Mióta sírom el magam a legapróbb dolgoktól?
Mióta vagyok ennyire lelki roncs?
seen from Japan
seen from Singapore
seen from China
seen from China
seen from Canada
seen from United States
seen from Türkiye
seen from India

seen from United States
seen from Yemen
seen from United States

seen from United States
seen from China
seen from Singapore
seen from Germany
seen from United States
seen from United States
seen from Lithuania

seen from Malaysia

seen from United States
Mióta sírom el magam a legapróbb dolgoktól?
Mióta vagyok ennyire lelki roncs?
Mentális kimerültség.
AZ ÉLET FÁJ
Tudom, hogy nagy cliché a mondat, amit most fogok írni, viszont nagyon is igaz.: Az élet fáj. Az élet fáj, és nem csak fizikailag, amikor 12 óra munka után izzadtan és leterhelve szinte már úgy érezvén, hogy járni is alig bírsz, hazaérsz, hanem mentálisan is, amikor legszívesebben ORDÍTANÁL az elutasítástól, az elkeseredettségtől, a magánytól, de nem tudsz és levegőt alig kapván, a mellkasodban lévő szúró fájdalomtól, sírsz és sírsz. Sőt ami engem illet, az érzelmeim mérföldekkel jobban megviselnek. Megviselnek, mert nem tudok ellenük mit tenni, nem tudom őket alvással kipihenni vagy gyógyszerekkel enyhíteni. Egy megviselt lélek sokkal több időt vesz igénybe annál, mint ha csak egy náthából gyógyulnál ki. De azt hiszem minél többen törnek össze egy embert, annál jobban megszokja. Nem fog kevésbé fájni, és nem fogsz kevésbé gyötrődni, viszont tudni fogod, hogy egyszer átesel ezen is és nem kilátástalan az életed.
Étvágytalanság, hányinger, beesett arc, karikás szemek, vékony ujjak, remegő kéz, fáradékonyság, rosszkedv, rágott körmök, levert kéz, insomnia,
a szerelem társadalmilag elfogadott mentális zavar. úgy születik, mintha volna bármiféle létjogosultsága. tudván tudva tudattalan vagyok. hagyj most elveszni.
Gyűlnek a nevek a halál listámon....
Vannak emberek, akik képtelenek megérteni, hogy sokunk számára a mentális betegség egy súlyos kémiai egyensúlyhiány következménye, és nem csak arról van szó, hogy „utáljuk a hétfőt”. Na, pont ezek a jóakarók azok, akik azt mondják, hogy azért nem gyógyulok meg, mert nem vagyok hajlandó összeszedni magam és mosolyogni. Ilyenkor szoktam eljátszani a gondolattal, hogy levágom mindkét karjukat, majd őket kezdem hibáztatni, mert nem fogják meg a levágott karjaikat, és viszik el a kórházba visszavarratni őket.
Jenny Lawson: Őrülten boldog