő tekinteted elvész a borvörös homályban,

Látszólag itt vagy, de eszméd abban a kis szobában.

Hol a relikviák földbe tipornak,

Mondd, hogy lehettem ily ostoba?

Naiv, hiszékeny kislány panasza,

Ki hitt a félrevezető, alantas, manipulatív szavaknak.

Minden porcikám csakis arra vágyik,

Hogy a felejtés kanócának viasza mikor mállik.

Elkallódtam, akár egy útvesztő eme körút,

Elhullott állatnak érzem magam, s ez itt a dögkút.

Ez volnék én, innestől belátom,

Egy részem tán oda mindig is vágyni fog.

Ketyegőm egy kis mécsese permanensen kihúnyt,

Várat magára a bűnbánat, ebből már nincs kiút.

[femininerageon]

Belegondoltál, hogy nekem vajon milyen érzés lesz, ha elhagysz?

[femininerageon]

Akkor jöttem rá, hogy mennyire magányos vagyok, amikor történt velem valami, amit elakartam mesélni, de nem volt kinek.

[femininerageon]

Azt hittem eltűntél

Eljött a perc, eljött újjá, útjaink keresztezik egymást,

azt gondoltam nem találkozunk már, de felbukkantál.

Fogalmam sincs mit tegyek, örüljek neked vagy mégse? őszintén bevallom... rettegtem. Rettegtem, hogy újra visszatérsz. Visszatérsz és felforgatod az életem, mint ahogy szokásodhoz hűen mindig is tetted. Visszatérsz és háttérbe szorul mindenki rajtad kívül. Visszatérsz és kisajátítasz magadnak. Kisajátítasz..... vagy talán én tettem ezt? Talán én forgattam fel érted az életem? Talán én szorítottam háttérbe mindenkit rajtad kívül? Talán én sajátítottalak ki magamnak? Talán én.. talán én voltam a vétkes, IGEN ÉN. És ha így is volt, kérlek ne hibáztass, ne hibáztass hisz te mindig ott voltál velem, minden percben. Még ha a mélybe is taszítottál sokszor, még ha úgy is éreztem a társaságodban, hogy semmit sem érek, hogy senki sem szeret. Azt hittem eltűntél, s őszintén... kicsit örültem, örültem hogy végre egy kis nyugtom lehet tőled. Örültem, hogy nem kell ismételten egyedül éreznem magam annyi ember között, örültem, hogy nem mászol bele minden egyes apró gondolatomba, s teszed azt rosszá, örültem, hogy nem érzem majd ezt az örökké tartó, erőteljes, feneketlen és tátongó ürességet, örültem, hogy nem emésztenek fel a gondolataim újra és újra és újra és ÚJRA. De be kell látnom, valójában sosem hagytál el igazán, mindig is itt voltál valahol. Itt, benn a fejemben.

Eljött a perc, eljött újjá, útjaink keresztezik egymást,

azt gondoltam nem találkozunk már, de felbukkantál.

Szóval üdvözöllek itt, szokásosan, kedves magány.

[femininerageon]

Túl fiatal vagy nem érezhetsz semmi rosszat!- they said

[femininerageon]

Elhitetted velem, hogy különleges vagyok, aztán mellőztél minden magyarázat nélkül.

[femininerageon]

Van, hogy a legjelentéktelenebbnek tűnő apró dolgok határozzák meg a kapcsolatod egy emberrel.

[femininerageon]

Nem az élet szar, hanem az emberek.

[femininerageon]

Már lassan megszokom, hogy az emberek magyarázat nélkül kizárnak az életükből.

[femininerageon]

AZ ÉLET FÁJ

Tudom, hogy nagy cliché a mondat, amit most fogok írni, viszont nagyon is igaz.: Az élet fáj. Az élet fáj, és nem csak fizikailag, amikor 12 óra munka után izzadtan és leterhelve szinte már úgy érezvén, hogy járni is alig bírsz, hazaérsz, hanem mentálisan is, amikor legszívesebben ORDÍTANÁL az elutasítástól, az elkeseredettségtől, a magánytól, de nem tudsz és levegőt alig kapván, a mellkasodban lévő szúró fájdalomtól, sírsz és sírsz. Sőt ami engem illet, az érzelmeim mérföldekkel jobban megviselnek. Megviselnek, mert nem tudok ellenük mit tenni, nem tudom őket alvással kipihenni vagy gyógyszerekkel enyhíteni. Egy megviselt lélek sokkal több időt vesz igénybe annál, mint ha csak egy náthából gyógyulnál ki. De azt hiszem minél többen törnek össze egy embert, annál jobban megszokja. Nem fog kevésbé fájni, és nem fogsz kevésbé gyötrődni, viszont tudni fogod, hogy egyszer átesel ezen is és nem kilátástalan az életed.

[femininerageon]

Bár elmondanád

Bár elmondanád, hogy mit tettem,

Bár elmondanád, hogy mi a baj velem.

Bár elmondanád, hogy miért nem kedvelsz,

Bár elmondanád, hogy miért nem lett ebből szerelem.

Bár elmondanád, hogy én miért kedvellek,

Bár elmondanád, hogy miért vagyok elkeseredve.

Bár elmondanád, hogy miért nem feledlek,

Bár elmondanád, ó bárcsak! Hogy miért nem voltam elég jó neked sem.

[femininerageon]

Mit rontottam el?

[femininerageon]

Már sosem foglak elfelejteni, ugye?